súgó szűrés
keresés

Szortírozott levelek

Rendező
Kocsis Ágnes
Bemutató
2000
Filmtípus
rövidfilm
Filmhossz
33 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Kocsis Ágnes az ezredforduló megújulását elhozó „fiatal filmesekhez” tartozik, ám első egész estés filmjével, a Friss levegővel (2006) nemzedéktársainál kicsit később indul el pályafutása. Ennek az az oka, hogy először bölcsészettudományi – köztük film­elméleti – tanulmányokat végez, s csak ezt követően 2005-ben szerzi meg diplomáját a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. A rendkívül sikeres Friss levegővel, majd az azt követő Pál Adrienn-nel (2011) felzárkózik a „fiatal magyar film” legjobbjaihoz, sőt kifejezetten kiemelkedik közülük egyéni és markáns stílusával. Abban is nemzedéktársai útját járja, hogy többükhöz (Mundruczó Kornél, Fliegauf Bence) hasonlóan rövidfilmekben fogalmazza meg először művészi céljait, és alakítja ki stílusát, szemléletmódját. E tekintetben a hatvanas évektől jelenlévő és a Balázs Béla Stúdióhoz kötődő hagyományt folytatja, miszerint a BBS-rövidfilmek jelentik a belépőt az egész estésekhez. Kocsis ráadásul valóban a stúdióban forgatja első jelentős munkáját, a Szortírozott leveleket, amelyet még két hasonló követ, ám ezek vizsgafilmekként az egyetemen valósulnak meg (18 kép egy konzervgyári lány életéből, 2003; A vírus, 2005). A BBS melletti elköteleződés viszont nemzedéktársaira már kevésbé jellemző. A nagy hagyományú műhely monopóliuma a rendszerváltozással megszűnik, s más, újonnan alakított stúdiók is lehetőséget kínálnak a pályakezdő, diplomával (még) nem rendelkező alkotóknak a bemutatkozásra. Kocsis egyike az utolsó jelentős alkotóknak, akiknek az életműve a BBS-ből indul.

A Szortírozott levelek a rendező kézjegyévé vált mini­malista stílust alapozza meg, mindazokkal a finom felhangokkal, amelyek ezt a művészetet sajátossá teszik. A film a beszélő nevű Mezei Lajosról szól (a szerepet kiválóan alakítja Tóth József), aki a postán dolgozik a címben jelzett részlegen, a levélszortírozóban. Az egyedül élő, a pszichotikus eset és a csodabogár nehezen meghúzható határára pozicionált karakter különös szenvedélynek hódol: munka közben egy-egy levelet kiemel, lemásol, majd otthonában archivál, katalóguscédulákon rendszerezi és illeszti be őket a levelekből kiolvasott nagy „narratívákba”. Mindezt az olvasmányélmények gondos dokumentálása kíséri: titokban készült fényképek, magánnyomozót megszégyenítő „követések”, megfigyelések. Ezek az anyagok aztán a levelekből összeállított regényszerű albumokat gazdagítják. Veszélyesnek és kártékonynak tűnhet a levéltitkot, sőt a személyiségi jogokat megsértő kalandozás, de Mezei Lajos tevekénysége teljesen ártalmatlan, hiszen a levelek visszakerülnek a szortírozóba, és eljutnak a címzettekhez. Mindez csupán egy magányos férfi lelki szükségletének kétségtelenül különös kielégítését szolgálja.

Kocsis igen precízen és alaposan építi fel főhőse személyiségét, amelyben fontos szerepet játszik a miliő – későbbi filmjeire is igen jellemző – gondos kialakítása. A történet kortársi, mégis a hivatal, a lakótelepi lakás, annak berendezése egy – még valamikor a Kádár-korban – megállt idő képzetét kelti. A férfi egy ilyen időtlen világban éli pontosan szervezett napjait. Egyetlen partnere házirágcsálója (Béla), akihez a magányos férfi jobb híján folyamatosan beszél, s akinek elődjei kitömve és sorszámmal ellátva (IV. Béla) ott sorakoznak a polcán. Mezei napi rutinját csak a lakótelepi közért pénztárosnőjével folytatott flört színesíti, ám ez sem több zavart tekintetváltásnál, ráadásul a lány néhány nap múlva mással randizik.

A különös alak nyugodt életét a posta korszerűsítése zavarja meg és forgatja fel fenekestül: a modern géphez új, fiatal kolléga érkezik, Lajost pedig áthelyezik a ruhaosztályra. Egy pillanat alatt szétesni látszik jól összerakott világa, hiszen nem tudja azt továbbépíteni az újabb és újabb levelek témáival és karakterei­vel. S ekkor hősünk sorsdöntő elhatározásra jut: maga kezd el a meglévő levelek mintájára és modorában újabbakat írni, s ily módon folytatni az általa teremtet „világjátékot”. A történet a levelek körmölésének végtelenített folyamatával ér véget.

S hogy miről szól mindez? Nos, amellett, hogy megismerünk egy különös sze­mélyiséget, átéljük a drámáját, és együtt örülünk vele krízise megoldásának, valami jóval többről is. Mezei Lajos ugyanis abban a pillanatban, amikor már nem tud „hozott anyagból” világot építeni, ezt ő maga teszi meg, találja ki, hozza létre az archívumából, s ezzel a teremtő művész allegorikus szerepét ölti magára, természetesen mindennek tudta nélkül.

A rendező viszont nagyon is tudatosan mond el egy olyan történetet, amely voltaképpen saját, épp akkor induló hivatásának alapvető intencióját fejezi ki, azaz ars poeticaként is értelmezhető. Szerencsére a Szortírozott levelek nem ennyire direkt módon beszél minderről, hiszen a történet egy különös karakter bemutatásaként is megállja a helyét, illetve a szürke kisemberlét önmagán túlmutató jelentése is felfedezhető benne. A film stílusa, Pohárnok Gergely képei (aki részben ennek a filmnek a fényképezéséért a 32. Magyar Filmszemlén operatőri díjat kapott), a precízen komponált beállítások (a szimmetriát kiemelő gyakori függőleges felső gépállásokkal), a ritualizált mozgások, a koncepciózus színdramaturgia (Mezei ellenpontjaként a piros kiemelésével), a késleltetett dramaturgia (a konfliktus, a főhős áthelyezése a film felénél következik be) mind-mind a művészi teremtés jegyében áll, vagyis a megformálás, a kifejezés, az alkotás aktusát hangsúlyozza. Olyasmit, amelynek öröméből a „történeti” forrásaitól megfosztott, s így képzeletének kreatív alkalmazására kényszerített, (forgatókönyv)íróvá avan­zsált Mezei Lajos is minden bizonnyal megsejt valamit.

Irodalom

Vajda Judit: Légszomj. Friss levegő. Filmvilág, 2007. 1. sz.