súgó szűrés
keresés

Hajnali láz

Rendező
Gárdos Péter
Bemutató
2015.12.17.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 49 perc
A szócikk szerzője
Murai András

Egészen kivételes, hogy egy történet a holokauszt-túlélőkről az életszeretetről szól. A Hajnali láz fiatal hősei a haláltáborok rettenetes emlékét és a lágerekből magukkal hurcolt halálos betegséget a szerelem erejével győzik le. A hollywoodi mesébe illő sztori valós eseményeken alapul. Gárdos Péter (1948) szülei találkozását először regényben írta meg, a sikeres könyv számos országban megjelent, majd filmre vitte a halál árnyékában kibontakozó románcot. A művek keletkezése sokat elárul a holokauszt okozta hosszan tartó, mély traumáról: több mint ötven évvel megírásuk után, apja halálát követően adta át édesanyja az író-rendezőnek azokat a leveleket, amelyekből feltárult a leendő szülők megismerkedésének nem mindennapi története. A zsidó identitással összefüggő, évtizedeken keresztül elhallgatott családi tabu került így felszínre.

1945-ben, a lágerek felszabadítása után svédországi rehabilitációs táborokban ápoltak túlélőket, köztük magyarokat is. A 25 éves Miklós halálos beteg, az orvos hat hónapot ad neki, ő azonban élni akar, s szerelmes lenni, bepótlandó azokat az éveket és érzéseket, amelyeket a deportálás és a láger elvett az életéből. Leveleket ír a Svédországban gyógyuló túlélő magyar nőknek (egészen pontosan 117-et), így ismerkedik meg a 19 éves Lilivel. Levélváltások útján úgy szeretnek egymásba, hogy még nem is találkoztak. A melodrámát elsősorban a végzetes betegség határideje mozgatja (a tbc-re utal a címben szereplő reggelente jelentkező láz), de más akadályok is gördülnek a kapcsolat beteljesedése elé. Többek között Lili részéről zsidó származásának tagadása, amelyet a szégyen és a félelem vált ki belőle, s egy náci szimpatizáns svéd család támogatásával majdnem eljut a kikeresztelkedésig.

A holokauszt következményeivel több magyar játékfilm foglalkozik a 2010-es években. A zsidók ellen elkövetett bűnökkel szembesít az 1945 (Török Ferenc, 2017), az Akik maradtak (Tóth Barnabás, 2019) a hozzátartozók elvesztésének feldolgozhatatlan traumájáról beszél el érzékeny történetet. A Hajnali láz mindenekelőtt az életvágyról és a szerelem erejéről szól: a szereplők magukban hordozzák a haláltáborokban megélt szörnyűségeket, részben még mindig foglyai a múltnak, de próbálnak hinni az új élet kínálta lehetőségekben. A lágerek ábrázolásától tartózkodik a rendező, talán azért is, mert a holokauszt-filmek számára a legnagyobb kihívás az ipari módszerekkel végrehajtott emberpusztítás ábrázolása. Míg vizuálisan csak egy archív felvétel erejéig idézi meg a film a foglyok döbbenetes látványát egy, a felszabadításukat megörökítő dokumentum felhasználásával, a szereplők motivációiban és tetteiben mindvégig ott találjuk az embertelenség mélyen a személyiségbe égő következményeit. Épp a felfoghatatlan emberirtás megtapasztalása tette Miklóst és Lilit az életet mindenek felett akaró túlélővé, miközben a mellékszereplők mikrotörténetei is a traumával vívott küzdelemről szólnak.

A szépen fényképezett, fekete-fehérben készült felvételek (operatőr Seregi László) közé az alkotók beillesztettek összesen hét percnyi, a kort hitelesítő, a forgatotthoz szervesen illeszkedő archív anyagot. Kevésbé simul viszont a fekete-fehér részekhez a jelenben, Jeruzsálemben játszódó, színesben felvett visszaemlékezés. Gárdos ezzel a kerettel a film keletkezését szövi a múlt történetéhez, a narrátor (a rendező idős édesanyját a neves izraeli színésznő, Gila Almagor alakítja) többször megszakítja a múltban játszódó történetet, kizökkentve a formálódó szerelmi kapcsolat fordulatos történetéből.

A főszerepeket játszó fiatal színészeknek egyszerre kell meggyőzően hozni a megtörtséget és az életbe vetett hitet, a fizikai gyengeséget és a rendkívüli lelki erőt. Schruff Milán határozott személyiséggé formálja a néha esetlen, nem túl jóképű, ám rokonszenves hősszerelmest, aki szinte dacos csökönyösséggel keresi az életet adó társat. Piti Emőke első filmszerepében hitelesen formálja meg a beteg, testileg törékeny, naiv, az igaz érzelmekben hinni akaró fiatal lányt. A mellékalakok is sorra jelenítik meg a trauma gyakran végzetes hatását; lelki gyógyulásuk kulcsa, hogy mennyire képesek elengedni a múltat. Egykori rabtársa (Petrik Anna) kétségbeesett ragaszkodásában kisajátítaná magának Lilit, s mikor ez nem sikerül, véget vet életének; a nőkkel látszólag magabiztosan ismerkedő Miklós barátja (Kovács Lehel) impotenciával küzd; van, aki felesége elvesztésének tudatával nem akar tovább élni.

Miklós megtanul felejteni, vagy legalábbis a megpróbáltatásokat mélyen elrejteni magába. Csupán egyszer, egyetlen mondatban jelzi, min ment keresztült: „ezernégyszázhuszonegy hullát kellett elégetnem” – ebbe a számba sűrűsödik a múlttól való menekülésének minden oka. Számára van élet a halál után; a szerelem jelenti azt az intenzív érzést, amely talán háttérbe szorítja a koncentrációs táborok poklának tapasztalatát. Az emlékezés munkáját hetven évvel később az apa „helyett” fia végzi el, amikor a Hajnali lázzal emléket állít a szülők történetének.

Irodalom

Bilsiczky Balázs, Emlékkönyv. Beszélgetés Gárdos Péterrel, Filmvilág, 11. sz., 2014, 16–18.

Gelencsér Gábor, Túlélet, Filmvilág, 12. sz., 2015, 34–36.