súgó szűrés
keresés

Hannibál tanár úr

Rendező
Fábri Zoltán
Bemutató
1956.10.18.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 28 perc
A szócikk szerzője
Záhonyi-Ábel Márk

Az 1950-es évek magyar filmművészeti megújulásának meghatározó darabjai Fábri Zoltán (1917–1994) korabeli játékfilmjei. A Körhinta (1955) nemzetközi sikere után készülő Hannibál tanár úr Fábri korai korszakának másik emblematikus alkotása: mind dramaturgiai, mind stilisztikai téren folytatja a korábban megkezdett alkotói utat. A Hannibál tanár úr bemutatása óta a magyar filmtörténeti kánon szerves része: 1957-ben a Karlovy Vary Nemzetközi Filmfesztivál Nagydíját nyerte el, 1968-ban a „Budapesti Tizenkettő”, 2000-ben az „Új Budapesti Tizenkettő” listájára válogatták be.

A filmMóra Ferenc (1879–1934) Hannibál feltámasztása című kisregénye alapján készült, amely a Horthy-korszakban íródott, azonban csak a Rákosi-korszakban jelent meg, cenzúrázott formában (csonkítatlan változatát csak 2004-ben adták ki). A filmváltozat számos dramaturgiai és egyéb ponton eltér az irodalmi szövegtől (például a karakterábrázolásban és a befejezésben), amely a Fábri Zoltánra jellemző, a drámai hatáskeltést fokozó adaptációs megoldásokat szemlélteti.

Az 1931-ben játszódó film főhőse Nyúl Béla (Szabó Ernő), az orosz hadifogságot megjárt középiskolai latintanár, aki értekezést ír az ókori hadvezér, Hannibál halálának körülményeiről. Állítása szerint a karthágói államférfi forradalom áldozata lett hazájában, s ez az állítás markánsan szembehelyezkedik a korszakban elfogadott vélekedésekkel. A tanulmány megjelenése után először úgy tűnik, hogy Nyúl Béla és családja sorsa jobbra fordul (munkatársai, szomszédjai dicséretekkel, apróbb ajándékokkal halmozzák el), környezete reakciói azonban alapvetően megváltoznak, amikor a szélsőjobboldali erők, élükön Muray Árpád (Greguss Zoltán) országgyűlési képviselővel, politikai hadjáratot indítanak ellene. A visszahúzódó életet élő tanár megpróbálja tisztázni a helyzetet gyerekkori barátjával, Muray képviselővel, azonban eltéved a politika útvesztőiben.

A mű egyik központi problémaköre az értelmiség és a politika viszonyának vizsgálata. Nyúl Bélát mind tanárként, mind tudósként szakmai szempontok vezetik az életben, ám szembesülnie kell azzal, hogy a politika mellőzi ezek figyelembevételét, és saját érdekeinek megfelelően kezel mindent. Olyan értékek kérdőjeleződnek meg a hatalom megszerzése és birtoklása közben, mint a film mottója („Epaminondas annyira szerette az igazságot, // hogy még tréfából sem hazudott”) által kiemelt igazságkeresés, a barátság, a tisztesség vagy a humanizmus. A hős kiszolgáltatottsága és alávetettsége a politikai akaratnak lépésről lépésre bontakozik ki, s ennek során egyre nagyobb (erkölcsi és fizikai) áldozatvállalásra kényszerül, amely a finálé amfiteátrum-jelenetében csúcsosodik ki. A film a tömeg ábrázolása során egyrészt követi a szocialista realizmus konvencióit, hiszen a sokaság legyőzhetetlen erőként jelenik meg, amely komoly tényező lehet azok kezében, akik befolyásolni, irányítani tudják azt. Másrészt viszont az a dramaturgiai megoldás, hogy Nyúl Béla nézőpontja elkülönül a tömegétől, azt eredményezi, hogy a tömeghez negatív jelentéstartalmak kapcsolódnak (fenyegetés, irányíthatatlanság, szeszélyesség), és ez már árnyalja a Rákosi-korszak más filmjeiből ismerős jellegzetességeket. Bár az alkotás 1931-ben játszódik, olyan problémákat vet fel és azokat oly módon ábrázolja, hogy a Horthy-korszak mellett a film gyártási idejére, az 1950-es évekre is vonatkoztathatók, illetve időbeli koordinátáktól függetlenül általánosíthatók.

Hannibál tanár úr formavilága egyaránt alkalmaz klasszikus és modern eszközöket. A szocialista realizmus megoldásain túllépve Fábri Zoltán előszeretettel fordult az expresszív képi stílus felé (a film operatőre Szécsényi Ferenc volt). Az alkotásban folyamatosan megfigyelhetők a térmélységet kihasználó kompozíciók, amelyek szemléletes példái a tanári asztalnál zajló megbeszélések. A döntött gépállások alkalmazása erőteljes érzelmi hatást ad a jeleneteknek. A világítástechnikai repertoárból különösen a fény-árnyék ellentétek (például a mulatóban játszódó jelenet) és a plasztikusságot kifejező megoldások (füst, nedvességtől verejtékező arcok) kiemelkedők. Fábri rendezői és dramaturgiai érzékének egyik erőssége, hogy egy-egy jelenet, illetve film központi gondolatát szimbolikus erejű motívumokkal fejezi ki, jelen esetben olyan tárgyakkal, mint a koponya vagy a mikrofon. A mű vizuális világában többször előfordul a szubjektív tartalmak megjelenítése is: ezeket érzékeltetik a képtorzító eljárások (például a részegség bemutatása) vagy az egymásra fényképezéssel kidolgozott álom-jelenet (Hannibál és Nyúl Béla képzeletbeli beszélgetése).

A film bővelkedik groteszk megoldásokban is, legyen szó a hullámfürdő-jelenetről (Nyúl Béla viselkedése egyszerre tragikus és komikus) vagy a tanulmány elfogadásának pillanatáról (miközben a protagonista pályája ünnepélyes pillanatát éli meg, kénytelen a legyeket hessegetni maga körül). A hanghasználat is sokszor komikus ellenpólusként jelenik meg a cselekményvilágon belül, s ez is erősíti az összetettebb hatáskeltést.

Hannibál tanár úr mind tematikájával, mind szemléletmódjával, mind stílusával markánsan szemlélteti az 1950-es évek magyar filmművészeti megújulását.

Irodalom

Barabás Klára, A történelem körhintáján. Fábri 100, Budapest, 2017, MMA Kiadó, 135–140.

Gelencsér Gábor, Forgatott könyvek. A magyar film és az irodalom kapcsolata 1945 és 1995 között,Budapest, 2015, Kijárat Kiadó – Kosztolányi Dezső Kávéház Kulturális Alapítvány, 155–159.