súgó szűrés
keresés

Turczi István: Áthalások

Szerző
Turczi István
Kiadás éve
2007
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Új Palatinus Könyvesház Kft.
Oldalszám
120
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

A Turczi-lírának a modern és a modernség utáni poétikai törekvések számos eleméből, gazdag magyar- és világirodalmi műveltséganyagából egybeszőtt, a költő korára és személyiségére e hagyaték szűrőjén át reflektáló sajátosságai az Áthalások c. kötetben összegző erővel mutatkoznak meg. Főképpen a nyugatosok, majd a neoavantgárd, a neoklasszicizmus – különösen Vas István –, később a posztmodernt előkészítő és alakító hagyományt építi magába ez a líra. Az Áthalások költeményei egyszerre imitációk, poétikai gyakorlatok, stílusátélések. Az hommage-, pastiche- és palimpszeszt-vonásoktól komplex negyvenhét vers ötven magyar költő stílusába, szemléletébe helyezkedik bele, hol a megelevenített szerző világképéhez és poétikai eszközeihez alkalmazkodva, hol ironikusan, játékosan vagy a személyes emlékekre hagyatkozva. Az elhunyt költőelődök és kortárs költőtársak szemléleti, poétikai eklektikussága sokféle költői hangon, műfajban, műformában szólal meg. Ez a ráhangolódás a 20. század második felének magyar költészetére egyszerre a tisztelet, a szeretet megnyilvánulása, és líratörténeti játék is. A belehelyezkedés egy-egy alkotói attitűdbe ugyanakkor a külső értékelés mozzanatait is tartalmazza, így személyes és irodalomtörténeti értelmezés is.

A halálfogalmat átalakító cím egyszerre foglal magába „áthallásra”, „áthajlásra” „átalakulásra”, „áthullásra”: vagyis különböző jelentéskörre utaló tartalmakat. A kötet egyik rétegével Turczi egyszersmind színvonalas pszeudo-antológiát is teremt, személyiégébe vonva az ötven költőt, és kifejezve e műveivel a maga poétikai átlényegítésének analitikai irányait. Ami állandó ebben a nagyobb panorámát létrehozó, költői sokféleségeket rögzítő mozaikstruktúrában: a versszakok monotóniája. A négysoros strófarendszerben a félrímek változatos funkcióval hidalják át az egyes alkotók és a költői személyiség közötti távolságokat, és járulnak hozzá a kötet egységéhez. A félszáz mű között négy tábla – négy darab négysoros: Pilinszky Jánosé, Weöres Sándoré, Illyés Gyuláé és Nagy Lászlóé – jelöl ki eligazító irodalomszemléleti és orientációs pontokat. Az azonos elemi formába zárt stílusimitációk, továbbírások, személyes emlékek révén karakteresen mutatkoznak meg a kiválasztott alkotók emberi-költői vonásai, és a szerző hozzájuk való kötődése (Leköt a létezés. Kormos István sakktáblája; Egy jobbízű hazából [Simonyi Imre újra a Kék Macskában]; Test és talaj. Sziveri János: hegek, prae és post; Nagygáspárni ment). Az esztétikai-szellemi örökséget felismertető vonások az imitált soroktól a jellemet kifejező teljes versekig terjednek. A „nézem az arcát pókhálóval / szőtt anya-szemét s ahogy nézem / nagy eső támad a fák térdig vízben / vándorútra mennek balladaképpen” versszaka Hervay Gizella művét és sorsát sűríti magába. Hasonló a Fodor András ihletésére született Néma jelszóra hirtelen  c. vers utolsó szakasza is. „Néma jelszóra hirtelen, hisz hallhatod, / nincs több fütty a lassú vonaton, / elhallgat a nádas, elhallgat a hullám, / – – – szívedig ér a Balaton – – –”, Ilyen igényű a Szaniszló szerint a másvilág (Kálnoky holtidényben) hetedik versszaka vagy a Történelemszünet (Rózsa Endre szavához) harmadik szakasza is. A Simonyi Imre-átírásnak, az Egy jobbízű hazából. Simonyi Imre újra a Kék Macskában  c. alkotásnak a strófája szintén az élet, a mű és a személyes ráhangolódás hármas motivációjában mutatja be hősét: „Megint együtt a régi köz-hasznú társaság. / Mit nekik adósság, láz, emelkedő adó, / elő a paklit, riadó, jönnek az éjfél-táji lányok, / semmi önmérsék, ez az éj is átmuzsikálható.” Hasonló a Test és talaj  c., Sziveri János-allúziókat feltáró mű kezdő pillanatképe is: „A temerini Vadász kocsma hűvösében / egy asztalnál Sziveri, Zalán, Zivlak és Frost, / csordultig teli korsók közt szomjazók / menteni a még menthetőt: prae és post”. A Leköt a létezés (Kormos István sakktáblája) indító versszaka eredeti Kormos-mű benyomásával hat. Pontosan festi le a költő nyugtalan zsenialitását, teljes létre figyelő tekintetét, új líranyelvet teremtő akaratának stíluskarakterét: „A Szecska zuzogó, szagos vizében ülnénk. / Felhőfalkában, hol a víz köpenye gőz, / Sós veríték és vállcsontok ropogása, / sakktáblánkra szitálva hull az ősz”. Stílus és világkép ehhez mérhető szemléletes megragadása látható az Álma árulja el az áldozat kilétét Jékely Zoltánt, a Miniatúrák Csanádi Imrét, A papírember Tamkó Sirató Károlyt és a Bátyám, Sigerius (Petri, a posztmodell) Petri Györgyöt parafrazeáló soraiban is.

Az intertextualitásra, a tradíciók átélésére, alaposabb megértésére és a személyes emlékek rögzítésére egyaránt építő kötet egyszerre szolgálja az újabb magyar líra e gazdag spektrumának a személyiségen átszűrt, tudatosító bemutatását és az önmeghatározást.

Irodalom

Kulcsár Szabó Ernő: Nem história – nem galéria. Turczi István: Áthalások. Alföld, 2007. 11. sz.

Zsávolya Zoltán: Líra-elemekből „költemény”. Turczi István Áthalások  c. verseskötetének (kon)textusáról. Műhely, 2008. 3. sz.

Erős Kinga: Turczi István: Áthalások. Magyar Napló, 2009. 7. sz.

Tarján Tamás: Komprimálva ő-aortasága. A félrím srukturáló szerepe Turczi István lírájában.In Radvánszky Anikó – Sütő Csaba András (szerk.): Tények melankóliája. Tanulmányok Turczi István műveiről. Bp., 2012, Ráció.

Tverdota György: A szövegköziségtől a személyköziségig. Költőtársak Turczi István lírájában.In Radvánszky Anikó – Sütő Csaba András (szerk.): Tények melankóliája. Tanulmányok Turczi István műveiről. Bp., 2012, Ráció.