súgó szűrés
keresés

Újmagyar siralom

Rendező
Ember Judit
Bemutató
1989
Filmtípus
dokumentumfilm
Filmhossz
2 óra 48 perc
A szócikk szerzője
Gelencsér Gábor

Újmagyar siralomom mártírjainak jelképes síremlékét, miközben ugyanaznap a Budapest belvárosában zajló tüntetést szétverték. Ám a történelmi események már feltartóztathatatlanok voltak. Az újratemetést és a kivégzettek rehabilitációját követelő Történelmi Igazságtétel Bizottság tárgyalásokat kezdett a kormánnyal. Hosszas viták után alakult végül úgy, hogy az 1989. június 16-án, a Hősök terén megrendezett ünnepség a ravatallal, majd az újratemetés a 301-es parcellában a rendszerváltás szimbolikus emlékezetpolitikai nyitóeseményévé vált.

Az újratemetés előkészületeként fel kellett tárni a sírokat, azonosítani kellett a holttesteket. A feladatot egy antropológusokból és régészekből álló szakértői testület végezte el. Munkájukat a kivégzettek hozzátartozói és barátai kísérték figyelemmel. A március végén kezdődött kihantolás április 6-án fejeződött be, amikorra sikerült azonosítani Nagy Imre, Gimes Miklós, Maléter Pál, valamint a korábban szintén ide temetett mártírtársak, Losonczy Géza és Szilágyi József földi maradványait. Az eseményt a Belügyminisztérium videofelvételen dokumentálta. Ugyanezt tette a családtagok kérésére Ember Judit is. S voltaképpen ebben rejlik az Újmagyar siralom katartikus hatása.

A rendező állandó alkotótársának, Mertz Lorándnak az ugyancsak videóra készült felvételei semmilyen értelemben nem nyújtják egy jól formált mű benyomását, s ezt a későbbi vágás és utómunka sem igyekszik korrigálni. Valóban dokumentációt látunk, a feltárás folyamatának rögzítését, erőteljesebb szerkesztői beavatkozás nélkül (noha a többnapos munkálatokat így is majdnem három órába sűríti a film). Riportok is készülnek a hozzátartozókkal, de láthatóan ezek szintén rögtönzöttek, az események pillanatai teremtik meg a lelkileg megterhelő rövid beszélgetések lehetőségét. Ember Judit kérdez, s máskor is látjuk őt a képen a családtagok, barátok társaságában. Valóban inkább így van jelen, semmint professzionális filmesként. A sorszámozott kutatási napokat és időpontokat feliratok jelzik, más információt azonban nem kapunk, a megszólalók nevét sem írják ki. A helyzetekből azonban kikövetkeztethető, melyikük Nagy Imre lánya, Gimes Miklós vagy Maléter Pál özvegye.

Az amatőrfilmes jelleg egyfelől a körülményekből következik. A szituációs dokumentumfilmnek egyébként is sajátossága, hogy az előre kiszámíthatatlan eseményeket üggyel-bajjal tudja követni a kézből dolgozó operatőr, s a direkt hangfelvétel sem a legtisztább. Egy ilyen procedúra esetében, ahol maguk a szakértők is szó szerint tapogatóznak, mindez fokozottan igaz. De éppen ez indokolja másfelől az amatőrfilmes, fésületlen formát, amely tehát tudatos alkotói döntés eredménye. Hogyan is lehetne e drámai történelmi abszurdot jól szabott, gördülékeny filmben dokumentálni? Ahogy a sírhelyeket próbálják azonosítani néhány homályos visszaemlékezés, hiányos dokumentáció, továbbá a talaj állaga alapján? Miképp lehet józanul reagálni arra, amikor előkerülnek a kátránypapírba csavart, dróttal összetekert lábú és kezű, arccal lefelé elhantolt testek, s hogy Gimes Miklóst és Maléter Pált közös sírba, egymás fölé temették? Micsoda helyzet az, amikor a hozzátartozók régi fényképeket helyeznek a koponya mellé, s mondják, igen, ez ő. Minderre nincs kerek, józan, összefogott magyarázat. Jóval kifejezőbbek a bizonytalan képek, a zavart, ideges tekinteteket elkapó „rossz” beállítások, hiszen minden jelenlévő zavart és ideges, a szakértőktől a hozzátartozókig. S mindezeket a kérdéseket jóval tágabb történelmi összefüggésben is feltehetjük (erre utal a film emelkedett, szakrális címe): milyen ország az, ahol II. Rákóczi Ferenctől az aradi vértanúkon át Károlyi Mihályig és az ’56-os forradalom kitörésével ugyancsak összefüggésbe hozható Rajk Lászlóig, avagy éppenséggel Horthy Miklósig (s akkor a művészekről és tudósokról nem beszéltünk) rendszeresen újratemetnek, méghozzá legtöbbször politikai okokból?

Ember Judit filmje a 20. századi magyar történelem egyik legfontosabb pillanatát dokumentálja. Mindemellett az Újmagyar siralom a kihantolás aprólékos bemutatásával arra az önmagán túlmutató, örökérvényű gondolatra is rávilágít, hogy a gyász: munka.

Irodalom

RICHTER, Rolf: A gyász képessége. Ember Judit: Újmagyar siralom. Filmvilág, 1992. 9. sz. In SZILÁGYI Erzsébet – ZALÁN Vince (szerk.): Az Ember-lépték. Ember Judit portréja. Bp., 2003, Osiris.

ZSUGÁN István: Egy titkos filmrendező. Beszélgetés Ember Judittal. Filmvilág, 1993. 12. sz. In ZSUGÁN István: Szubjektív magyar filmtörténet 1964–1994. Bp., 1994, Osiris–Századvég. Ld. még: SZILÁGYI Erzsébet – ZALÁN Vince (szerk.): Az Ember-lépték. Ember Judit portréja. Bp., 2003, Osiris.