súgó szűrés
keresés

Kodolányi János: Boldog békeidők

Szerző
Kodolányi János
Kiadás éve
1956
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pécs
Kiadó
Dunántúli Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
454
A szócikk szerzője
Sulyok Bernadett

Ez az önéletrajzi fogantatású regény 1949-ben keletkezett, a Vízözön és az Új ég, új föld (1958) című mítoszregények közötti időszakban. A történet fókuszában álló család az író családjának leképezése: az apa, Németh Gyula erdész (akárcsak Kodolányi édesapja), az anya Ilus, a két testvér Laci és Iluska.

Az események 1904 nyarán játszódnak, az Osztrák–Magyar Monarchia egyik dél-dunántúli, magyarok és svábok lakta falujában, Pécsváradon. Ehhez a szűk metszetű kronotoposzhoz kevés történésből szőtt, lassú folyású, több nézőpontból ábrázolt cselekmény társul. Az elbeszélő az utolsó fejezetben némileg tágabbra nyitja a regény dimenzióját, amikor az erdész két gyermekével visszatér Zalába, az atyai házba.

A narráció az egyes jeleneteket mindig valamelyik szereplő tudatán keresztül láttatja, bizonyos jeleneteket több szereplő szemszögéből is bemutat. Bán Zoltán András 1993-as tanulmányában a bahtyini polifón regény ritka telítettségű változatának nevezi. A történet hat fejezetből áll; kiindulópontja a fiatal erdész és felesége házasságának válsága. A többi szereplő ábrázolása e két ember krízistörténetéhez kapcsolódik. Amíg a feleség is jelen van, szikrázik a levegő az örökös feszültségtől, az indulatkitörésektől, a lelki viharoktól. A házaspár már csak kínozni tudja egymást, kommunikációs zárlat van köztük, eljutnak az elidegenedettség végpontjáig.

Az első fejezet a fiatal anya elszállításával zárul, ezáltal kiemelt szerephez jutnak addig mellékszereplőnek minősíthető alakok. A házvezetőnő, Miskolcziné, Julcsa néni átveszi a hatalmat az asszony nélkül maradt házban. A nyári szünidőre magához hívja zárdában tanuló lányát, Piroskát, hátha össze tudná boronálni a válófélben lévő erdésszel. Németh Gyula erősnek s keménynek látszó egyéniség, valójában meglehetősen gyámoltalan, sodródó, érzelmi zűrzavarban élő férfi. Gyerekeihez nem tud gyöngéd és bensőséges érzésekkel közeledni, így az apai örömben sincs része. Zalába hazatérvén ő ugyanazt kapja apjától, mint amit fia, Lacika tőle: rideg szeretetlenséget, megfellebbezhetetlen tekintélyuralmat.

A szereplők identitászavara, elveszettsége abból a szakadékból fakad, mely az érző, gondolkodó emberi psziché s a ráöltött merev, nem hozzáillő jelmez, álarc, a persona között tátong. Őszinte, bizalmas emberi kapcsolat kialakítása ebben a világban szinte lehetetlen: a szereplők nem látnak a kosztümök és szerepek mögé. A regény ironikus, gunyoros, olykor szatirikus hangvétele a képmutatást és álszentséget állítja pellengérre, s azt érzékelteti: minden felnőtt szereplő kicsinyes, földhözragadt, alantas szándékok mozgatják, ám meg vannak róla győződve, hogy nagyra törő vágyak vezérlik őket. Ez alól nem kivétel az anya alakja sem, hiszen a mintakövetés határozza meg egész életét: úgy képzeli el a szerelmet, ahogy a német képeslapok ábrázolják. A példa Erzsébet királyné transzcendentálissá növesztett alakja, s ha Némethné Erzsébet királyné, akkor Németh Ferenc Józsefet követi: „Korrekt volt, mint az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek császára vaságyon aludt, négykor kelt, dézsában fürdött, marhahúst evett, és elcsapta a sikkasztó minisztert.”

