súgó szűrés
keresés

Turczi István: Áthalások

Szerző
Turczi István
Kiadás éve
2007
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Új Palatinus Könyvesház Kft.
Oldalszám
120
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

A Turczi-lírának a modern és a modernség utáni poétikai törekvések számos eleméből, gazdag magyar- és világirodalmi műveltséganyagából egybeszőtt, a költő korára és személyiségére e hagyaték szűrőjén át reflektáló sajátosságai az ~ című kötetben összegző erővel mutatkoznak meg. Főképpen a nyugatosok, majd a neoavantgárd, a neoklasszicizmus – különösen Vas István –, később a posztmodernt előkészítő és alakító idők hagyományát építi magába ez a líra.

Az Áthalások költeményei egyszerre imitációk, poétikai gyakorlatok, élet- és stílusátélések. Az hommage-, pastiche- és palimpszeszt-vonásoktól komplex 47 vers ötven magyar költő stílusába, szemléletébe helyezkedik bele, hol a megelevenített szerző világképéhez és poétikai eszközeihez alkalmazkodva, hol ironikusan, játékosan vagy a személyes emlékekre hagyatkozva. Az elhunyt költőelődök és kortárs költőtársak szemléleti, poétikai eklektikussága sokféle költői hangon, műfajban, műformában szólal meg. Ez a ráhangolódás a 20. század második felének magyar költészetére egyszerre a tisztelet, a szeretet megnyilvánulása, és egyszerre líratörténeti játék is. A belehelyezkedés egy-egy alkotói attitűdbe ugyanakkor a külső értékelés mozzanatait is tartalmazza, így személyes és irodalomtörténeti értelmezés is.

A halálfogalmat átalakító cím egyszerre foglal magába „áthallásra”, „áthajlásra” „átalakulásra”, „áthullásra”: vagyis különböző jelentéskörre utaló tartalmakat. A kötet egyik rétegével Turczi egyszersmind színvonalas pszeudo-antológiát is teremt, egyszerre vonva a maga személyiségébe az ötven költőt, és sugározva kifelé e műveiből a maga poétikai átlényegítésének analitikai irányait. Ami állandó ebben a nagyobb panorámát létrehozó, költői sokféleségeket rögzítő mozaikstruktúrában: a versszakok monotóniája. Az ugyanabban a négysoros strófarendszerben a félrímek változatos funkciókban hidalják át az egyes alkotók és a költői személyiség közötti távolságokat, és járulnak hozzá a kötet egységéhez. A félszáz mű között négy tábla (négy darab négysoros), a Pilinszky Jánosé, a Weöres Sándoré, az Illyés Gyuláé és a Nagy Lászlóé jelöl ki eligazító irodalomszemléleti és orientációs pontokat. Az azonos elemi formába zárt stílusimitációk, továbbírások, személyes emlékek révén karakteresen mutatkoznak meg a kiválasztott alkotók emberi-költői vonásai, és a szerzőnek a hozzájuk való kötődése (Leköt a létezés. Kormos István sakktáblájaEgy jobbízű hazából. Simonyi Imre újra a Kék MacskábanTest és talaj. Sziveri János: hegek, prae és postNagygáspárni ment). Az esztétikai-szellemi örökséget felismertető vonások az imitált soroktól a jellemet kifejező teljes versekig terjednek. A „nézem az arcát pókhálóval / szőtt anya-szemét s ahogy nézem / nagy eső támad a fák térdig vízben / vándorútra mennek balladaképpen” versszaka Hervay Gizella művét és sorsát sűríti magába. Hasonló a Fodor András ihletésére született Néma jelszóra hirtelen című vers utolsó szakasza is. „Néma jelszóra hirtelen, hisz hallhatod, / nincs több fütty a lassú vonaton, / elhallgat a nádas, elhallgat a hullám, – szívedig ér a Balaton.” Ilyen igényű a Szaniszló szerint a másvilág (Kálnoky holtidényben) hetedik versszaka, vagy a Történelemszünet (Rózsa Endre szavához) harmadik szakasza is. A Simonyi Imre-átírásnak, az Egy jobbízű hazából. Simonyi Imre újra a Kék Macskában című alkotásnak a strófája szintén az élet, a mű és a személyes ráhangolódás hármas motivációjában mutatja be hősét: „Megint együtt a régi köz-hasznú társaság. / Mit nekik adósság, láz, emelkedő adó, / elő a paklit, riadó, jönnek az éjfél-táji lányok, / semmi önmérsék, ez az éj is átmuzsikálható.” Hasonló a Test és talaj című, Sziveri János-allúziókat feltáró mű kezdő pillanatképe is: „A temerini Vadász kocsma hűvösében / egy asztalnál Sziveri, Zalán, Zivlak és Frost, / csordultig teli korsók közt szomjazók / menteni a még menthetőt: prae és post”. A Leköt a létezés (Kormos István sakktáblája) indító versszaka eredeti Kormos-mű benyomásával hat. Pontosan festi le Kormos István nyugtalan zsenialitását, a teljes létre figyelő tekintetét, új líranyelvet teremtő akaratának stíluskarakterét: „A Szecska zuzogó, szagos vizében ülnénk. / Felhőfalkában, hol a víz köpenye gőz, / Sós veríték és vállcsontok ropogása, / sakktáblánkra szitálva hull az ősz”. Stílus és világkép ehhez mérhető szemléletes megragadása szemlélhető az Álma árulja el az áldozat kilétét című, Jékely Zoltánt, a Miniatúrák Csanádi Imrét, A papírember Tamkó Sirató Károlyt és a Bátyám, Sigerius (Petri, a posztmodell) Petri Györgyöt parafrazeáló soraiban is.

Az intertextualitásra, a tradíciók átélésére, alaposabb megértésére és a személyes emlékek rögzítésére egyaránt építő kötet egyszerre szolgálja az újabb magyar líra e gazdag spektrumának a személyiségen átszűrt, tudatosító bemutatását és az önmeghatározást.

Irodalom

Erős Kinga, Turczi István: Áthalások, Magyar Napló, 2009/7.

Kulcsár Szabó Ernő, Nem história – nem galéria. Turczi István: Áthalások, Alföld, 2007/ 11.

Tarján Tamás, Komprimálva ő-aortasága. A félrím srukturáló szerepe Turczi István lírájában Tények melankóliája. Tanulmányok Turczi István műveiről. Szerk.: Radvánszky Anikó és Sütő Csaba András, Budapest, 2012, Ráció Kiadó.

Tverdota György, A szövegköziségtől a személyköziségig. Költőtársak Turczi István lírájában Tények melankóliája. Tanulmányok Turczi István műveiről. Szerk.: Radvánszky Anikó és Sütő Csaba András, Budapest, 2012, Ráció Kiadó.

Zsávolya Zoltán, Líra-elemekből „költemény”. Turczi István Áthalások című verseskötetének (kon)textusáról, Műhely, 2008./3.