Liza, a rókatündér

Hét évvel az Alena utazása (2008) díjnyertes rövidfilmje után készült el Ujj Mészáros Károly első egész estés játékfilmje, a Liza, a rókatündér, amely a közönség és a szakma körében egyaránt komoly sikert aratott (itthon és külföldön is). A Liza, a rókatündér rokonságba hozható ugyan a hazai filmművészet tradícióival (legkivált a groteszk stilizációval, kisebb mértékben az esztétizmussal), inspirációi nem elsősorban a magyar filmben keresendők. A Liza, a rókatündér mindenekelőtt a posztmodern(nek mondott) filmművészet jellegzetességeit szintetizálja: a kevert hangnem dominan­ciáját, a műfaji sémákkal folytatott (ön)ironikus játékot, az intertextusok halmozását és a mindebből következő eklektikusságot.

„A rákhús-hamburger már régen kihűlt. A lány belefeledkezett Oshima tekintetébe. A harmincadik születésnapján megkapta azt az ajándékot, amelyre egész életében várt: a szerelmet” – így szólnak a címszereplő rongyosra olvasott japán ponyvaregényének sorai, melyek a nyitánytól a fináléig sokszor elhangzanak a filmben. Ezek a sorok kulcsot adnak Liza megértéséhez. A Csudapesten(!) élő, romantikus fantáziavilágba révedő, magányos lány egy idős özvegyasszony ápolója, s képzeletbeli(nek hitt) barátja, a Tomy Tani nevű japán énekes szelleme pezsdíti fel szürke mindennapjait. Liza harmincadik születésnapját követően különös események történnek: a lány körül feltűnő férfiak bizarr módon elhaláloznak. Liza arra a felismerésre jut, hogy ő valójában rókatündér, s aki közeledni mer hozzá, az halállal lakol vonzalmáért. Liza nem sejti, valójában mi (vagyis ki) áll az események hátterében, ahogyan azt sem, hogy a halálok ügyében nyomozó – amúgy Lizához albérletbe költöző – Zoltán zászlós lehet az a férfi, aki megtörheti a vélt-valós átkot…

Romantikus komédiaként a Liza, a rókatündér a szerelmi beteljesülést célzó boldogságkeresést állítja középpontba, karakterei (mindenekelőtt a vágyakozó főhősnő) és egyes cselekményfordulatok (mint az érdemtelen csábító átmeneti összetévesztése az igazszívű szerelmi partnerrel) megfeleltethetők a műfaji elvárásoknak. A konklúzió is harmonizál a műfaj ideológiájával: a testi vonzalom felszínességével élesen szembeállítja az igaz szerelem értékét. A megszokott zsánerformulákat ugyanakkor számos tényező kizökkenti, felülírja. Ilyen mindjárt a hősnő (Balsai Móni remek alakításában), aki sokban emlékeztet az Amélie csodálatos élete (Le fabuleux destin d’Amélie Poulain, Jean-Pierre Jeunet, 2001) különc címszereplőjére. A film vizuális leleményei sem állnak távol a francia sikerfilmtől (miképp Ujj Mészáros 2003-as díjnyertes rövidfilmje, a Gumiember is Jeunet inspirációját mutatta), jóllehet az amerikai Wes Anderson hatása még inkább felfedezhető az egyszerre színpompás és körzővel-vonalzóval kimért látványalkotásban, a sosemvolt, mégis ismerős csudapesti miliő megteremtésében. Ám Amélie-vel ellentétben Liza nem őrangyal, ellenkezőleg: afféle „fekete özvegy”, a filmtörténet vamp- és femme fatale-figuráinak kifordítása. Férfiakat veszejt el, jóllehet mégsem ő az igazi bűnös: Liza alakja a magyar filmtörténet specialitása, a „reflektálatlan femme fatale” figurájának kortárs változata (ez a karaktertípus a Halálos tavaszban [Kalmár László, 1939] jelent meg, s később is felelevenítették, például Xantus János az 1984-es Eszkimó asszony fázikban).

Markáns a Lizát körülvevő főbb férfialakok kompániája is (a hősnőhöz hasonlóan valamennyiükhöz emblematikus zenemotívumok társulnak): Tomy Tani (David Sakurai) smaragdzöld zakóban táncoló szellemalakja, a finn westernzenéért rajongó, felettébb szűkszavú Zoltán zászlós (Bede-Fazekas Szabolcs) és a szoknyavadász Henrik (Schmied Zoltán) köré épül a film furcsa „szerelmi négyszöge”. A karikaturisztikus mellékszereplők és epizodisták tárháza is igen gazdag a Liza körül legyeskedő szerencsétlenektől a Reviczky Gábor által alakított bumfordi ezredesig. A groteszk karakterkollekció mellett a film védjegye a fekete humor – legyen szó tánccal kísért gégemetszésről, a férfiak elhalálozását csokorba gyűjtő montázsszekvenciáról vagy éppen a burleszkszerű bukdácsolásról a csúcsponton. A műfaji „koktélt” a fantasztikum teszi teljessé: az intrikus szellemfigurával és a japán mitológiából kölcsönzött rókatündér motívumával Ujj Mészáros filmje a magyar mozgókép históriájában (legalábbis az élőszereplős filmben) szinte teljesen előzménytelen fantasy műfaját példázza.

A műfaji eklektikához hasonlóan rendkívül széles a filmben a rejtett (és kevésbé rejtett) utalások palettája. Az említett Amélie-hatástól és a távol-keleti mozik megidézésétől kezdve a finn zenével óhatatlanul eszünkbe jutó Aki Kaurismäki-életművön át Nepp József kultikus rajzfilmjéig, a Hófehérig (1984) ível az intertextusok sora (utóbbi emlékét az émelyítő ételförmedvényeket habzsoló figura hívja elő). Az elbeszélésmódot pedig nemcsak az eseményekbe beleszóló (pontosabban azok láttatásának módját kiigazító) narrátor teszi játékossá, hanem a japán ponyvaregényből, a múzeumi prospektusból, a női magazinból vagy éppen a tévéreklámokból származó mozzanatok felhasználása is.

Ujj Mészáros Károly filmje technikai szempontból egyenesen úttörőnek mondható. Míg a tengerentúli filmkészítésben a kilencvenes évek óta tapasztalható az élőszereplős képsorok dúsítása számítógéppel létrehozott speciális effektusokkal, nálunk a Liza, a rókatündér jelenti ennek a gyakorlatnak az első eklatáns példáját. A filmet keresztülszövő CGI-animációs utómunkálatoknak köszönhetők például a Tomy Tani szellemtestén megvalósult vizuális attrakciók (elfújás, lebegés, átváltozás) vagy éppen a tetőpont álomjelenetében a lebomló-átalakuló terek megjelenítése.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala