Veri az ördög a feleségét

A hetvenes évek két fő irányzata, a dokumentarista módszert a fikciós filmek világával ötvöző Budapesti Iskola és a szerzői stílus mellett egyre inkább teret nyert magának a szatíra, így készülhettek el olyan, az évtizedet keretező filmek, mint az Ismeri a szandi mandit? (Gyarmathy Lívia, 1969) és az Ajándék ez a nap (Gothár Péter, 1979). András Ferenc első játékfilmjében nem kevesebbre vállalkozik, mint a kádári konszolidációs időszak társadalmi problémáinak könnyed vígjátéki formában történő bemutatása.

Már maga a cím a kádári gulyáskommunizmus allegóriája. „Veri az ördög a feleségét” – akkor szokás ezt mondani, amikor egyszerre süt a nap, és esik az eső. Azaz: a rendszer diktatórikus ugyan, a hatalommal nem konfrontálódó egyén számára viszont – főképp a szocialista blokk többi tagállamához képest – élhető.

A film, bár megjelenése idején jelentős közönségsikert aratott, többet nyújt egyszerű szórakozásnál: a rendező a könnyed, vígjátéki elemekben gazdag történetben generációkon átívelő traumákat fogalmaz meg. Talán ebből az „összeférhetetlenségből” is fakad néhol már-már fájóan fanyar, szatirikus humora.

A film konfliktusa klasszikus, a magyar filmtörténetben többször feldolgozott ellentétpárra épül: a budapesti modern ember a hagyományőrző vidékiekkel konfrontálódik. Ez az alaphelyzet fedezhető fel többek között az Oldás és kötésben (Jancsó Miklós, 1963) vagy a Te rongyos életben (Bacsó Péter, 1983), illetve olyan kortás művekben, mint a Kojot (Kostyál Márk, 2017) vagy a Zárójelentés (Szabó István, 2020).

A filmben felsorakoztatott karakterek tipikusak. Kajtárék bárkinek ismerősek lehetnek, aki már töltött hosszabb időt vidéken, de a fővárosi élettől besavanyodott, büszke házaspár sem hat újdonságként. A groteszk karakterek és a szatirikus hangvétel a cseh és szlovák újhullám filmjeit idézi. A történetben a két család eltérő érdekeinek, élet- és szemléletmódjának, kultúrájának összeütközésére kerül a hangsúly, a humor pedig olyan helyzetekből fakad, amelyekben a két család mint két különböző társadalmi csoport reprezentánsa próbálja mindezeket elrejteni egymás elől. Az ajtók mögötti veszekedések, a féltékenykedés, a mimikri pedig pontosan idézi a korszakra jellemző közérzetet, a kettős beszédet, a kettős tudatot – a látszatvilágok „művészetét”.

A történet augusztus 20-án játszódik, mindenki mindent ünnepel: az egyház Szent Istvánt, az ország az államalapítást, az állam az alkotmányt, az Istvánok a névnapjukat, de a faluban még egy aranylakodalom is zajlik. A Kajtár család az asszony Budapestre költözött testvérét, Jolánt várja haza, aki elhozza magával pártkáder főnökét és az ő családját. Kajtárné már a nap elején megtiltja az ivászatot – rögtön kiderül persze, hogy ez teljesen reménytelen. Megismerjük a háziasszony nagyra nőtt, nem túl okos, de kőműves szakmájában jól teljesítő fiát; Istvánt, a férjét, a másik Istvánt, a szintén István apósát, és kamaszkorú lányát, aki állandóan pofonokat kap anyjától. Ebbe a közegbe érkezik a budapesti „delegáció” egy méregdrága vállalati autóval, amelyet ráadásul sofőr vezet. Gyorsan kirajzolódik a helyzet, mondhatni olyan a film, mint a Kajtárné által készített töltött csirke: magába foglalja a Kádár-kori magyar társadalom összes frusztrációját. Három generáció gyűlik össze, így ki-ki megtalálja azt, akinek az életét irigyelheti, hiszen a magáéval titkon elégedetlen. A vagány, városi Rita először megcsodálja a vidéki Marika nagyra nőtt mellét, majd hozzáteszi, most a kicsi a divat, és vigyázzon magára, nehogy elhízzon. Mindenki szeretné a másikat lenyűgözni, egyedül a réteskészítés alatt bepálinkázó nőknek sikerül valamennyire egymásra hangolódniuk.

Nem véletlenül tudhatja magáénak a Veri az ördög a feleségét a magyar filmtörténet egyik leghosszabb ebédjelenetét. Koltai Lajos érzéki képei emelik ki a gyomorproblémákkal küzdő, a falatozásból kimaradni kényszerülő főnök egyéni „drámáját”. Erős a kontraszt: a vidék embere képes élvezni az életet, amit a rántott csirke, a tökös-túrós rétes és az utána lehúzott bor testesít meg számára, vele szemben pedig ott ül a fanyalgó, gyomorfekélyes budapesti pártkáder, akinek látszólag minden pénz és hatalom megadatott, mégsem tud örülni semminek. A főnök felesége elmondása szerint „vegetatív idegrendszeri panaszoktól” szenved – ő a modern kor funkcionáriusa, akinek semmire sem jut ideje. A Kajtár család igyekszik őt mindenben kiszolgálni, Kajtárné hét csirkét is levág annak reményében, hogy a magas pozíciójú politikus majd segíti fia boldogulását, azaz teljesülnek a család kispolgári vágyai – amiket a pártkáder természetesen mélyen megvet.

Koltai Lajos képein keresztül szinte érezni a vidéki közeget, a fények, a textúrák és az élénk, telt színek használata sokat hozzáad az élettől nyüzsgő Balaton-felvidéki helyszín ábrázolásához. A nap végére természetesen minden elromlik, ­hiába az órákon át tartó készülődés, leszakad az ég, mindenki hazarohan, Kajtárék pedig jól összevesznek egymással. A film szatirikus világát, többek között a drámai helyzeteket követő komikus montázsszekvenciák kettőssége teremti meg, amely a karakterek kilátástalannak tűnő helyzetének súlyán is könnyít. András Ferenc összetett világot mutat be, ahol megfér egymás mellett a humor, a jólét és a keserű valóság.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala