súgó szűrés
keresés

Női kezekben

Rendező
Xantus János
Bemutató
1981
Filmcím
Női kezekben
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
23 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Kevés hazai rendező kezdte ígéretesebben a karrierjét Xantus Jánosnál (1953–2012), aki előbb főiskolai vizsgamunkáival babonázta meg a tanárait (Werther élete,1976; És így s eképp tovább, 1978), aztán a Balázs Béla Stúdióban készült kisfilmjeiben (Diorissimo, 1980; Női kezekben, 1981) már egyenesen trendet diktált, és egyik előkészítője lett a nyolcvanas évek legeredetibb irányzatának, az egyetemes filmben mutatkozó posztmodern törekvésekhez innovatívan kapcsolódó magyar „új-érzékenységnek”. A BBS-filmekben Xantus úgy játszott képpel és történettel, mintha mindig ezt csinálta volna, és közben – szintén a játék jegyében – folyamatosan provokálta a befogadót egy kvázi „mélyebb” jelentés ígéretével. Titokfejtésre hívta a nézőt, de közben rendre el is lehetetlenített minden ilyen jellegű próbálkozást.

A Diorissimo és a Női kezekben a stilizációs technikáival (a valóságot felülfestő színeivel); a bizarr szituációkkal teli, már-már szürreális hangoltságú világaival; a műfajiság megszüntetve megidézésével, azaz a klasszikus zsánerek ironikus becitálásával (kivált a melodráma, a thriller és a burleszk elemeinek felvillantásával); továbbá az alternatív zenészek (pontosabban az underground vamp, Méhes Marietta) „beemelésével” alapozta meg a magyar új-érzékenységet. Xantus két munkája – illetve olyan további kisfilmek, mint Szabó Ildikó In flagrantija (1982) vagy a Müller Péter Sziámi rendezte Mi jut eszedbe az énekesnőről? (1981–82) – nélkül az irányzat valószínűleg másképp nézett volna ki. Egyik jellegadó darabja, Xantus első nagyjátékfilmje, az Eszkimó asszony fázik (1983) egészen biztosan, ez ugyanis mind a Diorissimo, mind a Női kezekben számos megoldását felhasználja, továbbfejleszti.

A 23 perces Női kezekben egy különös vonatút meséje, középpontjában a rendező által alakított tolvajjal, aki miután kifoszt, majd elkábít egy fiatal nőt (Méhes Marietta), maga is áldozattá válik. Rafinált jósnő (Törőcsik Mari) kezébe kerül, aki előbb a szavaival kábítja, majd gyógyszerrel is, hogy kizsebelhesse. Az elsőre kuszának tűnő – többek közt két, a cselekmény fősodrához csak lazán kapcsolódó jelenettel spékelt – szerkezet közelebbről megszemlélve részletekbe menően megkomponáltnak látszik. Xantus ugyanis pazar tükörnarratívát használ, a cselekményelemeket szimmetrikusan helyezi el: a film középpontjában a tolvaj áll, aki előbb elkövető, majd áldozat, és aki (a) előbb kifoszt és (b) narkotizál egy nőt, hogy aztán (b) őt bódítsa el és (a) fossza ki egy másik.

A rendező már az első pillanatoktól meghökkentő narratív és vizuális megoldásokkal operálva igyekszik bevonni filmjébe a nézőt. A képek túlszínezettek, direktek: mélykék filterrel stilizált tájban robog a vonat, a főcím betűi pedig vörösek, éppúgy, mint a tolvaj pulóvere és nadrágja, illetve a szájának szegletében lévő seb, amelyet – később – bármikor letöröl, véres marad. Már a legelső képek ingerlőek és erősen hatásirányultak tehát, míg a cselekmény egy thriller izgalmait ígéri: heves hajszát látunk a szűk folyosókon, a dekoratív fiatal nő üldözi a jó svádájú zsebest. Miközben az üldözés izgalmakat, a jelenet közben – majd pedig a film során végig – pillanatokra felvillanó, vörös „SEX”-felirat érzéki mozival kecsegtet. A felirat konzekvens alkalmazása extravagáns vagy avantgárd művészi gesztusnak, vizuális gegnek tetszik, amelynek semmi köze a cselekményhez, valójában azonban nincs így. A feliratnak komoly narratív szerepe van, amennyiben a felvillanásai a szemafor áthaladást tiltó lámpáival asszociálódnak. Nem véletlenül az angol szó – tehát nem a magyar „SZEX” – jelenik meg a villámsnitteken, ugyanis a „sex” angolul nem csak „nemi aktust”, de „szexuális nemet” is jelent, ekképpen utalhat a női nemre, amelytől hősünknek tartani kellene-illene. A „SEX”-felirat tehát – a film címéhez hasonlóan – mintegy előrejelzi a cselekmény fordulatát, a hősnek a jósnő általi elkábítását, egyúttal a hősnek címzett figyelmeztetésként is felfogható.

Míg a Diorissimóban az ironikusan megidézett tömegfilmes műfajok közül a melodráma kapott kitüntetett pozíciót, a thriller pedig mellékszerepet, itt a kettő helyet cserél: a thriller a vezérműfaj, a melodráma a függeléke. Mindazonáltal, miként már a Diorissimóban is, Xantus ezúttal sem elégszik meg csupán ennek a két műfajnak megidézésével, kiegészítésképpen a burleszket is behozza a filmbe. A cselekményhez lazán kapcsolódó, a hős gyermekkorának balesetét elmesélő jelenetben maga a szituáció, a figurák és a kísérőzene is a burleszket idézi.

Mindez a kisfilm egészét eklektikussá hangolja, továbbá a feszültebb pillanatok ellenpontjaként szolgál, csakúgy, mint a hős álmát elbeszélő jelenetsor, továbbá a film kódája, amely akár a bemutatott események racionalizálását célzó megoldásként is felfogható (az apa kitalálta az egész történetét, hogy elmagyarázza a fiának, miért nem tudja elfordítani a fejét).

Persze ezt sem kell feltétlenül komolyan venni. A film talán a végzetszerűségről „szól”, talán egyszerű fricska a végzetszerűséget tételező gondolkozásnak. Semmi sem biztos, illetve egyvalami mégis: a Női kezekben bravúros „első előtti” film egy kivételes tehetségű rendező(jelölt)től. A kulcsszó a játék: a hangulatokkal, a műfajokkal (az említettek mellett a katasztrófafilmmel), a különleges vizuális megoldásokkal (a színekkel, szűrökkel, rendhagyó kamerapozíciókkal), a „mélyebb” jelentéssel folytatott játék. Minden más komolytalan itt, csak a játék komoly.

Irodalom

Schubert Gusztáv, Elfelejtett érzelmek iskolája. Beszélgetés Xantus Jánossal, Filmvilág, 2. sz., 1984, 12–15.