súgó szűrés
keresés

Gyula vitéz télen-nyáron

Rendező
Bácskai Lauró István
Bemutató
1970.12.24.
Filmcím
Gyula vitéz télen-nyáron
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 17 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Bácskai Lauró István (1933) a szocialista tömegfilm megteremtésének egyik apostola volt a hatvanas-hetvenes években, akinek tevékenységét sajnos nem méltányolja eléggé az utókor. Szűkebb körben ugyan szabályos kultusza van, de a filmtörténetek csak szőrmentén és lakonikusan emlékeznek meg róla. Tény, hogy nem mindig jött ki számára a lépés – például az enerváltabb szatíra, a Nyulak a ruhatárban (1971) esetében –, filmográfiájában azonban számos izgalmas tétel akad a krimitől (A hamis Izabella, 1968) a vígjátékig (Nápolyt látni és…, 1972). A rendező állhatatosan vívta szélmalomharcát a populárisabb, szórakoztató filmekkel szemben meglehetősen ellenálló – azokból az „eszmei mondanivalót”, az „üzenetet” hiányoló – kultúrpolitikával szemben, és okosan találta meg azt a kiskaput, amelyen át becsempészhette a nézők millióihoz a tisztán szórakoztató célzattal készült mozgóképeket. Bácskai Lauró ugyanis a mozifilmjei mellett oroszlánrészt vállalt a televízió tömegfilmes műfajokkal ellátásában. Ma is működésképesnek tetsző, és valóban szórakoztató szériák elkészítésében jutott kulcsszerephez; olyanokban, mint az ifjúsági kalandfilm-sorozat, a Keménykalap és krumpliorr (1974), vagy az egyes elemeiben igen innovatív, kordokumentumként is fontos krimisorozat, az 1974 és 1980 között futó Megtörtént bűnügyek, amelynek összesen nyolc epizódjából hetet maga rendezett.

Éppen ez, a populárisabb szemlélet és a kritikai látásmód ügyes ötvözése teszi különlegessé a rendező munkásságának ékkövét jelentő, alig hetvenöt perces szatírát is, amely ugyan bő négy évtizede született, de nem kopott meg, sőt: aktuálisabb, mint valaha. A középkori témájú televíziós kalandfilm-sorozat készítéséről szóló Gyula vitéz télen-nyáron a filmet operatőrként is jegyző Herczenik Miklós ötletéből és a nyolcvanas évektől a tévésorozatok specialistájává váló Polgár András forgatókönyve alapján készült.

Az egyszerű történet sok irányba nyitható. Bácskai Lauró ugyanis úgy kínál médiakritikát és Kádár-kori korrajzot, hogy közben rendre megfricskázza a délibábos képzetek által bilincsbe vert és lózungokkal megterhelt nemzettudatot is. Könnyedén rímelteti össze és úsztatja egymásba ezeket a fajsúlyos témákat, sőt merészen aktuálpolitizál is, amikor néhány frappáns mondattal ’56-ot vagy ’68-at idézi. A filmbeli filmben egy alkalommal „Aki magyar, velem tart!” felkiáltással ront az ellenre Gyula vitéz, egy másik jelenetben pedig a tévésorozat gyártásvezetője és direktora arról vitatkozik, hogy az eredetileg Gyula ellenfeléül rendelt cseh lovagot a diplomáciai bonyodalmak elkerülése végett török harcosra kell lecserélni. A mából visszatekintve ezek a mondatok ártatlannak-ártalmatlannak tűnnek, a maguk korában azonban – két évvel a prágai tavasz eltiprása, és a kelet-európai, így a magyar, filmrendezők megfegyelmezése, azaz az érzékenyebb témáktól való eltiltása után – korántsem voltak azok. De bátorságra vall az is, ahogyan a direktor a kommunista hatalom állítólagos támaszát jelentő munkásságot lefesti: nem glorifikálja és nem helyezi héroszi pózba hőseit, egyszerre mutatja igénytelennek, kulturálatlannak, részegesnek, mégis igencsak szerethetőnek őket. Igazi bravúr az, ahogyan maga mögött hagyja az értelmiségi gőgöt és öntudatot, s nem fölényeskedően beszél „lumpenhőseiről”, sőt éppenséggel a felülről lefelé tekintő értelmiségi figurákat – a tévésorozat kreátorait – ábrázolja görbe tükörben, mutatja durván kritikusan.

Bácskai Lauró stílusérzékét dicséri, hogy amilyen parádésan érintkezteti a látszólag széttartó témákat, legalább annyira jól vegyíti egymással a különböző textúrájú (áldokumentarista és játékfilmes) anyagokat. Továbbá lenyűgöző az a biztonság is, ahogy a bájos barkácsmegoldásokat struktúraképző elemmé emeli: az óvodásan firkált és animált főcímtől kezdve – ez a zseniális animátor, Szoboszlay Péter munkáját dicséri, aki egyébiránt más Bácskai Lauró-filmekben is közreműködött – a sután megkoreografált csetepatékon át az amatőr szereplők szerencsétlenkedéséig. Az előadás fényét emeli a címszerepet adó Koncz Gábor és a rendezőt megformáló Őze Lajos, akik szándékosan – és mesterien – túljátszott gesztusaikkal járatják csúcsra a poéndramaturgiát.

A dialógusok életteliek, az elbeszélés pedig olyan gördülékenyen halad előre, mintha egy régi vágású, rutinos tömegfilm-alkotó munkáját látnánk, pedig a Gyula vitéz… Bácskai Lauró István csupán második nagyjátékfilmje. Akadnak ugyan hiányosságok és hibák is (a magánéleti szál túl vastag és némiképp érdektelen), de ezek szóra sem érdemes apróságok csupán. A filmnek nem ártott, hanem használt az idő, a beteg nemzettudat és a betegítő média kritikája ma is üt. Egyik témában sem forgatott hazai rendező jobb és hatásosabb (tömeg)filmet mindmáig.

Irodalom

Pápai Zsolt – Varga Balázs, Hollywoodon innen és túl, Metropolis, 1. sz., 2010, 8–22.