súgó szűrés
keresés

Mezey Katalin: Ajánlott énekek

alcím
Összegyűjtött és új versek 1960–2015
Szerző
Mezey Katalin
Kiadás éve
2016
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalszám
518
A szócikk szerzője
Bertha Zoltán

Hat alkotói évtizede alatt Mezey Katalin költészetének világa a közvetlen élménykifejezéstől az életcsoda varázsának és misztériumának egyetemes sorsköltészetéig tágult. A költői életmű téma- és szemléletkörei szervesen bővülnek, a tárgyias-leíró helyzetdaloktól a kor- és közérzületi vallomásokon át a személyes és történelmi létösszegzésekig több szférát fognak át. Köznapiság és átszellemülés, szakralitás és profanitás összefüggésének komplexitását változatos hangnem, stílus, hangulat, formanyelv érzékelteti. Az öntanúsító versbeszéd árnyalatai az intim életrajzi, érzelmi, szerelmi, anyai, családi motívumokat, a jelentéstelített táj- és szimbolikus természetképeket, az eleinte rövid, tömör, később sodrón feldúsuló gondolati, bölcseleti sugallatokat lüktető, hajlékonyan élénk versmondatok magával ragadó fluidumában hullámoztatják, látvány és látomás finoman stilizáló szimbiózisában. A „Kilencek” költőnemzedékének tagjaegyedülálló feminin érzékenységgel vegyíti a kaotikus-hercehurcás mindennapiság bensőségérzetének eredendő báját, illetve a nyomasztó (általános önzésbe, becsapottságba, „kicsinyességbe”, „hiábavalóságokba”, „elhagyatottságba”, „hontalanságba” fullasztó) társadalmi körülmények elidegenítő és félelemkeltő (sivár, ünneptelen, „szűkreszabott, piszkolódó”) valóságát. Intellektualitása hol metszetszerűen sűrítő, hol részletező-szociografikus aprólékosságú és elégikus. Öröm, bánat, remény, sóhaj, fájdalom, sóvárgás, rezignáció felkavaró és összebolyduló, katartikusan tisztító summázatai jellemzik ezt a költészetet: „Eső után a lámpasorok, / a nyárfák. / Este. Nem akarok // most találkozni senki mással / csak a gyönyörű elmúlással. // Avval sem. Avval legkevésbé. / Minden kínom a reményé.” (Eső után) A Weöres Sándor méltatása szerinti „apró szenzációkra” fogékony, igazi „valódiság és keresetlen őszinteség” már kezdettől rátalál a népdalosan, siratósan, balladásan folklorisztikus, biblikus, mitologikus vétetésű, vagy a magyar szellemóriások ösztönözte, hagyományelevenítő tónusokra (Berzsenyitől: „tenálad leltem poéta hitre”; Aranytól: „a türelem belül vassal éget”; Weörestől: „Minden szó az időn túl való / mítoszokhoz lehet fogható”; Nagy Lászlótól: „idő előtt föléltük kőszikla erejét” merít a költő, őket idézi és szólítja meg). Fordított Kőmíves Kelemen jajongása, a könyörgés (Istenem, adj „forró egedhez kemény szárnyat, / messzeségedhez merész vágyat, // csókomhoz adj kerek szájat, / szabadságomhoz olajágat” – Fohász utoljára), az imádság, a kétségek közül is föláramló hitvallás („fájó szívvel, küszködő értelemmel” is élni: „csupán az egyszeri élet-ruháért, / csupán az ősök lépteit követve” – Credo) mind a megszenvedettségében is felfénylő élet („melynek titkát meg nem oldjuk” – Vers Ady maszkjában) feltétlen szeretetét és igényét hirdeti. („Belehal az ember / a gazságba – és mégis megmarad” – Szárazpatak, 1988 augusztus.)

