súgó szűrés
keresés

Haggyállógva Vászka

Rendező
Gothár Péter
Bemutató
1996.02.29.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 25 perc
A szócikk szerzője
Jurdi Leila

Gothár Péter (1947) a két Esterházy-adaptáció (Idő van, 1986; Tiszta Amerika, 1988), majd Bodor Ádám novellája, A részleg feldolgozása (1995) után egy orosz lágermeséhez nyúlt, amely a legenda szerint kezdetben szájról szájra terjedt a sztálini Szovjetunióban, míg Lev Gordon le nem jegyezte. Az 1996-ban bemutatott Haggyállógva Vászka megismételte az egy évvel korábbi A részleg sikerét, és a rendező két egymást követő évben is átvehette a Magyar Filmszemle fődíját. A Vászka emellett számos nemzetközi filmfesztiválon is szépen szerepelt, 1996-ban Karlovy Varyban elnyerte a legjobb rendezésért járó díjat.

A filmsajátossága, hogy több, egymástól elkülönülő auditív és vizuális réteget helyez egymásra, ezek mégis koherens egészet hoznak létre, miközben egymás izgalmas kommentárjává válnak. Az orosz színészek által eljátszott történet magyar narrációval egészül ki, az egyetlen valós történelmi személy karaktere fiktív, a túlvilágról visszatért, mágikus tudás birtokában lévő figurákkal keveredik, a film képi világa pedig archív felvételekre emlékeztet, mintha egy dokumentarista stílusban készült mesét látna a néző. Az anyag egésze olyan, mintha a régi időkből fennmaradt dokumentum volna, amely ellenpontozza a történet és a narráció kínálta meseszerűséget. A film vizualitásának egyedisége Gózon Francisco, az operatőr elmondása szerint annak köszönhető, hogy az először videóra forgatott anyagot később filmre írták ki, ezt pedig az utómunkálatok során tovább roncsolták, míg végül ténylegesen sikerült elérni az archív felvételek nyújtotta hatást. Kivált emiatt: a nyersanyag manipulációja és a képek textúrája okán, a Vászka erősen stilizált benyomást kelt. Ezt az érzetet erősíti fel a kamerakezelés (a színház világát idéző, fix hosszúsnittekre épülő előadásmód), továbbá a színészek sokszor eltúlzott, groteszk játéka is.

A stilizált jelleget teszik még nyomatékosabbá a nyelvi megoldások. A film legfeltűnőbb eleme mégis a kevert nyelvezete: megszólaltatja mind az orosz irodalmi alapot, mind pedig a magyar fordítást (a mese Bratka László fordításában jelent meg nálunk). A Szentpéterváron forgatott filmben orosz színészek szólalnak meg, a magyarra fordított novella pedig narrációként hangzik el. A nyelvjáték nem merül ki a fordításban, hanem sok esetben átértelmezi az éppen lejátszódó jelenetet, miáltal a film nem pusztán egy mese, hanem egyúttal abszurd történelmi kommentár.

A történet az újjászületés, a halál, a feltámadás, majd a sírba visszatérés mesebeli fordulataira épül, eme fordulatokkal játszik el. Vászka, a szegény városi rabló sorsa akkor kezd jóra fordulni, amikor önfeláldozó módon segíti kiegyenlíteni egy halott férfi tartozásait, hogy az végső nyugalmat leljen a túlvilágon. Ezután tűnik fel csodával határos módon Ványa, aki szintén rabló, ám Vászkánál sokkal nagyobb tudás van a birtokában, így „jó tett helyében jót várj” alapon képes kihúzni a bajból a pénz nélkül maradt Vászkát. A két férfi, valamint Ványa szerelme, Luvnya elindul szerencsét próbálni, hogy véget vessenek az őket sújtó szegénységnek. A mese Szentpéterváron indul, pár évvel az 1917-es októberi forradalom után, amikor a város főkormányzójának a hírhedt Grigorij Jevszejevics Zinovjevet nevezték ki. Ő az egyedüli valós személy a történetben, mégpedig az antagonista, aki az Állami Bankot, vagyis a Vászka boldogulásához elengedhetetlen vagyont őrzi. Vászka tengődő, célokkal nem rendelkező karakter, akinek a helyzetén csak a túlvilágról visszatért, álmokkal és varázslattal rendelkező Ványa tud valamit mozdítani. A hétköznapi élet trivialitásain kívül eső figura kell ahhoz, hogy Vászka összeszedje magát, és harcba induljon a kommunizmus ellen, mely harc az Állami Bankban őrzött szovjet kincstár kiürítésének vágyában fogalmazódik meg.

Történelmi alapokon nyugvó filmet látunk; mondhatni sajátos és szubjektív visszaemlékezést, ahogy egy kisgyerek képzeletében megjelenik a nagyszülők által elmesélt régi történet, vagy ahogyan egy történetet a traumákkal sújtott nagyszülők mesélni szeretnének a gyereknek, ha képesek lennének elrugaszkodni a kegyetlen valóságtól. A népmesei elemekkel dolgozó mágikus realista film groteszk módon fikcionalizálja a kommunista világban boldogulni kényszerülő karakterek küzdelmeit, vagyis segít a történelmi traumák könnyed, játékos, ironikus feldolgozásában.

A játékos-mesei történelemidézésével, utalásaival és iróniájával, továbbá eklektikájával és megmunkáltságával (a nyelvhasználat módjával) a Haggyállógva Vászka a nyolcvanas évek legelején az úgynevezett új érzékenységgel induló, majd pedig a következő évtizedre is átnyúló hazai posztmodern törekvésekhez kapcsolódik. Az egyik legkülönösebb posztmodern darab a magyar filmtörténetben.

Irodalom

Gelencsér Gábor, „S mégis mily nagy dolog embernek lenni”. Groteszk stilizáció kontra filmnyelvi experimentalizmus Gothár Péter művészetében, Metropolis, 1. sz., 1999, 58–65.