súgó szűrés
keresés

Küzdők

Rendező
Jankovics Marcell
Bemutató
1977
Filmcím
Küzdők
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
2 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

Művészeti témájú kisfilmek elkészítésére kiírt pályázat indította be Jankovics Marcell képzeletét, amikor kitalálta Küzdők című animációs rövidfilmje alapötletét. A rendező először ugyan Rofusz Ferencnek ajánlotta az ötlet megfilmesítését, végül mégis (a szó szoros értelmében) maga vette kezébe a megvalósítást és a zsírceruzát. A Küzdőkkel Jankovics megalkotta a Sisyphus (1974) méltó párdarabját, amely elődjéhez hasonló sikereket ért el: Cannes-ban Arany Pálma-díjjal, Oberhausenban megosztott fődíjjal, Chicagóban Ezüst Hugó-díjjal tüntették ki, továbbá Teheránban, Melbourne-ben, Thesszalonikiban és Londonban is díjazták.

A Küzdők nemcsak a három évvel korábbi Sisyphushoz, de az évtized legelején készült Mélyvízhez is kapcsolódik: ezek a rövid animációk tömörségük, stíluseszközeik és hasonló élményanyaguk révén összefüggő filmcsoportot, triptichont alkotnak. Hasonlóan a Sisyphushoz, a Küzdőkben is súlyos materiális kihívás gyötri a főhőst, pontosabban a főhősöket, a film ugyanis két szereplőt mozgat: miközben a tagolatlan kőből emberalakot farag a szobrász, a szobor megelevenedik, s maga is faragni kezdi teremtőjét. A kölcsönös faragás-vésés végeztével a szobrász ugyan elkészíti saját képmását, de műve mellett holtan rogyik össze. A két és fél perces Küzdők erre az egyszerűnek tűnő, ám sokféleképpen értelmezhető alapszituációra épül.

Jankovics triptichonjából itt tapasztalható a legerősebb vizuális folyamatosság, a figuraábrázolásban éppúgy, mint a filmes kifejezőeszközök használatában. A Küzdőkben a testek változásai egyenletesek és folyamatszerűek; láttatásukban pedig felértékelődik a foltszerű ábrázolásmód: a Sisyphus végletekig felerősített fekete-fehér kontrasztja helyett átmeneteket láthatunk, puha szürke felületeket. Ez a képanyag megrajzolásához választott eszköznek, a zsírceruzának tulajdonítható; Jankovics kifejezetten törekedett arra, hogy foltszerű vizuális stílust hozzon létre. Az viszont a Sisyphus megoldását idézi – a minimalizmus erősítéseként –, hogy a film ember- és szoboralakja üres háttér előtt mozog, rajtuk kívül csak a szükséges tárgyak (állvány, vésők, kalapácsok) tűnnek fel a látványvilágban. A hangsáv is a legminimálisabb: a kalapács és a véső használatának zörejei hallhatóak csupán, emberi hangot még olyan tagolatlan formában sem hallunk, mint a Sisyphusban.

A képépítkezés markáns jellegzetessége, hogy a Küzdők átveszi az élőszereplős játékfilmek vágási és plánozási eljárásait. A film 23 snittből áll, amelyek nagyrészt élesvágással, de több alkalommal áttűnéssel kapcsolódnak egymáshoz. Számos esetben használja a beállítás–ellenbeállítás vágásalakzatát (előbb a szobrászt látjuk, majd az általa nézett és vésett szobrot – vagy fordítva); leginkább kistotálokban és félközeli képkivágatokban mutatja a szereplőket, de premier plánokat is alkalmaz. A kameramozgásoknak köszönhetően a belső vágás – a snitten belüli plánmódosítás – eszköze is rendelkezésére áll. Ez a dinamikus képépítkezés többféle szerepet tölt be: ellentételezi a vésés-faragás folyamatának monotonitását, s hozzájárul ahhoz, hogy az változatosan és feszültségfokozóan jelenjen meg.

Cselekményíve alapján a három Jankovics-rövidfilm közül a Küzdők áll a legközelebb a hagyományos történetmeséléshez és a drámai konfliktusformáláshoz. Feszültségteremtése nemcsak az eseményekből, hanem ellentétekbe rendeződő motívumhálójából is eredeztethető: ember és szobor, fiatal és öreg, tagolt és tagolatlan, mozgó és mozdulatlan ellentétpárjainak „küzdelme” kíséri végig a képsorokat. Akárcsak a Sisyphusban, a test folyamatos terhelésének megjelenítése ezúttal is központi elem, a Küzdők azonban az öregedés megjelenítéseként értelmezi tovább ezt a problematikát: az anatómiailag részletesen és élethűen ábrázolt szobrász erőtől duzzadó fiatalemberből válik szikkadt öregemberré, a „hasonmás” pedig a tagolatlan kőtömbből fokozatosan az egykori fiatal férfi megkövült másává alakul. A Küzdők az öregedés természetes folyamatának megrázó és érzékletes sűrítése, amelyet az idővel folytatott többirányú játék tesz csavarossá: miközben a fiatalember másodpercek alatt éveket, két perc alatt évtizedeket öregszik, a szoborból mintázott ember(másolat) egyre fiatalodik, s végül „felveszi” alkotója ifjúkori arcát. Néhány snitt erejéig mintha átfedésbe kerülne a szobrász és a szobortest „életkora”: első pillantásra ekkor nem is egyértelmű, melyikük az ember, melyikük a szobor. Az idő a Küzdőkben – paradox módon – egyszerre robog előre és pereg visszafelé.

A befejezésben az alkotó pusztulását követően a szobor az örökkévalóságnak szóló pózba merevedik – majdnem pontosan (csak bal karját tartja máshogyan) Michelangelo Dávid-szobrát idézi meg a névtelen művész opus magnuma. A Küzdők művészetfilozófiai kérdések sorát veti fel; alkotó és alkotás, élet és mű, illetve művészet, valamint ember és képmása viszonyának rejtelmeire irányítja a figyelmet. Szemadám György találó észrevétele szerint „igazi drámáját nem az jelenti, hogy a szobrászt saját szobra faragja halálba, hanem az, hogy ez a gyönyörű sors mily kevesünknek adatik meg”. Általánosabb szinten is értelmezhető a végkicsengés: hasonlóan a Sisyphushoz, nem is annyira az elkerülhetetlen bukás válik nyomatékossá, hanem a mulandósággal szembeállított alkotás, kitartás, teremtőerő. Mint Jankovics fogalmazott: „[…] igyekeztem éreztetni, hogy megéri. Hogy nem hiábavaló, ha az ember belepusztulhat abba, hogy létrehozott valamit…”

Irodalom

Antal István – Erdélyi Z. Ágnes, Négy rendező a műfajról, lehetőségeiről, Filmkultúra, 3. sz., 1978, 64–73.

Szemadám György, Jankovics Marcell, Budapest, 1987, Corvina Kiadó, 33–35.

Varga Zoltán, A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések, Szeged, 2016, Pompeji, 205–209.