A regény polifón jellege részben abból ered, hogy senki sem a saját hangján szól, hanem történelmi, társadalmi vagy irodalmi példákat követ. A fő- és mellékszereplőket egyaránt a divat- és mintakövetés, a külsőségek determinálják. Miskolcziné egyetlen giccses, édeskésen hamis, érzelmes leányregényt forgat, életét minduntalan ehhez igazítja, ebből olvas fel didaktikus szándékkal leányának. Piroska is irodalmi mintákat követ, iskolázottságának megfelelően már magasabbakat: „Olyan ez a ház, mint egy kastély Walter Scott Ivanhoe-jában” – állapítja meg. Kádi, a sváb cselédlány gyakorta egy almanachból felszedett bárgyú ballada szerint ábrándozik.

Az uniformis jellegű ruhák közül kiemelkedő szerepe van a katonai egyenruhának: a nők számára a szerelmet, a férfiak számára a fiatalságot s – paradox módon – a szabad életet jelenti. Kádi, a szutykos cselédlány és Piroska, a finom úrilány egyaránt a katonai egyenruha bűvkörébe kerül. Kádi Némethtel való kapcsolatában sajátos féloldalasság, kiszolgált–kiszolgáltatott viszony alakul ki. Amikor bejelenti, hogy terhes, természetesen hazudik: gyermekének nem az erdész, hanem Józsi, a szintén vonzó ruházatú magyar kocsis az apja. Teherbe esése miatt aztán azt a férfit, Hanst is szolgálnia kell, aki külseje alapján eredetileg egyenrangú kapcsolatot kínált volna számára. A hazugságok és öncsalások kavalkádjában senki nem kaphat szeretetet.

A legrokonszenvesebb szereplő a kisfiú Lacika, a történet egyik szála az ötéves gyermek értelmének nyiladozását mutatja be. Az ő nézőpontjából szüleinek rossz házassága a család poklát, majd válásuk az anyától való megfosztottságot jelenti. Lacika tapasztalatai nyomán arra a következtetésre jut, hogy a felnőttek mind színlelnek, hazudnak – e felfedezése a naiv gyermekkor paradicsomából való kiűzetést jelenti. Lacika a számára érthetetlen dolgokat (az írást, bizonyos szavakat, szokásokat, pl. miért kell ünneplőt ölteni vasárnap) felnőtt összeesküvés részének tekinti, s egy hermetikus, mágikus kód- és jelrendszer részeként próbálja megfejteni. Le akarja leplezni a felnőttek hamisságát, egy őszintébb, személyes és egyetemes összefüggéseiben is érvényes jelrendszer kialakítására törekszik: képzeletében nem házat és társadalmi pozíciót, hanem gondolataiból szerveződő kristálypalotát épít.

A felnőtt szereplők önálló elképzelés nélküli és alakoskodó figurák, nemcsak céljaik, vágyaik kisszerűek, hanem az őszinteség, az igazságra törekvés is hiányzik belőlük – ez eleve meggátolja őket, hogy boldogok, elégedettek legyenek. Vagyis Kodolányi számára legnagyobb érték az igazság szeretete; mind a női, mind a férfi szereplők e mércéhez viszonyítva válnak pozitív vagy negatív szemszögből ábrázolt karakterekké: aki hazug, képmutató, azt ironikus távolságtartással állítja elénk.

Irodalom

„Valami elő fog törni a lélek mélységeiből”. Tóbiás Áron beszélgetése Kodolányi Jánossal 1964-ben, Magyar Szemle,1994/5.

Balogh Piroska, Öltözet és enteriőr Kodolányi János Boldog békeidők című regényében, Somogy, 1998. január–február.

Bata Imre, Kodolányi elbeszéléstípusai. A novellától a nagyregényig, Élet és Irodalom, 1999/16.

Pomogáts Béla, A társadalombírálattól a mitologikus létregényekig. Kodolányi János évtizedei, Életünk, 1999/5.

Bán Zoltán András, Egy alig ismert remekmű. Kodolányi János: Boldog békeidők = Uő., Az elme szabad állat, Budapest, 2000, Magvető Kiadó.