Nagy Zoltán Mihály: A sátán fattya

A második világháború után a Szovjetunióhoz csatolt Kárpátalja magyarsága első éveinek súlyos tragédiáit mutatja be a szerző negyedik könyve. A Szovjetunió megszűnését követően a kárpátaljai irodalom is megkezdte az addig elhallgatott (a háborús eseményeknél is több áldozatot követelő) történelmi katasztrófának és következményeinek a feldolgozását. A nyers valóságot lélektani vallomássá emelő regényével Nagy Zoltán Mihály a kárpátaljai irodalom és nemzeti önismeret félszázados némaságát töri meg. A regény a világháború végén kezdődik: az új szovjet birodalom több tízezer magyar férfit háromnapos málenkij robotra (közmunkára) rendel be Szolyvára – valójában évekig tartó kényszermunka-táborokba. Nemcsak a hírhedett gulágon, de az embertelen körülmények miatt már Szolyván tömegesen pusztultak el az emberek.

Nagy Zoltán Mihály könyve az epika, a líra, a dokumentum-feltárás, a szociográfia, a népköltészet és a népi emlékezet műnemi, illetve műfaji vonásait szintetizálva dolgozza fel ezeknek az éveknek a tragikus eseményeit. A történet szerint a főhős, Tóth Eszter az 1944 telén gyűjtőtáborba hurcolt férfiakat élelemmel, ruhaneművel felkutató asszonyok között édesapja, bátyja és udvarlója látására a szolyvai táborhoz érkezik, s a tábor területén, a szögesdróton belül öt szovjet katona megerőszakolja. A leányt hazatérése után előbb a hódítókkal való paráznaság vádjával hozza rossz hírbe a falu, majd nem kívánt terhességének kiderülésével megalázóan kirekeszti. A saját családjában is peremre szoruló Tóth Eszter életét nemcsak az őt körülvevők viselkedése és az indokolatlan önvád súlyosbítja, hanem a faluközösségre egyre gyötrőbben ránehezedő kollektivizálás, illetve a megszilárduló totalitárius sztálini rendszer is. Eszter bátyja a „málenkij robotban”, öccse egy gyötrelmes kényszermunka következtében pusztul el. A könyv a gyermeket, „a sátán fattyát” nehéz lelkiismereti vajúdások után mégis világra hozó leányanya sorsának egyetlen hosszú, balladisztikus monológsorozata. Az ábrázolástechnika belülről láttatja a történéseket. Az Esztert körülvevő falubelieknek (családtagjainak, udvarlóinak, az ellenséges asszonyoknak és a barátnőknek) – s az új hatalom csavargókból, munkakerülőkből lett kiszolgálóinak – az élet- és cselekvéselemei koncentráltan hordozzák a kárpátaljai magyarokat vagyoni, emberi értékekben, lélekben, morálban és létszámban egyaránt romlásba döntő tragédiát.

A főhős megformálása és a regényszerkezet kialakítása rokonítható a Németh László-i tudatregénnyel, illetve a balladákra, a folklórra alapozó Tamási Áron-i elbeszélői örökséggel is (Szép Domokos Anna). A népballadák számos elemét (végzetszerűség, drámai történet, egyvonalú cselekmény, a párbeszédek beszövése) magába ötvöző, a paraszti önéletírás, emlékmondás naiv hagyományából is töltekező, olykor az expresszív-szürreális hosszúvers líraiságába átcsapó monológban a szerző nemcsak egyedi poétikát, hanem egyúttal plasztikus történelmi modellt is teremt. E modellalkotásnak a tragédiák fölé emelkedő üzenete az is, hogy a személyes krízissorozatból (a nem akart gyermeken kívül apja kisemmizése, egykori és új udvarlója elfordulása, a falu állandósult megvetése) a folytonos belső küzdelmek révén újra és újra kiemelkedő asszonyt az átélt gyötrelmek s – a mű záróképeiben – rátörő téboly sem tudja végképp megtörni és megsemmisíteni. Terhességét a leány – olykor önmaga indulatai és feltörő öngyilkossági szándéka ellenére – sem szakítja meg.

Tóth Eszter életútjának regénye a kárpátaljai magyar népet ért történelmi traumasorozatot feldolgozó, dokumentatív szakmunkák (Dupka György forrásfeldolgozásai), versgyűjtemények, antológiák (Vergődő szél, 1990; Töredék hazácska, 1994), esszé-memoárok (Vári Fábián László regényei) sorába is illeszkedik. A regényt Árkosi Árpád állította színpadra (Pesti Vigadó), 2018-ban pedig Zsigmond Dezső rendezésében filmadaptációja is elkészült. A regényt az író 1996-ban a Tölgyek alkonya, 2004-ben pedig A teremtés legnehezebb napja c. könyvével trilógiává bővítette.