súgó szűrés
keresés

Redl ezredes

Rendező
Szabó István
Bemutató
1985.02.20.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
2 óra 24 perc
A szócikk szerzője
Pápai Zsolt

Az első világháború bizonyosan, és talán a teljes 20. század története is másképp alakul, ha Alfred Redl, az Osztrák–Magyar Monarchia hadseregének főtisztje nem adja át a Monarchia titkos ügynökei­nek névjegyzékét, valamint nem szolgáltatja ki háborús terveinek dokumentációját Oroszországnak. Redl 1903-tól tíz éven át, azaz egészen a haláláig az orosz cári kémszolgálat, az Ohrana szolgálatában állt: talán homoszexualitásával zsarolták, talán kisebbrendűségi komplexusai és felettesei kijátszásának vágya okán, illetve pénzszomja miatt árulta hazája titkait. Redl története annyira nonszensz, hogy már korán felgyújtotta a filmesek képzeletét. A húszas években két némafilmet – német, illetve osztrák feldolgozást – termett, majd a hangosfilmkorszak hajnalán egy német–csehszlovák koprodukciót, az ötvenes években pedig újabb német verziót. Szabó István rendező és forgatókönyvíró társa, Dobai Péter messzire navigálta művét a korábbi filmfeldolgozásoktól, bizonyos értelemben a történelmi tényektől is. Többet merítettek Musiltól (Törless iskolaévei), Ottliktól (Iskola a határon), mint a historikusoktól, lemondtak a valóságos események rekonstruálásáról, és merészül fikcionalizálták a történetet.

A szegény rutén családba született kis Alfred korán kitűnik eszével társai közül, és hadapródiskolába kerül, ahol összebarátkozik a magyar főnemesi család sarjával, Kubinyi Kristóffal. Sorsuk egy darabig párhuzamosan halad, ám idővel a feltétlenül császárhű Redl és az 1848–49-es szabadságharc tanulságait nem felejtő hazafi egyre nehezebben érti meg egymást. Redlt magas rangú mentorának közbenjárása, továbbá a Monarchia iránti feltétlen lojalitása és purifikátori lendülete, amellyel leszámol az állam vélt vagy valós ellenségeivel, szédületes karrierhez segíti: a kémelhárítás főnöke lesz. E minőségében találkozik a trónörökössel, Ferenc Ferdinánddal, aki szerint a Monarchia veszélyben van, ráadásul a fenyegetések elhárítására hivatott hadsereget a liberalizmus szelleme mételyezi, gyengíti. A válságos helyzet azonnali intézkedéseket követel, „ahhoz, hogy rend legyen, tisztogatni kell”. Ferenc Ferdinánd terve, hogy nagyszabású koncepciós per levezénylésével erősíti meg az állam pozícióját és a hadsereg harci szellemét. Ha sikerül felelős beosztású személyt vagy személyeket perbe fogni, azzal az állam bizonyítja a hatékonyságát, egyúttal az elpuhult katonák számára is intő jelet küld. Redlnek idővel be kell látnia, hogy a bőrére megy a játék: ő maga a trónörökös által tervezett konspiráció főalakja. Maga után kell tehát nyomoznia, annak tudatában, hogy keserves lesz a siker. Mégsem menekül el, hiszen úgymond a Monarchia érdekében ezt nem teheti.

Az alkotóknak a történelmi tényeket illető legnyilvánvalóbb változtatásai magát Redl karakterét érintik. Szabó István filmjében az árulásmotívum lényegtelenül, következésképpen a címszereplő habitusa is megváltozik ahhoz képest, amit az annalesekből tudunk róla. Szabónál Redl nem áruló, hanem elárult, és csak azért nem tragikus hős, mert tulajdonságok nélküli emberként bukása nem jár értékveszteséggel. A valódi Redl az oroszok becstelen csinovnyikja, a filmbeli: minden sejtjében aulikus karakter, aki még akkor is kitart az őt kitartók mellett, amikor pedig kétségtelen számára, hogy a hűsége jutalma a halála lesz. A kritikátlan haszonelvűség és a kritikátlan lojalitás közös nevezője a szolgalelkűség. Redl – az igazi és a fiktív – az önfeladás és az identitásvesztés bajnoka.

A Redl ezredes a történelmi tematika, valamint a jellemét roncsoló ambíciókkal teli és részint emiatt a környezete présében egzisztáló főhős (az osztrák színész, Klaus Maria Brandauer ragyogó alakítása) révén része a nyolcvanas évek nagy trilógiájának, és kapcsolódik az előtte készült →Mephistóhoz (1981), valamint az utána született Hanussenhez (1988). Abban is hasonlít hozzájuk, hogy Szabó István ezúttal sem egy bizonyos történelmi időszakról kíván véleményt formálni, hanem – mint már a nyitóinzert sejteti – a konkrét kor pásztázása örvén általában beszél az emberiség legkeményebb próbatételeit hozó 20., azaz „büntető” századról. A trónörökös által kiagyalt koncepciós per megszervezése jellemzően a nem is olyan sokára a történelembe beletrappoló kommunisták módszerére emlékeztet, és az örökhű harcostárs beáldozásának motívuma is a kommunista technikákat idézi.

A Redl ezredes kidolgozásának precizitása párját ritkítja a kor magyar filmjében. Dra­ma­turgiájában egy-egy kósza tekintetnek vagy mozdulatnak is sokszor többletjelentése: súlya, nyomatéka van. Az expozícióban, amikor a kis Alfred a Kubinyi családnál ebédel, a megfelelési vágyát illusztrálandó, óvatos oldalpillantásokkal lesi az evőeszköz-használat adekvát módját; amikor a harcászati gyakorlaton először találkozunk a férfiemberré lett címszereplővel, szemben áll a kamerával, mégis rejtőzködik: az arcát nem látni, mert eltakarja a binokulár. A szubtilis jelképiség a parádésan megtervezett vizuális térbe állítva még inkább érvényesül: az operatőr, Koltai Lajos a jelenetek zömét hidegen kékre hangolja, fagyossá teszi, egy olyan világ képét festve, amely megérett a pusztulásra, kiérdemelte a dicstelen halált.

A filmmel Szabó István folytatta nemzetközi sikerszériáját: a Redl ezredest Oscarra és Golden Globe-ra is jelölték, Cannes-ban a zsűri nagydíját, Londonban a Brit Filmakadémia díját (BAFTA) nyerte.

Irodalom

Almási Miklós: A megfelelni akarás démona. Szabó István: Redl ezredes. Filmkultúra, 1985. 2. sz.

Koltai Tamás: Szeretnék elmesélni egy történetet. Szabó István a Redl ezredesről. Filmkultúra, 1985. 2. sz.

Sipos Attila: Redl és „Redl”. Szabó István: Redl ezredes. Filmkultúra, 1985. 2. sz.