súgó szűrés
keresés

Bartók Imre: A patkány éve

Szerző
Bartók Imre
Kiadás éve
2013
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Libri Kiadó
Oldalszám
576
A szócikk szerzője
Smid Róbert

Virágba borult világvége regénytrilógia első darabjaként az A patkány éve jól jelzi azt a változást, amely a 2010-es évek fiatal prózaíró nemzedékének a hagyományhoz való hozzáállásában történt. Ma már nem egyértelműen a prózafordulat számít orientáló tényezőnek, inkább a kortárs amerikai irodalmak műfajkeverő, a lektűrrel kacérkodó iránya. Bartók Imre regénye is a detektívtörténet, az összeesküvés-fikció, a sci-fi és a horror műfajának keveréke.

Az A patkány évében három, mesterségesen feltámasztott és testmódosításokkal ellátott filozófus, Marx, Wittgenstein és Heidegger egy Cynthia nevű karakter irányítása alatt különböző terrorcselekményeket hajt végre, miközben Stone, egy film noirba illő nyomozó ered a nyomukba. E rétegzettségre és kevertségre reflektál a regény kezdőjelenete is: a Stone által megtalált család tagjainak széttrancsírozott testéből kinövő indák és virágok képe nem merül ki a puszta brutalitásban. A leginkább Clive Barker nevéhez fűződő – akinek egyébként Bartók az egyik magyar fordítója – ún. transzgresszív horror jellemzője érhető itt tetten: a testek boncolása és plasztikázása összekapcsolódik azzal, ahogyan a regény egyes jelenetei egymáshoz vannak öltve. A mű – akár a történet, akár a megjelenített látvány szempontjából értett – szörnyűsége, horrorisztikussága abból következik, hogy a testek felboncolása és növényekkel keresztezése bár egy természeti állapot visszaállítása érdekében történik, mégis olyan természetellenesség, amely mindenfajta szerves egységet szétbomlaszt. Hasonlóképpen, hiába olyan filozófusok az A patkány éve főszereplői, akik metafizikaellenségükről és humanizmus-kritikájukról ismertek, tételeik gyakorlatba fordulása emberellenességet, sőt emberiségellenes tetteket eredményez a regényvilágban.

A posztmodern irodalomban bevett kettős kódolás ezért több szinten is érvényesül a szövegben. Egyrészt mint paródiaképző, hiszen a regény sarkítja a filozófusok elméleteit, illetve – ahogy Turi Márton rámutat – karikírozza az alakjukat is: Marx rajong a kapitalizmus epitetonjáért, a kóláért, Wittgenstein ponyvaregényt írogat, Heidegger Prodigyt hallgat stb. Másrészt ott érhető tetten a kettős kódolás, hogy orvosi, botanikai, etológiai terminusok épülnek be a prózanyelvbe, utalva a szöveg saját retorikai megalkotottságára: „Palindrómákat könnyű olvasni, sodró élmény, mintha örvénybe kerülne a szem. A norepinefrin-szint csak fokozódik, a különböző árnyékolási technikák, pixelek, a színkavalkád: egyetlen bélcsíra sürgés-forgása is lehetne, ami fölé valaki odacsapta a »VESZÉLYES ZÓNA« matricát.” Az A patkány éve tehát az írástechnikák és a beszédmódok keverésével és egymáshoz szabásával képezi meg saját műfaji sokszínűségét a posztapokaliptikus regénytől a fan fictionön (egy ismert mű nem hivatalos továbbírása, szereplőinek és/vagy eseményeinek más kontextusban való amatőr felhasználása) keresztül a filozófiai gúnyiratig. Ezt pedig megtámogatja azzal, hogy a filozófusokat szokatlan, bizarr helyzetekben mutatja: például amikor Marx aggódik a szétlőtt IKEA konyhabútor miatt, vagy amikor Hölderlin a Cartoon Networköt nézi. New York lakosai mellett tehát az európai bölcseleti hagyomány is kísérleti patkánnyá válik, mert a Bartók-féle keresztező-biomérnökösködő írásmód természetellenesen szervesíti az össze nem illő minőségeket.

Ezzel a hibriditással az A patkány éve nagyon is igazodik mind a kortárs horror trendjeihez, mind pedig a határátlépés irodalmi toposzaihoz: gondoljunk itt Ovidius Átváltozások c. művére vagy a Dante Poklában megfigyelhető büntetésekre, amelyek következtében az emberi test állati és növényi szervezetekbe oltódik. Ez utóbbi is jól jelzi, hogy a tisztaság megsértése, a határátlépés mindig büntetést vont maga után, vagy maga volt a büntetés az európai szellemtörténetben. Ezért, ahogy arra Csuka Botond felhívja a figyelmet, lehetséges az A patkány évét az idealista természetfilozófia kritikájaként is olvasni. A regényben ugyanis a kultúra és a natúra közötti határvonal egyrészt átjárható, másrészt néha teljesen fel is függesztik azt a filozófusok terrorakciói. Ezért a Bartók-recepcióban népszerű téma, az elembertelenítés nem egyirányú és elvágólagos jelenség: ahogyan a filozófusok megcsonkított áldozataikat növénylétbe, vegetációba kényszerítik, az bár valóban megfosztja őket emberi méltóságuktól, egyúttal a holtak feltámasztása révén a nem emberi mutánsok is emberi jegyekkel lesznek felruházva. Az ~ fő kérdése így az, hogy az emberi és a nem emberi tényezők milyen mértékű inkompatibilitása és kikényszerített együttműködése határozza meg az előállított, botanizált utóélet megragadhatóságát a fikcióban. A nem emberi ezért nem azt jelenti, hogy állati, gépi, növényi vagy akármilyen környezeti, ugyanakkor nem is az, amit nem tettek emberivé. Az ember úgy jelenik meg a regényben, mint ami a természet közvetítője, rajta mutatkozik meg az irányíthatatlan burjánzás. Ez vezet ahhoz is, hogy bár a főszereplő filozófusok a bolygó érdekében cselekszenek az emberiség nagy részének kiirtásával – illetve a maradék átnemesítésével –, elsősorban azzal szembesülnek, hogy az élet kibontakozása, a botanizálódás nem egy új világot, hanem a világnélküliséget hozza el. A világvesztés márpedig rádöbbenés arra, hogy a puszta élet szintjén nem létezik kulturálisan kényelmesen rögzített különbség vagy hierarchia növény, állat és ember között.

A nem emberi és az általa szolgáltatott horror ezért a regényben a kultúra és a természet közötti biztonságos határvonal felfüggesztésének a tapasztalata. Annak felismerése, hogy az emberi test boncolása és módosítása, ezzel pedig az élet önmaga ellen fordítása (pl. a növények irányíthatatlan burjánzása a testben) hozza létre a megbonthatatlan egész képzetét. Vagyis a sérthetetlen egységképhez már eleve határsértés szükségeltetik: legyen ez a történet szintjén a filozófusok biomérnökösködése vagy az elbeszélés szintjén a nyelvi regiszterek és a műfaji elemek keresztezése.

Irodalom

Csuka Botond, Elszabadult tenyészet, Kulter, 2013. 09. 07.

Turi Márton, Bonctanilag látni a világot, Műút, 39 (2012).