Szabó Gyula: A Sátán labdái I.

Szabó Gyula elsőként a székely falu második világháború utáni átalakulásának, a szövetkezetesítés korának hiteles, a proletkult követelményeit figyelmen kívül hagyó nagyepikai ábrázolásával (Gondos atyafiság I–III., 1955–1961, 1964) vált korosztályának legígéretesebb erdélyi prózaírójává – dacára annak, hogy munkája súlyos ideológiai támadások kereszttüzébe került. Később etikai kérdéseket középpontba állító, szimbólumokba sűrítő veretes elbeszéléseiben alkotott maradandót (Szerelmünk havában, 1967). Az 1970-es években a szociografikus, írott forrásokból, dokumentumokból építkező próza váltja fel életművében a móriczi indíttatású fikciós epikát. Gólya szállt a csűrre (1974) című szülőföld-vallomásában az 1950-es évek családi leveleinek kommentárjaival összefűzött sorával ábrázolta a székely falusi társadalom változásainak legválságosabb periódusát. Ennek függelékében – mintegy a kortárs falubelijei, a homoródalmásiak forrásokból azonosítható fölmenőit kutatva, részben megelevenítve – a tizennyolcadik századig rekonstruálta szülőföldje múltját, ami már további történelmi kutatásait is előrevetítette. Eredetileg az érdekelte, hogy a magvaszakadás több évszázados permanens veszélyének közepette hogyan jutottak el a családok-nemzedékek a huszadik századig. Egy 1972-es interjúban (Király) nyilatkozott először arról, hogy „legalább” háromkötetes történelmi – kikövetkeztethetően epikus-fikciós – regényt akar írni a tizennyolcadik századi Erdélyről. A kiválasztott korszak és a prózapoétikai szervezőelv egyaránt hamar változott: 1973 őszén nekikezdett annak a több kötetes munkának, mely formai megoldásaival a történelmi regény új és egyedi változatát valósította meg, tárgya pedig az erdélyi fejedelemség bukásának kezdő hét éve lett II. Rákóczi György lengyelországi hadjáratától Zrínyi Miklós haláláig és az 1664-es vasvári békekötésig, amelyről Apafi Mihály fejedelmet idézi: „… az végben ment békességnek haszna másé, nyomorúsága Erdélyé.”

Rákóczi 1657-ben föladta a Bocskai István, Bethlen Gábor és apja, I. Rákóczi György nevéhez fűződő hagyományos – a török függőség alatt érvényesített, de a királyi Magyarországot is védő – erdélyi egyensúlypolitikát, és a szultáni tiltás ellenére hadat indított a lengyel koronáért, ezzel megkezdődött a törökös és a németes párt esztendőkig tartó, Erdély többszöri, törökök általi földúlását-égetését, Bécs által való megsarcoltatását is maga után vonó harcának processzusa. A szerző által „Történelmi tudósítás”-nak nevezett esszéregény krónikák, memoriálék, levelek-levelezések, naplófeljegyzések összefűzéséből áll – köztük a korszak meghatározó személyiségei, Kemény János, Teleki Mihály, Bánffy Dénes által írt dokumentumokéból –, ezeket köti össze és lendíti tovább a végtelen asszociációsorokba kapcsolt, korábban említett motívumokat, eseményeket újra- és újraidéző kommentár. Szabó Gyula késői történetírók, a forrásokat sajtó alá rendezők szövegeit is fölhasználja, idézi, ha szükségét érzi, de őket sohasem nevezi meg, szemben a nemcsak nevesített, hanem érzékletesen megjelenített napló- és memoárírókkal. A könyv szerkezetének egyedi volta a „teljes fikciónélküliség” (nem alakíthatja tetszés szerint a forrásokból megszólaló hősei sorsát): „Szabó Gyula egy »eseményközpontú« montázs-technikát alkalmaz; egy-egy esemény kapcsán dokumentumok sorának vonatkozó helyeit állítja egymás mellé, könyvében a párhuzamosok ilyenformán metszik egymást, az utókorhoz szóló magánbeszédek váratlanul dialógussá szerveződnek, a sok szubjektivitás egymást kiegészítve, egymást korrigálva tárgyilagos (vagy legalábbis tárgyilagosnak tűnő) összképet alakít ki a korról, anélkül, hogy az írónak ábrázoló módon közbe kellene avatkoznia.” (Láng) Az idézetek révén az élet, a mindennapok teljessége, a kortársaknak a – lépten-nyomon körülöttük leselkedő – halálhoz való viszonya, az érvényes teológiai, tudományos, gazdasági problémák sora megjelenik a szövegfolyamban, a kortanúk egész világképét rekonstruálva; hősei így nem sakkfigurák, hanem sorsuk, életük és haláluk értelmét, esélyeit, veszélyeit fontolgató, kidolgozott jellemek. Az erdélyi szemhatár is szélesedik, nemcsak a királyi Magyarországig és Bécsig – az épp ezekben az időkben nyugati országokban diákoskodó Bethlen Miklós, a korábban Hollandiában élt, de éppen a tárgyalt időszakban Kolozsvárt meghalt Apáczai Csere János és a valamivel korábban élt Szepsi Csombor Márton emlékiratai, útirajzai és egyéb művei által a művelt és háborútól védett Nyugat-Európa viszonyai is folytonosan alakítják a történelmi képet.

