súgó szűrés
keresés

Öt perc gyilkosság

Rendező
Nepp József
Bemutató
1966
Filmcím
Öt perc gyilkosság
Filmtípus
animációs film
Filmhossz
7 perc
A szócikk szerzője
Varga Zoltán

Nepp József első rövid rajzfilmjei, a Szenvedély (1961), a Holnaptól kezdve (1963) és a Mese a bogárról (1963) az átlagpolgár komikus (gyakorta groteszk) hányattatásait helyezték középpontba; az Oxidia (1965) nyitotta azoknak a Nepp-animációknak a sorát, amelyekben már a társadalom egészének működése (pontosabban működésképtelensége) kerül górcső alá. A legtöbbet idézett Nepp-rövidfilmek egyike, az Oberhausenben fődíjat nyert Öt perc gyilkosság (1966) ugyancsak társadalmi tablót fest, itt azonban már egyetlen pozitív szereplőt sem találunk, s a végkifejlet szerint semmi sem állíthatja meg a társadalom önfelszámolását.

Az önreflexív kerettörténetben filmrendező szólítja meg a filmbeli közönséget, egyúttal az Öt perc gyilkosság nézőit: „Úgy tapasztaltam, hogy Önöket nagyon érdeklik azok a filmek, amelyekben gyilkosság fordul elő. Az a célom, hogy igényeiket a következő percekben a legmesszebbmenőkig kiszolgáljam. Mulassanak jól!” A Nepp-animáció filmbeli filmjében a legkülönfélébb kivégzési módok sorjáznak: valamennyi figura gyilkosságot követ el, majd őt is megölik, végül egész bolygónk megsemmisül. A kerettörténetben megismétlődnek a filmbeli filmben látottak: az egyik felháborodott néző kivégzi a szadistának titulált rendezőt, majd az önbíráskodót öli meg valaki, és így tovább. A két szinten bonyolódó – egymást tükröző – gyilkosságsorozat az animációs (rövid)film történetének egyik legmagasabb body countját eredményezi (az angol szakterminus az áldozatszám jelölésére használatos): a 7 perces rajzfilmben 44 rémtett tanúi lehetünk, átlagosan tehát 9 és fél másodpercenként (!) látunk egy erőszakos halált. (Az áldozatszám e drasztikus megnövelése a bő évtized múlva a tengerentúlon kivirágzó, a thriller és a horror határára pozícionálható slasherfilmet előlegezi meg.)

Az Öt perc gyilkosságnak nincs főszereplője, olyan karakter sem nagyon akad benne, akit néhány másodpercnél tovább látnánk életben. A gyilkosok népes táborában mindkét nem, minden korosztály és státuszcsoport képviselteti magát, Nepp animációja mintha a „mindenki szem a láncban” illyési metaforájának rajzfilmes megfelelőjét dolgozná ki. A cselekményszerkezet is láncszerű, s ennek köszönhetően az Öt perc gyilkosság fontos állomása a szeriális elbeszélésmód meghonosodásának a magyar animációs filmben. Ennek az elbeszéléstechnikának a lényege, hogy az egymást követő események, jelenetek nem az egységes történetet eredményező hagyományos elbeszélői logika (az ok–okozati kapcsolatok és a tér–idő viszonyok összefüggései) alapján szerveződnek, hanem valamilyen sorozatszerű elvet követnek.

A redukált elbeszélő-szerkezethez minimalista látványalkotás társul, amely puritánabb a korábbi Nepp-rajzfilmekénél: itt már csak a kemény kontúrvonalakkal megrajzolt emberszereplők és tárgyak láthatók, nincs mögöttük tagolt-összefüggő háttérvilág. A fehér uralja a képmezőt; bizonyos élénkebb színek – köztük a fröccsenő vér vöröse – csak alkalmanként tűnnek fel. A hangsáv is hasonlóképpen redukált: az atrocitások képsorait Deák Tamás és Garay Attila orgonára, dobra és bőgőre komponált zenéje kíséri, beszéd csupán a kerettörténet jeleneteiben hallható.

Az Öt perc gyilkosság Nepp József első műfajparódiáinak egyike. Párdarabja az ugyanazon évben készült, Nepp által írt Foky Ottó-tárgyanimáció, az Ellopták a vitaminomat, de a bűnügyi fikció kigúnyolása ott lényegesen szelídebb – az erőszakos cselekménymozzanatokat minimalizáló – jelleget ölt, míg az Öt perc gyilkosság az abszurditásig fokozza a bűnügyi műfajok alapvető elemeinek halmozását. „A különféle gyilkosságok bemutatásával az öncélú gyilkolás leleplezésére törekedtem” – fogalmazott Nepp, a film azonban túlmegy azon, hogy „csupán” az értelmetlen erőszak karikírozását helyezze középpontba. Az Öt perc gyilkosság ugyanis magáról a rajzfilmes formáról is vall, s ez más – kevésbé nyílt – önreflexív réteg a filmben, mint ami a kerettörténetből következik. A Nepp-rajzfilm voltaképpen arról is szól, hogy – miként a filmbeli rendező – az animátor teljhatalmat gyakorolhat a rajzolt/fiktív személyek és testek felett, s a rombolási fantáziákat nem béklyózzák fizikai korlátok az animációban. A morbid humor nemcsak a dominóeffektusként terjedő gyilkossági hullámra épül, hanem az ölésmódozatok vérfagyasztó változatosságára is: a kivégzési technikák nem ismétlődnek. A való életből ismert „eljárások” (lövés, szúrás, akasztás) mellett olyan halálnemek sokasodnak a filmben, amelyek annyira képtelenek, hogy rajzfilmre kívánkoznak: például addig fújják a spagettievő férfit, amíg az ki nem pukkad; a kalitkába zárt ember pedig nem éri el az ételt, s (néhány másodperc alatt) csontvázzá aszalódik. Keletkezéstörténeti kuriózum, hogy Nepp egy gyermeket kért meg – a később rajzfilmoperatőrként is tevékenykedő Cselle Lászlót –, hogy gondoljon ki annyi halálnemet, amennyit csak tud: ezekből az ötletekből áll az Öt perc gyilkosság „katalógusa”.

A végletesen groteszk erőszak és a pusztítási fantáziák Nepp József mások számára írt animációinak is visszatérő motívumai (Ternovszky Béla: Modern edzésmódszerek, 1970; Szórády Csaba: Rondino, 1977). Rendezőként is jegyzett rövidfilmjei közül az egyszerre bizarr és játékos A Yeti dala (1970) áll az Öt perc gyilkossághoz a legközelebb: a majomember mindenkin átgázoló ámokfutása megfékezhetetlennek látszik, mígnem egy hasonlóképpen feltartóztathatatlan erő – az úthenger – megálljt parancsol neki.

Irodalom

Varga Zoltán, A magyar animációs film: intézmény- és formatörténeti közelítések, Szeged, 2016, Pompeji, 151–154.