súgó szűrés
keresés

Vattatyúk

Rendező
Szőke András
Bemutató
1990.09.27.
Filmtípus
játékfilm
Filmhossz
1 óra 5 perc
A szócikk szerzője
Beregi Tamás

Szőke András (1962) a hazai amatőr filmes mozgalom egyik legkiemelkedőbb és legsokoldalúbb alkotója. A Szomjas György által vezetett, amatőrfilm-mozgalmat megújító Kőbányai Filmstúdiónál kezdte mozgóképes pályáját, később a Czabán György és Ganzer Sándor vezette Közgáz Vizuális Brigád (KVB) független csoporthoz csatlakozott. Első filmje, a 69 (1987) már magán hordozza művészetének későbbi fontos stílusjegyeit, például az ironikus reflektálást saját filmkészítési próbálkozásaira. A Vattatyúkot olyan filmek követik, mint az Európa kemping (1992), a Citromdisznó (1993), a Kiss Vakond (1994), a Helyfoglalás, avagy a mogyorók bejövetele (1999)Eközben Szőke enigmatikus filmszerepekben is feltűnik, például Szomjas Roncsfilmjében (1992). Az experimentális stílus elhagyásával készült későbbi vígjátékai, mint a Zsiguli (2004) vagy a Hasutasok (2006) már gyengébb színvonalúak. Sokoldalúságát azonban ekkor sem veszti el: műsort vezet a Tilos Rádióban, TV-showk szereplője, lakhelyén, Taliándörögdön masszázzsal, népi gyógyászattal foglalkozik.

Vattatyúk Szőke talán máig legerősebb, legfrissebb műve; sugárzik belőle a rendszerváltás utáni évek féktelen szabadságvágya, szertelen kísérletezőkedve. Szőke forgatókönyvíró-rendező társa Dobos Mária és Ferenczi Gábor, a két rendőrt alakító Badár–Vízi páros (Badár Sándor és Horváth János) pedig később nemcsak az Európa kempingben,de a Nyócker!-ben (Gauder Áron, 2004) is feltűnik. Maga a történet népmesei és posztszocialista motívumok sajátos keveréke: egy vidéki üzemi étkezdében a ketchupból aranytojás kerül elő, amelyet Szőke gazdasági igazgató volt feleségének a tyúkja lenyel. Az állatot le kell vágni, viszont a tojás eltűnik, bár később a halászlében köt ki, miközben a tyúk helyett egy újat kell lopni. A tojás utáni nyomozás során Szőke gazdasági igazgató szavaival élve a rendőrök „olyan odaadással, feltalálva magukat rekonstruálták ezeket a dolgokat, hogy az számomra csak csodálatos tudott lenni”.

A rekonstruálás a film egyik kulcsszava és egyben a KVB jellegzetes stílusjegye. Badár és Vízi a rekonstrukcióhoz magát a Super8-as felvevőt használják fel, így a rekonstrukció végül maga lesz a film. Múlt és a jelen folytonos kapcsolatban állnak egymással, sőt néha a jelen eseményei határozzák meg a múltat is, például a rekonstrukciót végző rendőrök beavatkoznak egy rekonstruált eseménybe. A kamera néha voyeurként les meg eseményeket, máskor klasszikusan komponált interjút rögzít, megint máskor a felvevőn kívüli titokzatos események tanúi leszünk, például a földre dőlt ajtón fekvő szereplőkre víz ömlik valahonnan. A nyomozati anyag és a jelentés azonban sosem állhat össze, részint az interjúalanyok zavaros beszámolói miatt, részint azért, mert Badár a történet végén meglebegteti: letartóztatja Vízit, akinek pedig a jelentés megírása lenne a feladata. A rekonstruálhatatlanságra utalnak a film amatőr stílusából eredő esetlenségek, roncsolások, kitakarások, torzítások is: Szőke gazdasági igazgató közeli arca két alkalommal is torz prizma mögött jelenik meg, miközben épp a rekonstrukció fontosságáról beszél és Badárék munkáját dicsőíti. A film önreflexivitása olyan erős, hogy az már stilizációvá válik: a szereplők saját nevüket viselő táblákat tartanak, kinevetik az ügyetlenül csetlő-botló Szőkét, sőt saját magukat is. Az amúgy sem lineárisan felépített filmet a történetbe egyáltalán nem beágyazható betétek színesítik, például a verekedések a semmiből előkerülő karatemesterrel, Szőke agresszióba torkolló értekezése a disznóhúsról (az evés, a főzés, a hús motívuma végigkíséri a rendező egész munkásságát) vagy a Badár és Vízi által ide-oda cipelt ajtó. Az egymásra rakódó groteszk-abszurd-szürreális-dadaista rétegek patchwork-jellegét erősítik a különböző talált tárgyak és a legkülönfélébb stílusréteget képviselő zenék.

A KVG csapatszelleme áthatja a filmet: Szőke gazdasági igazgató nem győzi hangsúlyozni az „összetartozást, a kapcsolódásokat, az együtt dolgozást”. De a film, az amatőr filmek szabályai szerint végül is magáról az alkotóról, Szőke Andrásról szól: ahogy felhevülten magyaráz, ahogy szeretkezik az étkezőasztalon, ahogy tátott szájjal mutogat látszólag semmitmondó bizonyítékokra, ahogy a boltból cipelt élelmiszert fel-felhajítva folyton fenékre esik, ahogy tyúkot horgászik a vízből, vagy épp a film vége felé, egy sajátosan lírai-groteszk jelenetben, a halászléből előkerülő aranytojást lenyelve fuldokol. Báron György elemzése szerint a bumfordi, furcsa mozgású Szőke magányos burleszkhős, bohóc, akinek filmjei a népi karneváli kultúra vaskos bohóctréfáit idézik. Maga az aranytojás is a népmesei hagyománykincshez köti a történetet, miközben a rendszerváltás utáni reményeket is szimbolizálja. De a Vattatyúk nagyon is magyar rendszerváltó történet: az aranytojással a nagy felhajtás ellenére végül senki sem kezd semmit: lényegében a torkunkon akad.

A film egyik legkorábbi méltatója, Kovács András Bálint kiemeli, hogy Szőke András azon kevesek közé tartozik, akik nem értelmiségi attitűddel, hanem igazi belső azonosulással viszonyulnak a kisemberhez – ez a filmet Jeles András Álombrigádjával (1984) rokonítja. Szőke ezt a fajta hitelességet következetesen képviseli későbbi filmjeiben és filmszerepeiben is.

Irodalom

Báron György, Filmek fakamerával. Paradoxonok Szőke Andrásról, Filmvilág, 7. sz., 2007, 4–8.

Báron György, Talált tárgyak megtisztítása. Közgáz Vizuális Brigád, Filmvilág, 3. sz., 1992, 24–26.

Kovács András Bálint, Új kiúttalanság. Fiatal filmesek, Filmvilág, 4. sz., 1990, 4–7.