Szakonyi Károly: A bűntény

A kötet alcíme novellákat ígér, de több kritikus szóvá tette, hogy a huszonnégy írás közül némelyik inkább tárca, mint elbeszélés. A két – gyakran nehezen megkülönböztethető – műfaj együttes jelenlétét indokolja, hogy egy új korszak új jelenségeivel szembesül az író: a kötet darabjai a rendszerváltás idején keletkeztek. A konkrétabban korhoz köthető írásoknak viszont csak egy része kapcsolódik az akkori jelenhez. Például Az ég madarai, amely egy elszegényedő nyugdíjas házaspárról szól vagy a Hangversenydarabok, amely viszont egy vállalkozó gyarapodását is felvillantja. A korforduló a visszatekintésre, bizonyos összegzésre is alkalmat ad. A Bartholomea levele a világháború (vagy világháborúk) előtti korba visz, a kötetcímadó A bűntény a kommunista hatalomátvétel időszakába. Az olykori enyhe stilizálás – amelyre a Farkasok elején maga az elbeszélő hívja fel a figyelmet – a korábrázolás eszköze. Szakonyi a kötet élére és végére egy-egy dőlt betűvel szedett, rövid írást állított. Ezáltal mintegy keretet adott, azt sugallva, hogy többről, egységesebb műről van itt szó, és nem csak véletlenszerűen egymás mellé került novellákról. (Hasonlóan jár el például a Pál apostol szigetei (2002) c. könyvében.) Mindenesetre készteti az olvasót, hogy keresse a kötet rejtettebb egységét. Ilyen egységet vélelmezhetünk például a cím alapján. A novellák egy része, első harmada valóban valamiféle „bűntényt” mesél el. Így a későbbiekben önkéntelenül a bűnt keressük, az élet apró mulasztásait, mozzanatait hajlamosak vagyunk a bűnösség távlatába állítani.

A kurzívval kiemelt két írásban szintén találhatunk közös nevezőt: mindkettő a várakozásról és annak be nem teljesüléséről szól. A kötetkezdő Érintésben egy fiú a szőlőhegyen pár napig össze-összetalálkozik egy nővel, egy csókra is sor kerül, aztán a nő nem jön többé. „De a fiú örökre emlékezett erre a délutánra, amikor feltámadt benne a vágyakozás a nő után, akit azután keresett, keresett egész későbbi életében.” A rákövetkező Farkasok mintha a fiú történetét szőné tovább. Egy vidéki állatorvost széttép öt titokzatosan feltűnt farkas. Az állatorvosnak öt felesége volt – alighanem ők tértek vissza állati alakban. Az állatorvos, sejteti a szöveg, valami benne élő képhez akarta erőszakolni őket. Az elbeszélő – az állatorvos vendége –, mikor az öt nő fotóit nézegeti, észreveszi, hogy a különböző karakterű feleségek mindig azonos frizurát és ruhát hordanak. Talán az állatorvos is egy eszményi nőalakot keresett a valós asszonyokban, és ezzel tette tönkre kapcsolatait. Erre következett a mesei jellegű bosszú. A groteszken irracionális események más elbeszélésekben is központi szerepet kapnak, mintegy érzékeltetik létezésünk átláthatatlanságát. Az állomásfőnökné egyik szereplője nyíltan kimondja: „annyi minden megeshet. Tudatlanok vagyunk, uram! Éljük a magunk kis életét, de hogy mi van körülöttünk?! Még csak nem is sejtjük!” Az állomásfőnökné, az Éjszaka a reneszánsz házban és a Hangversenydarabok fantasztikumának ugyanaz a forrása: az adott helyhez kötődő egykori emberi jelenlét valamiféle maradandó elevensége. A hihetetlent a drámai sűrítésű előadásmód hitelesíti. De nemcsak ezeket a darabokat, hanem az egész kötetet jellemzi „a szinte teljes eszköztelenség, ami egyfelől azonos megmunkáltságot jelent az írás minden pontján (ettől erős benyomást szerzünk a mellékesről is), másfelől egészen mesteri összefogottságot, szűkszavúságot a tengelyt képező nagy történések előadásában” (Kárpáti). Gion szerint ez az összefogottság bicsaklik meg egyik-másik tárca „lágy, szentimentális lekerekítés”-ében.

A könyv kiemelkedő darabjai közé tartozik a A bűntény, a Fehér por és a Napfényes Granada. Mindegyik a bűn mibenlétére és a felelősségre kérdez rá. A bűntényben egy fiatal fiú beleszeret egy nőbe, akinek a férje politikai fogoly. Egy nyomozó, a rendszer embere a férj kiszabadítását ígérve kihasználja a nőt. A fiú ezt megtudva késsel fenyegeti, amikor találkoznak. A hátrahőkölő férfi alatt beszakad a homokbánya fölé hajló föld. A fiú megmenthetné, de nem teszi. A Fehér porban az elbeszélő inkább megmérgezi el-elcsatangoló kuvaszát, mintsem engedje, hogy elvigyék tőle egy telepet őrizni. A Napfényes Granadában a fiatal feleséget elhanyagolja a nála jóval idősebb férj. A nő egy spanyolországi úton megcsalja a férjét, a bűntudattal együtt azonban a férje végleges idegensége, bűnössége is tudatosul benne.

Korszak, jellem, bűn és az élet érzékletes szépsége ötvöződik mindegyik írásban szétszálazhatatlanul.