1978 és 1981 között a Kriterion Könyvkiadó adta ki a történelmi tudósítás első négy kötetét (I. Függőleges veszedelmek; II. A romlás útjain; III. Az órás fejedelem; IV. Rozsda a kardon), az ötödiket több éves szünet után fejezte be a szerző. A romániai diktatúra utolsó, drámai szakaszában annak megjelentetéséről már szó sem lehetett. A késés oka: az író szükségét érezte a történelmi előzmény megírásának is; a „történelmi különtudósítás” négy kéziratos kötetben, 1656 gépelt oldalon maradt fönn hagyatékában Balassi és Bocskay munkacímmel, s a tizenöt éves háborút, az 1590-es évek közepétől Bocskai István függetlenségi harcának végéig tartó korszakot tárgyalja benne ugyanezzel a módszerrel. Az ötödik kötet (A béke hamuja) csak 2002-ben jelent meg, dupla előszóval, és már az 1985-re datált fülszöveg a „történelmi tudósítás első ciklusának öt kötetéről” beszél. A vizsgált korszak és forma – a nagyjából hasonló, tizenhetedik–tizennyolcadik századi források történetté szerkesztésének módszere – Szabó Gyula későbbi, rövidebb munkáiban is feltűnik. Legszemléletesebben a „Történelmi különtudósítások” 1991-es kötetében (Ostorod volt-e Rodostó?), főképp az Árváink című, a lengyelországi hadjárat idején, illetve következtében "árvává", vagyis özveggyé vált erdélyi asszonyokat idéző írásban. Ezeket Szabó a diktatúra utolsó, „legválságosabb” éveiben, 1988–1989-ben vetette papírra, a próbatételeket kiálló elődökhöz „menekülve”, és a fordulat után mint legaktuálisabb szövegeit elsőként jelentette meg közös könyvben. Ezért késett az V. kötet ismét több mint egy évtizedet: a történelem kiadói szempontból egy időre talonba került.

Teljes kiadás:
A Sátán labdái I. Függőleges veszedelmek, Bukarest, 1978, Kriterion, 427 p.
A Sátán labdái II. A romlás útjain, Bukarest, 1979, Kriterion, 416 p.
A Sátán labdái III. Órás fejedelem, Bukarest, 1980, Kriterion, 427 p.
A Sátán labdái IV. Rozsda a kardon, Bukarest, 1981, Kriterion, 407 p.
A Sátán labdái V. A béke hamuja, Csíkszereda, 2002, Neptun, 431 p.