súgó szűrés
keresés

Szöllősi Zoltán: Angyal lépked föld fele

Szerző
Szöllősi Zoltán
Kiadás éve
2004
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szent István Társulat
Oldalszám
142
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

Az öt ciklusba rendezett, a nyitó költeménnyel együtt 75 verset tartalmazó kötet Szöllősi ’60-as évek végétől indult lírájának meghatározó ívét fogja át. A korábbi hat könyvéből (Csontkorall, 1974; Vacsora jégen, 1978; Égitető, 1983; Ballada boldogasszonyhoz, 1988; Megyek haza, 1999; Nem látlak benneteket, 2000) válogatott verseit újakkal kiegészítő gyűjtemény a versek születésének kronológiáját is felvázolva tükrözi a 2018-ban lezárult életmű értékeit.

A „csontkorall”-darabokat, „sziklákat és hiteket”, „villámló órákat” és az előtte sorakozó századok s ezredek természeti és történeti pillanatképeit magába sűrítő költészet a 20–21. század Magyarországának zaklató kérdéseivel szembesülő embert állítja a vers középpontjába. Óriási tér- és időbeli távolságok fölvillantásával rajzolja meg a tragédiákkal súlyos időt (Nyártól nyárig). A haza és a hazátlanság kínzó gondjaira (Sívó egem), a nemzet és Európa vonzásaira és taszításaira (Millecentenárium), az ég és föld közötti út átjárhatóságának kérdéseire (Megmozdítasz), a történelemtől többször darabjaira hasított ország és személyiség létgondjaira (Ezredvég), a magát napról napra újra felépítő ember teremtői és evilági erőforrásaira (Megyek haza) keresi a választ. Az önmagával folytonosan perben álló s kételyeivel gyötrődő lírai ént megjelenítő versekben a költő ezért alakított ki párbeszédet a magyar és az egyetemes történelemmel, kultúrával, az archaikus emlékezettel, a népköltészettel, a nemzet és saját halottaival és az Istennel. Az egyedi metaforikus logikával megalkotott lírai hős a magyar, a közép-európai, a keresztény sorsvonásokat egyszerre hordozza (Fehér mostoha). Szöllősi versei kevésbé tematizálhatók és sorolhatók be műfajilag, mindegyik szemléleti gazdagsága a létezés egészére irányul; érdeklődése térben és időben az egyetemes antropológiai megfigyelésekig szélesedik. „Összezsúfolva bennem, / nagy könyvben, / emberarcok és tájak” (Aki így él). A mítoszok, a balladák, a virágénekek, a zsoltárok, az imák retorikai alakzatai és motívumkincsei a modern élményvilág tapasztalatait rögzítik. A kötet kulcsszavai – a hit, a hiány és a haza – egy teljes világkép központi elemeit jelölik ki.

A keresztény motívum- és jelképkör a művek állandó és meghatározó rétegét adja. Pilinszky János emberi kiszolgáltatottságban fogant, illetve Nagy Gáspár megingathatatlan Isten-képével szemben Szöllősi Zoltán rendületlen hittel, de személyes küldetésében Istennel állandóan vívódva teszi teljesebbé a kor vallásos költészetét. Istenre tekintő önértelmezése nem teológiai, inkább létbölcseleti: a kétely hangján beszél magáról és magáról a – „történelmünk még fönt a kereszten” (Tél jön) állapotában érzékelt – emberi útról is.

A megélt és a történelmi idő értékveszteségei és emberi szenvedései a hitnek ehhez a viaskodó formáihoz rendelődnek hozzá (Imádkozz és hallgass). A történelmi múlt gyakran értelmezhetetlenül sodródik el, inkább csak az anya, az apa, a hű társ: a feleség s az otthon szimbólumává erősödött Nyírség ragadható meg (Koszorún aranyszalag; Apánk halott; Kisvárda; Dobszerda; Fönt hideg csönd). A lakhatatlan jelen állandóan a „hazafelé is elfelé” (Naplóm elkezdése) ambivalenciájával teljes; s a jövő is kijelölhetetlen: „Testem szakadék-partján / árnyékom jobbján / állok érkezés-távozás / nyár-peronján” (Expozíció). Ezért irányul annyi kérdés Istenre, a szülőkre, a társra s az ifjúkori tanyavilág emlékére: „elém vetül a visszaút s megyek / amerről jöttem, / tanyáig” (Naplóm elkezdése).

Mind a személyiség belső története, mind a külső világ égető hiányokkal, horzsolásokkal és sebekkel van tele. „Riadtan nézem világom, / lyuk és csupa repedés, / számolatlan űr és látom / betömni csillag kevés” (Sziklák és hitek). Szöllősi poézisében a hiány, a kihagyás, az értelemmelbetöltetlen űr maga is fontos stíluseszközzé válik. E repedések, ürességek ellenére azért van a művekben organikus rend mégis, mert a költő éppen a hiányokkal szemben alkotja meg költői világát. „Megépült álmom, fennmaradtam: / élő kövek, versek az égig – / vissza a bedőlt teremtést raktam, / ingott velem a föld s a lét is.” (Édesanyám) A személyes érintettségeket ugyanakkor háttérbe szorítja Szöllősi, hogy az élményeket nagyobb összefüggésekbe helyezze, a lírai én Isten s a lét egyetemes (történeti és természeti) működését figyelje. Az éles gondolati töltésű, zaklatottan egymásnak ütköző, a tudat villámlásait közvetítő metaforikus struktúrák és ritmusképletek a szerző valamennyi verstípusát áthatják. Gondolati lírájához a költő az elégia, a tájvers, az életkép, a zsoltár, a siralom, az önmegszólító és az istenes költemény változatos műfaji és (a Balassi-strófától, a szonettől a lazább szerkezetekig ívelő) formai megoldásait választja.

A nemzeti sorsot elemző költeményeibe – a veszélyeket látva és a perspektívákat keresve – (Nélkülünk is; Édesanyám) az egyetemes história és kultúra jelzőpontjait is bevonja (Nyártól nyárig; Kölyök nap). Elődeinek emlékezetét is gyakran a nemzeti sors távlatában idézi meg (Ki a magyar?; Hogy roppant griffek). Nagy Imre és mártírtársai újratemetésének alkalmából írott Anno Domini 1989 című költeményét Vasy Géza „korunk egyik legszebb magyarság-versének” nevezte: „egy nemzet takarítja be / halottait / Üvölts ha bírsz Jajgass / Szavad ha nincs / hangodat még hallasd / üvöltsd ki mind […] …Jajgasd Szózatodat / Himnuszodat / üvöltsd Kárpátodat / havas koszorudat”. A művek mögött mindig ott sugárzó bibliai és egyetemes históriai távlatokban a személyes létélmény a teljesebb nemzetről szóló ezredvégi látomáshoz tartozik: „Országom kint lekorhadt vagon, / arcok rajta, arcaim vakon / s rángatja Európa” (Sívó egem). „Szanaszét bánatom is, / szanaszét hazám, nevem, / eléd, Uram, elébed / árnyékokkal érkezem” (Ezredvég).

Irodalom

Léka Géza,Dalok a körmenetből. Szöllősi Zoltán: Angyal lépked föld fele,Magyar Napló, 2004/12.

B. Müller Tamás, Szöllősi Zoltán: Angyal lépked föld fele, Szépirodalmi Figyelő, 2005/2.

Vasy Géza, Költő az úton = Szöllősi Zoltán: Angyal lépked föld fele, Utószó, Budapest, 2004, Szent István Társulat.