súgó szűrés
keresés

1945

Rendező
Török Ferenc
Bemutató
2017.04.20.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 31 perc
A szócikk szerzője
Murai András

A közvetlenül a háború után játszódó 1945 olyan nézőpontból közelíti meg a holokausztot, amelyre addig nagyon kevesen vállalkoztak a magyar filmben: a zsidók elleni bűnökkel való szembenézésről, a helybéli lakosoknak kifosztásukban és elhurcolásukban játszott szerepéről beszél el egy történetet. Török Ferenc (1971) korábbi mozifilmjei többnyire fiatalok útkereséséről szóltak (Moszkva tér, 2001; Szezon, 2004; Senki szigete, 2014), s ugyan a félmúlt tisztázatlan kérdései iránti érdeklődését jelzi az ügynöktémát – játékfilmen az elsők között – feldolgozó Apacsok (2010), az 1945 témaválasztását és stílusát tekintve is új színt hozott alkotói pályáján.

A hazai film történetében erős tematikai vonulatként van jelen a vészkorszak, a zsidóság deportálásának és elpusztításának tragikus története. A szocializmus kultúrpolitikájában elhallgatott és óvatosan kezelt téma volt, ezzel együtt a játékfilmek az ötvenes évek második felétől már foglalkoztak vele, igaz, sokáig csak egy-egy jelenet erejéig (elsőként Máriássy Félix az 1955-ös Budapesti tavaszban). A rendszerváltozást követően több alkotás ábrázolta a magyar zsidóság sorsát a holokauszt különböző szakaszaiban: a megkülönböztetést és gettóba kényszerítést (Jeles András: Senkiföldje, 1993), a koncentrációs táborok szinte elképzelhetetlen borzalmait (Koltai Lajos: Sorstalanság, 2005; Nemes Jeles László: Saul fia, 2015), vagy a pusztítás következményét, a túlélés rettentő súlyával kényszerű együttélést. A Hajnali láz (Gárdos Péter, 2014) a koncentrációs táborból szabadult fiatal pár szerelmi történetét beszéli el, az Akik maradtak (Tóth Barnabás, 2019) az újrakezdés lelki küzdelméről, a hozzátartozók elvesztésének és az árvaság traumatikus élményének feldolgozásáról szól.

Tematikai szempontból az 1945 filmes előzményeit elsősorban dokumentumfilmekben találjuk. Azt a kérdést, hogy mit tehettek volna és mit tettek az elhurcolt családok közvetlen környezetében élők, először A látogatás vetette fel (B. Révész László, 1982), s szintén egy település egymást jól ismerő lakóinak felelősségét vizsgálja hatvan év távlatából a Szomszédok voltak (Gellér-Varga Zsuzsanna, 2005).

Az elhurcolt és munkaszolgálatra kényszerített zsidó emberek vagyonát gyakran a település lakosai széthordták, házaikba beköltöztek – ez a kiindulópontja a Szántó T. Gábor Hazatérés című elbeszéléséből készült filmnek. 1945 nyarán a falu vasútállomására érkezik két idegen férfi: mindketten zsidók, s ez riadalmat és kétségbeesett tanácstalanságot kelt a falu néhány lakójában. „Visszajöttek”, suttogják, „de mit akarnak?” Lassan kiderül, milyen sokan szereztek hasznot a deportálásokból, s most féltik az eltulajdonított vagyont. A titokdramaturgiára épülő, pár óra alatt lezajló, lassan bontakozó cselekmény mindvégig fenntartja a feszültséget. Sokáig sem a falu lakói, sem a néző nem tudja, legfeljebb sejti, mit rejtenek a titokzatos ládák, amelyeket a váratlanul megérkező két férfi szekérre pakoltat és a rakománnyal a falu felé indul. Az alapszituáció (idegenek érkeznek, jövetelük szándéka ismeretlen, gyanakvó tekintetektől kísérve átgyalogolnak a településen), az információk adagolása és a motivációk kibontása bizonyos western-alapművekre emlékeztet, elsősorban a Délidő (High Noon, 1952) és a Volt egyszer egy Vadnyugat (C’era una volta il West, 1968) vasútállomáson játszódó nyitó jelenete juthat eszünkbe. A feszes dramaturgiával Ragályi Elemér erős atmoszférájú fekete-fehér képei, Szemző Tibor repetitív zenéje, Rajk László falusias díszletei különösen erős egységet alkotnak.

Az 1945 egy falusi közösség viszonyainak finom elemzésén keresztül mutat a háború után újjáéledő magyar társadalomról összetett képet, ahol a bűnösök, a felelősséget hárító cinkosok, a lelkiismeretfurdalástól gyötört emberek és a zsidók ellen elkövetett vétségektől magukat elhatárolók egyaránt megtalálhatók. A történelmi kor jellegzetes szereplőit rendkívüli tömörséggel képviselik a karakterek. Középpontban a helyi kiskirály áll, az egész falut kézben tartó, pöffeszkedő jegyző (Rudolf Péter kiváló alakítása), akinek lelkén bűn szárad: a zsidóktól elkobzott vagyonból biztosítaná fia anyagi jövőjét. A nyilasokéra emlékeztető egyenruhában fontoskodó rendőr (Terhes Sándor), a túlbuzgó állomásfőnök (Znamenák István), a lelkifurdalástól önmagával végző szerencsétlen balek (Szarvas József) és annak kapzsi felesége (Szirtes Ági) a háború utáni magyar társadalmi közeg egy-egy jellegzetes magatartási formáját testesítik meg. A két zsidó túlélőt civilek játsszák, igaz, mindkettőjük szerepelt már filmen. Angelus Iván táncművész és Nagy Marcell operatőr (a Sorstalanságban ő alakította Köves Gyurit) szinte végig hallgatnak, beszéd helyett mozgásuk, testtartásuk közvetíti tragikus sorsukat, nem verbális jelek fejezik ki fájdalmukat.

Török Ferenc posztholokauszt-filmje azért is különleges a zsidó sorsokat bemutató filmek sorában, mert nem az áldozatok, hanem a bűnösök és a velük kollaborálók nézőpontjából mutatja be a túlélők fogadtatását. Az 1945 a múltban játszódik, de a mának szól. A kortárs kollektív emlékezetet hozza működésbe, amikor több mint hét évtizedre eltemetett bűneinkkel és azok feldolgozatlanságával szembesít.

Irodalom

Morsányi Bernadett, Hiányzó láncszem. Beszélgetés Török Ferenccel, Filmvilág, 3. sz., 2017, 32–33.

Gelencsér Gábor, Kísért a múlt, Filmvilág, 4. sz., 2017, 50–51.

Standeisky Éva, Antiszemitizmusok, Budapest, 2007, Argumentum, 34–39.