Ladik Katalin: A parázna söprű – Bludna metla

A költő, performer és színésznő Ladik Katalin költészetét a térségi, azaz a vajdasági magyar irodalom alakulástörténetében elhelyezni szándékozó gondolkodás a „rokontalanok” (társtalanok, outsiderek) nemzedékéhez sorolja. Noha több kritikusa (Csordás Gábor, Fabó Katalin) és az irodalomtörténeti recepció (Bori) is kiemeli költeményeinek a szürrealista versbeszéddel való rokonságát, összképük, kimenetük mégis a hagyománytól való eltávolodás irányát rajzolja meg. Bori Imre Ladik költészetének multimediális összefüggéseit, „kapcsolatát az előadóművészettel és az avantgárd zenei törekvésekkel”, illetve a népköltészettel való találkozását, „kreatív érintkezését” hangsúlyozza. A népköltészetből átvett műfajok, illetve az ősire, mitológiaira és a hagyományokra való ráíródás eljárása már a kezdetektől jelen van költészetében. Első verseskötete a Ballada az ezüstbicikliről (1969), majd az Elindultak a kis piros bulldózerek (1971), a Mesék a hétfejű varrógépről (1978) és az 1981-ben napvilágot látott Ikarosz a metrón is ezt a sajátos lírai beszédmódot képviseli: egyszerre szólaltat meg ősi vagy réginek számító formákat és regisztereket (mint például: a népballada, a ráolvasás/varázsszöveg, a mese, az epigramma, illetve a metaforikus beszéd képi eszköztára), ugyanakkor szabad ötleteivel, szokatlan képzettársításaival, össze nem illő fogalmak egymás mellé helyezésével, illetve a hagyományos műfaj  kereteinek lebontásával (a meséket például egysoros, vagy  csupán néhány soros, csak a mesemagot megjelenítő formákra redukálja) el is távolodik minden szabályos és megfeleltethető beszédmódtól.

A parázna söprű című, kétnyelvű verseskötete – amellett, hogy folytatja előző költői korszakainak szélsőségesen asszociatív technikáját, meg-megpendítve ezáltal a szürrealista líra hangjait is – azáltal érvényesít új hangfekvéseket, hogy a költészetében már korábban is kivehető erotikus jelentéseket fő szervező elvvé emeli. Ugyanakkor kritikusai arra a paradoxonra hívják fel a figyelmet, miszerint Ladik Katalin szövegeinek erotikus jelentéshordozása nem a szövegszerveződés következménye: „Szövegei önmagukban nem érzékiek, mégis – többségükben – erotikusak. Egy szöveg érzékiségét prímér szinten a színek és ritmus adják, illetve hordozzák. Az ő versei viszont se nem ritmikusak, se nem színesek” (Fabó). Ladik ilyen típusú szövegeinek elemzése végül is arra a megállapításra vezetett, hogy szó- és motívumhasználata, a képzettársítások szokatlanságának, illetve az elvont összefüggések leszűkítésének és a fogalmak behelyettesítésének eljárása eredményezi költészetének érzéki, erotikus allúzióit, amire jó példa a kötetcím is. És nem elhanyagolható argumentum a jelentésértésben, hogy az alcím konkretizáló szerzői reflexió: erotikus versek.

A kötet legtöbbet idézett verse a Marshall, amely a jelentésátvitel redundáns technikájának szemléletes példája; az egymástól távolinak tűnő dolgok és jelenségek (vágy, test és növénykosár) a konkretizáló versbeszéd és a tárgyakhoz közelítő képi megjelenítés révén válnak behelyettesíthetővé, ami egyúttal a hasonló és a hasonlított felcserélésnek metaforizáló eljárása is. „Mintha zúgna a teste / Fiatal, hervadt növénykosár…” – hangzik a vers első két sora, ami stilisztikai értelemben kifejtett metafora: a hasonlító mondatban a növénykosár az azonosító, a test az azonosított elem. A mozdulatok és a hangelemek leírásával és megjelölésével („Ahogy jön-megy naphosszat és parázslik / Hangjától dorombol az este…”) tovább szűkíti a jelentéslehetőségeket a beszélő: egyre konkrétabban jelennek meg a test- és vágyképzetek a versbeszédben (parázslás, dorombolás). Az asszociációs láncsor mégis egy elvont képbe lendül ki: „Reggelre kemény rügybe fakadnak a fák”. Jelentése csak a népköltészeti hagyomány szimbólumtárának (pl. a rügy és a fa jelentéshordozása, maszkulin elemként való felfogása) felidézésével közelíthető meg, de teljesen fel nem fejthető. Mindeközben a vers képi megjelenése is tükrözi a képzettársítások tágabb terének szűkülését: a versszakok és a sorok is rövidülnek, tömörebbé válnak. A második versszakban a lírai beszélő egyértelműsíti a női életelv/nőiség és a termékenység-jelentéssel összefonódó „növénykosár” képének azonosságát („Tőle jön-megy a fiatal növénykosár.”), hogy a harmadik versszakban még ennél is tömörebben fejezze ki magát a természet- és a testképeket teljesen egymásra vetítő, „egymásba oldó” lírai én. Az összetett metaforák nyelvét érvényesíti. Már csak ezért sem tekinthetjük Ladik költészetét (az érzékiséget általában nélkülöző) szürrealistának, miként azoknak az elemzőknek sem lehet teljesen igazuk, akik „habzó erotikájúnak” vélik versnyelvét.

Nagyon erős színképzetekre épül a Kis piros vonat a szádból, a szerelemvarázslás mágikus nyelve szólal meg Bújócska c. költeményében. Néhány sorba sűrítődik, erős szexuális allúzió („lábam között az ég”) révén válik meghökkentővé Önéletrajz c. vallomásverse. Olykor egészen drasztikus és megdöbbentő képeket és jelentéseket tár elénk a töredékvers és a prózanyelv határán működő versbeszéd, például A férfiszülte leány c. szövegben, ami egészen a pogánykori rítusok világába viszi a befogadót. Redukált népköltészeti műfajok és elemek változataiként működnek azok a versek, amelyek csak a műfaj (ballada, mese, sirató) epikai magját jelenítik meg. És leginkább ezek dominálnak a ciklusegészben (Repülő szarvasok; Az üvegszemű lány; A parázna menyecske; A hét betyár; A legszebb királykisasszony; Sirató stb.) A parázna söprű második része (Bludna metla) a költemények szerb nyelvű fordításait tartalmazza, ami önmagában, egy olyan többnyelvű közegben, mint a Vajdaság, nem képez szokatlan megjelenést, ugyanakkor az, hogy a versek egy része „önfordítás”, a versteremtésnek, illetve az újraírásnak sajátos módját képviseli. Ladik Katalin költői opusát a hagyományos versek mellett hangköltemények is fémjelzik. Az Ikarosz biciklijén (2004) c. gyűjteményes e-könyvében ez a megjelenési forma is jelen van.