súgó szűrés
keresés

Új Eldorádó

Rendező
Kocsis Tibor
Bemutató
2004.09.30.
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
1 óra 16 perc
A szócikk szerzője
Benke Attila

A magyar dokumentumfilmek jellemzően aktuális társadalmi kérdésekkel vagy a közelmúlttal foglalkoznak, de készültek ökológiai témákat is érintő alkotások (Csillag Ádám: Dunaszaurusz, 1989). Kocsis Tibor filmjei­ben rendszeresen visszatér a környezetkárosítás problémájához (Időzített bombák, 2005; Vörösiszap és más időzített bombák, 2010), az Új Eldorádóban pedig az államszocializmus emlékezete is előkerül.

Kocsis eredetileg a 2000-es tiszai tragédiáról szeretett volna filmet készíteni: egy nagybányai fémkitermelő vállalat cianidokkal és nehézfémekkel telített szennyvize elszabadult, és a folyó magyarországi szakaszán is elpusztította az élővilág nagy részét, ezzel súlyosan megkárosítva a halászokat. Kutatásai során jutott el az erdélyi Verespatakra (Roșia Montană), ahol egy még súlyosabb ökológiai és társadalmi katasztrófa volt kibontakozóban: a kanadai Gabriel Resources helyi leányvállalata, a Roșia Montană Gold Corporation a környéken található majdnem 2000 tonnányi arany- és ezüstkészlet kitermelése céljából agresszíven lobbizott azért, hogy a helyiek eladják a telkeiket, és megkezdődhessenek a munkálatok, amelyeket a cég állítása szerint a nagybányainál biztonságosabb, EU-konform, de továbbra is alapvetően ciános technológiával végeznének. Mindennek a völgyben fekvő falu elárasztása lenne az ára. Mivel a tiszai filmterv pályázati pénzei késtek, és a verespataki krízis már aktuálisabb volt, Kocsis Tibor a témaváltás mellett döntött, sőt a 2020-as évekig húzódó ügyben egyre inkább érintettnek érezte magát, Új Eldorádóének tekintette, hogy megakadályozza a térség pusztulását.

Az Új Eldorádó egyrészt klasszikus oknyomozó, másrészt kreatív (játékfilmes eszközökkel és dramaturgiával élő) dokumentumfilm, amely több nézőpontból mutatja be a problémát (a bányászatot ellenzők mellett megjelenik a Gold Corporation és a vállalatot pártoló helyiek álláspontja is), ugyanakkor formanyelvi megoldásaival orientálja a befogadó véleményét, és végig egyértelmű, hogy alkotója a történelmi aranylelőhely „őslakosainak” pártján áll. „A létrejövő kontrasztok – a komponált, paradicsomi tájképek vagy a vállalat hideg színei – önmagukból következtek” – jellemezte művét a rendező. Kifejezetten retorikusnak tekinthető, amikor az egyik beállításban a kamera variózással lassan egy gép közelijéről a hatalmas, mindent és mindenkit (még magát a gépet is) elnyelő bánya óriástotáljára vált, közben komor, nyomasztó, félelemkeltő zene szól. Természetességében is erős, szimbolikus a zárókép, amelyet Kocsis a szomszédos Szarvaspatakon vett fel, ahol a forgatás alatt már megkezdődött a telekrombolás. Egy képbe sűrűsödik az aranylázban égő kapitalisták embertelensége és életellenessége: a törmeléket és a földet túrja a markoló, egy eltévedt, megzavarodott tyúk lépdel előtte, de a gépszörnyeteg, illetve annak irányítója nem törődik vele, nem áll le, a képkivágás pedig egyre szűkül, a gépzúgás eluralja a hangsávot.

Az Új Eldorádó képkomponálása mellett szerkesztésmódja is kreatív. Egyrészt flashback-szekvenciában kapcsolja be a történetbe a 2000-es nagybányai, illetve tiszai katasztrófát, így párhuzamba állítja a múlt tragédiáját a jelen vészterhes folyamataival. Másrészt Kocsis Tibor él az ironikus montázs eszközével. A film megidézi a Gold Corporation propagandáját, a már elköltözöttek „nyilatkozatait”, akiket a vállalat busásan megfizetett otthonuk, sőt szeretteik síremlékének feladásáért. „Nincs okunk panaszra”; „Azok az emberek nem akarnak nekem rosszat” – ezek a pozitív, jellemzően csak újságcikkekben olvasható vélemények, majd éles vágással jön egy hús-vér helyi idős ember kifakadása: „Levágom a fejüket!” Ezzel a keserű iróniával az Új Eldorádó arra irányítja a figyelmet, hogy a Goldman Corporation bármilyen eszközt képes bevetni, még az államszocializmus éveit sokak számára felidéző, tényferdítő propagandát is, hogy megszerezze a falu nemesfémkészletét.

Az Új Eldorádó szereplői többször is felemlegetik a közelmúltat, és párhuzamba állítják a kommunista diktatúrát a multinacionális vállalattal. „Voltak érctörőink és saját bá­nyáink, de negyvennyolcban elvették a kommunisták, most másodjára a házainkat is el akarják venni?”– hangzik el a kérdés egy közgyűlésen. „A kommunizmus elmúlt, és most jön egy kanadai vállalat, és elpusztítja azt, amit még Ceauşescu sem mert elpusztítani” – méltatlankodik egy másik helyi lakos. Ha nem is ugyanazokkal a módszerekkel, mint a faluromboló Ceauşescu-rezsim, hanem lobbizással, nyomásgyakorlással és hitegetéssel, de a Gold Corporation is ki akarja szorítani a régióban lakó embereket életterükből, nem tisztelve hagyományai­kat, természeti és kulturális értékeiket (Verespataknak öt temploma van, és itt állnak az ókori római „bányászvár”, Alburnus Maior romjai). Ennek kapcsán felmerülhet a kelet-közép-európai régiót érintő kérdés: valójában volt-e rendszerváltás. A nagyipari aranybányászatot ellenző helyiek keserű nyilatkozatai szerint nem, illetve csak annyiban, hogy a politikai erőszakot felváltotta a gazdasági jellegű erőszak, „a Kárpátok géniuszának” diktatúráját a pénz diktatúrája. Jelenleg úgy tűnik, a Verespatakért harcoló helyi és külföldi civilek megnyerik a háborút, mert a település a világörökség részévé válhat. Azonban Kocsis Tibor művének folytatása, az Új Eldorádó II. (2012) is arról tanúskodik, hogy a Gold Corporation visszafordíthatatlan károkat okozott az aranyért folytatott küzdelme során: nem annyira természeti, inkább emberi károkat, hiszen sok idős ember adta fel és veszítette el az otthonát.

Irodalom

Karátson Gábor: Meggyűlöltem az aranyat. Új Eldorádó. Filmvilág, 2004. 8. sz.

Vörös Adél: „Itt kell filmet csinálni!” Beszélgetés Kocsis Tiborral.www.magyar.film.hu