súgó szűrés
keresés

Veri az ördög a feleségét

Rendező
András Ferenc
Bemutató
1977.08.25.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 34 perc
A szócikk szerzője
Jurdi Leila

A hetvenes évek két fő irányzata, a dokumentarista módszert a fikciós filmek világával ötvöző Budapesti Iskola és a szerzői stílus mellett egyre inkább teret nyert magának a szatíra, így készülhettek el olyan, az évtizedet keretező filmek, mint az Ismeri a Szandi Mandit? (Gyarmathy Lívia, 1969) és az Ajándék ez a nap (Gothár Péter, 1979). András Ferenc (1942) első játékfilmjében nem kevesebbre vállalkozik, mint a kádári konszolidációs időszak társadalmi problémáinak könnyed vígjátéki formában történő bemutatása.

Már maga a cím a kádári gulyáskommunizmus allegóriája. „Veri az ördög a feleségét” – akkor szokás ezt mondani, amikor egyszerre süt a nap és esik az eső. Azaz: a rendszer diktatórikus ugyan, a hatalommal nem konfrontálódó egyén számára viszont – főképp a szocialista blokk többi tagállamához képest – élhető.

A film, bár megjelenése idején jelentős közönségsikert aratott, többet nyújt egyszerű szórakozásnál: a rendező a könnyed, vígjátéki elemekben gazdag történetben generációkon átívelő traumákat fogalmaz meg. Talán ebből az „összeférhetetlenségből” is fakad néhol már-már fájóan fanyar, szatirikus humora.

A film konfliktusa klasszikus, a magyar filmtörténetben többször feldolgozott ellentétpárra épül: a budapesti modern ember a hagyományőrző vidékiekkel konfrontálódik. Ez az alaphelyzet fedezhető fel többek között az Oldás és kötésben(Jancsó Miklós, 1963) vagy a Te rongyos életben (Bacsó Péter, 1983), illetve olyan kortás művekben, mint a Kojot (Kostyál Márk, 2017) vagy a Zárójelentés (Szabó István, 2020).

A filmben felsorakoztatott karakterek tipikusak. Kajtárék bárkinek ismerősek lehetnek, aki már töltött hosszabb időt vidéken, de a fővárosi élettől besavanyodott, büszke házaspár sem hat újdonságként. A groteszk karakterek és a szatirikus hangvétel a cseh és szlovák újhullám filmjeit idézi. A történetben a két család eltérő érdekeinek, élet- és szemléletmódjának, kultúrájának összeütközésére kerül a hangsúly, a humor pedig olyan helyzetekből fakad, amelyekben a két család mint két különböző társadalmi csoport reprezentánsa próbálja mindezeket elrejteni egymás elől. Az ajtók mögötti veszekedések, a féltékenykedés, a mimikri pedig pontosan idézi a korszakra jellemző közérzetet, a kettős beszédet, a kettős tudatot – a látszatvilágok „művészetét”.

A történet augusztus 20-án játszódik, mindenki mindent ünnepel: az egyház Szent Istvánt, az ország az államalapítást, az állam az alkotmányt, az Istvánok a névnapjukat, de a faluban még egy aranylakodalom is zajlik. A Kajtár család az asszony Budapestre költözött testvérét, Jolánt várja haza, aki elhozza magával pártkáder főnökét és az ő családját. Kajtárné (Pásztor Erzsi) már a nap elején megtiltja az ivászatot – rögtön kiderül persze, hogy ez teljesen reménytelen. Megismerjük a háziasszony nagyra nőtt, nem túl okos, de kőműves szakmájában jól teljesítő fiát; Istvánt, a férjét, a másik Istvánt, a szintén István apósát, és kamaszkorú lányát, aki állandóan pofonokat kap anyjától. Ebbe a közegbe érkezik a budapesti „delegáció” egy méregdrága vállalati autóval, amelyet ráadásul sofőr vezet. Gyorsan kirajzolódik a helyzet, mondhatni olyan a film, mint a Kajtárné által készített töltött csirke: magába foglalja a Kádár-kori magyar társadalom összes frusztrációját. Három generáció gyűlik össze, így ki-ki megtalálja azt, akinek az életét irigyelheti, hiszen a magáéval titkon elégedetlen. A vagány, városi Rita először megcsodálja a vidéki Marika nagyra nőtt mellét, majd hozzáteszi, most a kicsi a divat, és vigyázzon magára, nehogy elhízzon. Mindenki szeretné a másikat lenyűgözni, egyedül a réteskészítés alatt bepálinkázó nőknek sikerül valamennyire egymásra hangolódniuk.

Nem véletlenül tudhatja magáénak a Veri az ördög a feleségét a magyar filmtörténet egyik leghosszabb ebédjelenetét. Koltai Lajos érzéki képei emelik ki a gyomorproblémákkal küzdő, a falatozásból kimaradni kényszerülő főnök egyéni „drámáját”. Erős a kontraszt: a vidék embere képes élvezni az életet, amelyet a rántott csirke, a tökös-túrós rétes és az utána lehúzott bor testesít meg számára, vele szemben pedig ott ül a fanyalgó, gyomorfekélyes budapesti pártkáder, akinek látszólag minden pénz és hatalom megadatott, mégsem tud örülni semminek. A főnök felesége elmondása szerint „vegetatív idegrendszeri panaszoktól” szenved, ő a modern kor funkcionáriusa, akinek semmire sem jut ideje. A Kajtár család igyekszik őt mindenben kiszolgálni, Kajtárné hét csirkét is levág annak reményében, hogy a magas pozíciójú politikus majd segíti fia boldogulását, azaz teljesülnek a család kispolgári vágyai, amelyeket a pártkáder mélyen megvet.

Koltai Lajos képein keresztül szinte érezni a vidéki közeget, a fények, a textúrák és az élénk, telt színek használata sokat hozzáad az élettől nyüzsgő Balaton-felvidéki helyszín ábrázolásához. A nap végére természetesen minden elromlik, hiába az órákon át tartó készülődés, leszakad az ég, mindenki hazarohan, Kajtárék pedig jól összevesznek egymással. A film szatirikus világát, többek között a drámai helyzeteket követő komikus montázsszekvenciák kettőssége teremti meg, amely a karakterek kilátástalannak tűnő helyzetének súlyán is könnyít. András Ferenc összetett világot mutat be, ahol megfér egymás mellett a humor, a jólét és a keserű valóság. Egyszerre süt a nap, és szakad az eső.

Irodalom

Kelecsényi László, Még mindig veri az ördög..., Filmvilág, 4. sz., 2016, 13–16.

Morsányi Bernadett, Életem filmjei. Beszélgetés András Ferenccel, 1–2. rész, Filmvilág, 9–10 sz., 2017, 18–21, 34–37.