A külső-belső konfliktusokat kivetítő lírai-lélektani önvizsgálat „viviszekciós” számvetései a modernista szimfonikus montázsversek (Így készül-, Albatrosz-ciklusok) hangütéseit is áthatják, mint ahogy a neorealista, újobjektivista környezetmegjelenítések feszült szenvtelenségét (Anyagtanulmány), vagy az egzisztencializmussal rokon létértelem-keresés, ábrándvesztett vívódás, filozofikus hiány- és semmi-tudathoz közelítő töprengések („A lét- / bizonytalanság orvossága / a nemlét” – Bizonyosság) rapszódiás konfesszióit (Hamlet-változatok). A személyiségőrlődés önportrés feltérképezését az örökös veszteséghalmozó („kibogozatlan gondköteg”) külvilághoz fűződő viszonynak az ironikustól a rekviemesig terjedő érzés- és hangzatrengetege rétegezi tovább. A szülők betegsége, halála, a hajdani barátok távolodása, a sajgó emlékek szaporodása, a körülövező emberi nyomorúságok, álságok, amoralitások, agressziók, politikai és apokaliptikus történelmi kataklizmák lélekroncsolása – a huszadik századi háborúk, diktatúrák, nemzetszaggató Trianonok, hungarocídiumok, száműzettetések, ötvenhatos megtorlások pokla, traumája (majd még ötven év múlva is a szent forradalom és szabadságharc s a hozzá hűségesek meggyalázása – Október hazalátogat) – sem pusztíthatja azonban véglegesen az erkölcsi tisztaságot, a szövetséges szellemi erőforrásokat. A bajvívó kultúra, művészet, vallás örökérvényű tanulságaiba kapaszkodó, a Balassi Bálintot, Mikes Kelement, József Attilát, Illyés Gyulát, Határ Győzőt, Csoóri Sándort, Bella Istvánt, Rózsa Endrét, Utassy Józsefet, Kovács Istvánt, Vasy Gézát, Jankovics Marcellt, Kolumbán Miklóst, Körmendi Lajost, Tőkés Lászlót és megannyi más példaadó elődöt és pályatársat szólító költeményből rendre a bizodalom csillan a hit- és értékelvű létezésbe vetve: „boldog, akit nem az önérdek / kormányoz, hanem önként szolgál” (Boldog – Jókai Anna születésnapjára); „Fényünk kitartson virradatig, / míg a szabadság megadatik” (Imádság). Egy nép, a magyarság számára, amelynek országa olyan, mint egy nagy „kártyaadósság”, s amelynek „mind a két lábát, / s mindkét karját levágták”, így „megfogyva, szegényen / a batyúk tetejében / ülünk, s várjuk a végét” (1996).

Mezey Katalin istenes poémáiban a zsoltáros-zsolozsmás, liturgikus, himnikus magasságoktól ihletett képzetformák (Tebenned bízom – „én is már, Uram, / ha nem mondhatom is, hogy / elejétől fogva”), a teológiai (tűz, víz, vér s az összes transzcendens és immanens őselem mélyén: „Bárhová nézek, mindenütt”: Te vagy), a metafizikai (a mikro- és makrokozmikus mindenségtörvényeket meghatározó talányok szerint: Látja Isten egyszerre „a sejtmagokat” és „a roppant óceánt”), az eszkatológiai ősigazságok expresszíven összeépülnek. Az Ómega és alfa az elvesztett hitves (az írótárs Oláh János) áttételes mennyei üzenetét („Ne félj!”) a Jelenések könyvének igéző üdvtörténeti és krisztológiai távlataihoz emeli: ég és föld kapui megnyílnak, az idők megszűnnek és beteljesednek, s angyali szózatok szerint az egyedüli dicsőségre méltó, ítélő Úr kegyelme lesz „minden szenttel”; „Ó, Uram Jézus, jöjj el!”

Irodalom

„...minden mindenre vágyik...” – Antológia Mezey Katalin 70. születésnapjára, Budapest, 2013, Magyar Napló Kiadó.

Vasy Géza, A Kilencek. Miskolc, 2002, Felsőmagyarország Kiadó.

Vasy Géza, A létezés sokarcúsága = Mezey Katalin, Válogatott versei, Budapest, 2008, Magyar Napló Kiadó.

G. Komoróczy Emőke, A „tűrt” és „tiltott” határán. Budapest, 2010, Hét Krajcár Kiadó.

Ködöböcz Gábor, Költők, versek, erőterek. Budapest, 2019, Hungarovox Kiadó.