Machita

A világirodalom és a világfilm jelentős alkotóitól, Oidipusz és Iokaszté, Romeo és Júlia, Bonnie és Clyde sorsának krónikásaitól tudjuk, hogy nemcsak a viszonzatlan, de a beteljesült szerelem is lehet tragikus. A végzet néha a korszellem szinonimája, a szorongás pedig a közérzületé. Mint Rodriguez Endre a Horthy-rendszer végóráiban forgatott és bemutatott Machitájában, amely ugyan nem remekmű, a korhangulatot dokumentáló ereje miatt azonban igen fontos film.

Az alapötlete sem eredeti, sok szállal kapcsolódik George Fitzmaurice rendező Greta Garbo főszereplésével forgatott Mata Harijához (1931), mi több: számos elem direkt hatáskapcsolatokat mutat a két film között. Mindenekelőtt a hősnők hasonlítanak: egzotikus (távol-keleti) származásúak; férfiszíveket betegítő külleműek és arisztokratikus viselkedésűek; ráadásul titkolt (mindkettő kém), valamint látszatfoglalkozásuk (táncosnők) is egyezik. Nem utolsósorban pedig a sorsuk is párhuzamosan fut, hiszen megközelíthetetlenségüket átkódolja az igaz szerelem. További hasonlóság a Mata Hari és a Machita között, hogy mindkettő a bűnügyi (egyúttal közéleti) konfliktust fordítja át szerelmi (azaz magánéleti) problémává.

A Machita néhány szolid stílbravúrral nyit. Önmagában érdekes, hogy a korban – és nem csak a magyar filmben – rendhagyó módon a szereplők és a stábtagok nevének feltüntetését megelőzi egy jelenet (precredit sequence), amelynek különlegességét fokozza, hogy Machita megbízója a film ­noirokat idéző, kontrasztos megvilágításban szerepel benne. Önreflexivitásánál fogva a következő képsor is némiképp rendhagyó: egy férfi „Machita” feliratú plakátot ragaszt a hirdetőtáblára, azaz az alkotók a film címét belekomponálják a jelenetbe.

A film hőse a közelebbről meg nem nevezett külföldi hatalmak zsoldjában álló kémnő, aki Budapestre érkezik, hogy megszerezze a D–2-es légvédelmi ágyú szigorúan titkos tervrajzait. Egy lokálban helyezkedik el mint híres dizőz, és közben végzi aknamunkáját. Feladata megsokszorozódik, amikor kiderül, hogy három, egymást egyébként nem ismerő férfit kell a bűvkörébe vonnia, ugyanis a titkos anyagokat a magyar hatóságok biztonsági okokból nem egyetlen személynél tartják. Machita előbb Kovács főmérnököt és Török művezetőt környékezi meg, végül Szávody igazgatóra veti ki hálóját, ám utóbbiba szerelmes lesz, és ezzel akciójának sikerét kockáztatja.

A történet kémthrillert ígér, és jó ideig úgy tűnik, a film meg is felel a várakozásoknak. Markáns a bűnügyi elemek jelenléte, amely kivált a korabeli „szégyenlős bűnfilmekkel” (Király Jenő kifejezése), azaz a bűn szélsőségesebb formáit – mindenekelőtt a gyilkosságot – megspóroló filmekkel összehasonlítva feltűnő. A Machitában ugyanis nemcsak konspiráció és nyomozás, de haláleset is van, gyilkosság és öngyilkosság egyaránt, ráadásul Rodriguez a thriller formai elemeit is használja: többször él a késleltetett feszültségkeltés, a suspense eszközével (például az Alhambra lokálban játszódó jelenetben, amelyben a szabotázst szimatoló Kovács le akarja leplezni Machitát). Mindazonáltal a thrillerjegyek összességükben visszavonva, korlátozva kapnak helyet a filmben: pregnánsan mutatja ezt, hogy a címszereplő a legutolsó jelenetek kivételével soha nincs életveszélyben. A Machita thrillerként vagy kémfilmként tételezését megnehezítik továbbá a figurák motivációi, amelyek inkább szerelmi jellegűek, semmint bűnügyiek. A Machita ezért nem csupán bűnügyi, de legalább annyira, ha nem jobban, szerelmi történet.

Ám ez a szerelem nem az égben köttetett, a fátum a legédesebb idillt is megmérgezi. Mint a szerelmesek egymásra találását elbeszélő jelenetben, amelyben a végzetszerűséget a felhangzó sláger szövege közvetíti. Szávody és Machita egy bárban ül, immáron másodszor. Első ízben azután jártak itt, hogy véletlenül összetalálkoztak a lóversenypályán, és bár a nő szívét rögtön megérintette a férfi, elmenekült a szerelem elől, mert magánügyei akadályozták volna politikai aknamunkáját. Most viszont újra összejöttek, mivel időközben kiderült, hogy azon férfiak egyike, akiket Machitának meg kell környékezni, éppen az általa korábban véletlenül megismert Szávody. A férfi ragyog, Machita pedig visszaragyog rá a vacsoraasztalnál, és az idill kellős közepén, az étterem zenekarától kísérve énekelni kezd: „Gondolsz-e rám, ha lehull a virág, kedvesem? / Őszi éjszakán e dal muzsikál szívemen. / Gondolsz-e rám, amikor úgy fáj a magány? / Gondolsz-e rám, ha majd egy új szerelem vár? / Miért ígér a szívünk száz lázas, száz furcsa csodát? / El ne hidd, ha hallod a szerelem hazug szavát! / Holnap, ha fáj, most szomorú emlék csupán! / Gondolsz-e rám?” A felhőtlen boldogság pillanataiban a hősnő már a szomorú jövőt énekli meg, a szakításon és búcsúzáson mereng.

A Machitát 1944 halálos tavaszán, két és fél héttel az ország német megszállása után, április 5-én mutatták be, de hamar levették a mozik műsoráról, nemcsak a témája (idegen hatalmak képviselői igyekeznek megszerezni egy titkos fegyvert Magyarországon), hanem Karády Katalin személye miatt is. Karádyt április 18-án letartóztatta a Gestapo: a köztudottan szabadszellemű, milliók által rajongott díva jelenléte kényes volt a nácik számára, nem beszélve arról, hogy a szintén letartóztatott Ujszászy Istvánnak, az Államvédelmi Központ (az állambiztonsági csúcsszerv) vezetőjének volt a menyasszony-jelöltje. Karádyt fizikailag, lelkileg kegyetlenül megkínozták. A Machita után egyetlen filmben szerepelt még – fél évtizeddel később, a Forró mezőkben (1949) –, de csak árnyéka volt önmagának.

Alapfilmek.hu – a Nemzeti Filmintézet filmtörténeti és pedagógiai módszertani weboldala