súgó szűrés
keresés

Kodolányi János: Boldog békeidők

Szerző
Kodolányi János
Kiadás éve
1956
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pécs
Kiadó
Dunántúli Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
454
A szócikk szerzője
Sulyok Bernadett

Ez az önéletrajzi fogantatású regény 1949-ben keletkezett, a Vízözön és az Új ég, új föld (1958) című mítoszregények közötti időszakban. A történet fókuszában álló család az író családjának leképezése: az apa, Németh Gyula erdész (akárcsak Kodolányi édesapja), az anya Ilus, a két testvér Laci és Iluska. Az események 1904 nyarán játszódnak az Osztrák–Magyar Monarchia egyik dél-dunántúli, magyarok és svábok lakta falujában, Pécsváradon. Ehhez a szűk metszetű kronotoposzhoz kevés történésből szőtt, lassú folyású, több nézőpontból ábrázolt cselekmény társul. Az elbeszélő az utolsó fejezetben némileg tágabbra nyitja a regény dimenzióját, amikor az erdész két gyermekével visszatér Zalába, az atyai házba.

A narráció az egyes jeleneteket mindig valamelyik szereplő tudatán keresztül láttatja, bizonyos epizódokat több szereplő szemszögéből is bemutat. Bán Zoltán András 1993-as tanulmányában a bahtyini polifón regény ritka telítettségű változatának nevezi. A történet hat fejezetből áll; kiindulópontja a fiatal erdész és felesége házasságának válsága; a többi szereplő ábrázolása e két ember krízistörténetéhez kapcsolódik. Amíg a feleség is jelen van, szikrázik a levegő az örökös feszültségtől, az indulatkitörésektől, érzelmi viharoktól. A házaspár már csak kínozni tudja egymást, kommunikációs zárlat van köztük, eljutnak az elidegenedés végpontjáig. Az első fejezet a fiatal anya elszállításával zárul, amivel kiemelt szerephez jutnak addig mellékszereplőnek minősíthető alakok. A házvezetőnő, Miskolcziné Julcsa néni átveszi a hatalmat az asszony nélkül maradt házban. A nyári szünidőre magához hívja zárdában tanuló lányát, Piroskát, hátha össze tudja boronálni a válófélben lévő erdésszel. Németh Gyula erősnek s keménynek látszó egyéniség, valójában azonban meglehetősen gyámoltalan, sodródó, érzelmi zűrzavarban élő férfi. Gyerekeihez nem tud gyöngéd és bensőséges érzésekkel közeledni, így apaként sincs örömben része. Hazatérve Zalába ugyanazt kapja apjától, amit fia, Lacika tőle: rideg szeretetlenséget, megfellebbezhetetlen tekintélyuralmat.          

A szereplők identitászavara, elveszettsége az érző, gondolkodó ember s a magára öltött merev álarc, a persona feszültségéből ered. Őszinte, bizalmas emberi kapcsolat kialakítása ebben a világban szinte lehetetlen: a szereplők nem látnak a kosztümök és szerepek mögé. A regény ironikus, gunyoros, olykor szatirikus hangvétele a képmutatást, az álszentséget állítja pellengérre, s azt érzékelteti: minden felnőtt szereplő kicsinyes, földhözragadt, alantas szándékok mozgatják, mégis meg vannak róla győződve, hogy nagyra törő vágyak vezérlik őket. Ez alól nem kivétel az anya sem, hiszen a mintakövetés határozza meg egész életét: úgy képzeli el a szerelmet, ahogy a német képeslapok ábrázolják. A példa Erzsébet királyné mitologikussá növesztett alakja, s ha Némethné Erzsébet császárné, akkor Németh az uralkodó Ferenc Józsefet testesíti meg: „Korrekt volt, mint az Osztrák–Magyar Monarchia, amelynek császára vaságyon aludt, négykor kelt, dézsában fürdött, marhahúst evett, és elcsapta a sikkasztó minisztert.” A regény polifón jellege részben abból ered, hogy senki sem a saját hangján szól, hanem történelmi, társadalmi vagy irodalmi példákat követ. A fő- és mellékszereplőket egyaránt a divat- és mintakövetés, a külsőségek determinálják. Miskolcziné egyetlen giccses, édeskésen hamis, érzelmes leányregényt forgat, életét minduntalan ehhez igazítja, ebből olvas fel didaktikus szándékkal leányának. Piroska is irodalmi mintákat követ, iskolázottságának megfelelően már magasabbakat: „Olyan ez a ház, mint egy kastély Walter Scott Ivanhoe-jában” – állapítja meg. Kádi, a sváb cselédlány ábrándjait egy almanachból felszedett bárgyú ballada szerint szövi. Az uniformisszerű viseletek között kiemelkedő szerepe van a katonai egyenruhának: a nők számára a szerelmet, a férfiak számára a fiatalságot s – paradox módon – a szabad életet jelenti. Kádi, a szutykos cselédlány és Piroska, a finom úrilány egyaránt a katonai egyenruha bűvkörébe kerül. Kádi Némethtel való kapcsolatában sajátos féloldalasság, kiszolgált–kiszolgáltatott viszony alakul ki. Amikor bejelenti, hogy terhes, természetesen hazudik: gyermekének nem az erdész, hanem Józsi, a szintén jól öltözött magyar kocsis az apja. Teherbe esése miatt aztán azt a férfit, Hanst is szolgálnia kell, aki külseje és státusza alapján eredetileg egyenrangú kapcsolatot kínált volna számára. A hazugságok és öncsalások kavalkádjában senki nem kaphat szeretetet.

A legrokonszenvesebb szereplő Lacika, a kisfiú: a történet egyik szála az ötéves gyermek értelmének nyiladozását mutatja be. Az ő nézőpontjából szüleinek rossz házassága a család poklát, válásuk pedig az anyától való megfosztottságot jelenti. Lacika tapasztalatai nyomán arra a következtetésre jut, hogy a felnőttek mind színlelnek, hazudnak – e felfedezése a naiv gyermekkor Paradicsomából való kiűzetést jelenti. Lacika a számára érthetetlen dolgokat (az írást, bizonyos szavakat, szokásokat, pl. miért kell ünneplőt ölteni vasárnap) a felnőtt összeesküvés részének tekinti, s egy hermetikus, mágikus kód- és jelrendszer mozaikjaként próbálja megfejteni. Le akarja leplezni a felnőttek hamisságát: egy őszintébb, személyes és egyetemes összefüggéseiben is érvényes jelrendszer kialakítására törekszik. Képzeletében nem házat és társadalmi pozíciót, hanem gondolataiból szerveződő kristálypalotát épít. A felnőtt szereplők önálló elképzelés nélküli és alakoskodó figurák, nemcsak céljaik, vágyaik kisszerűek, hanem az őszinteség, az igazságra törekvés is hiányzik belőlük – ez eleve meggátolja őket, hogy boldogok, elégedettek legyenek. Kodolányi számára legnagyobb érték az igazság szeretete; mind a női, mind a férfi szereplők e mércéhez viszonyítva válnak pozitív vagy negatív szemszögből ábrázolt karakterekké – aki hazug, képmutató, azt ironikus távolságtartással állítja elénk.  

Irodalom

Tóbiás Áron: „Valami elő fog törni a lélek mélységeiből”. Tóbiás Áron beszélgetése Kodolányi Jánossal 1964-ben. Magyar Szemle,1994. 5. sz.

Balogh Piroska: Öltözet és enteriőr Kodolányi János Boldog békeidők című regényében. Somogy, 1998. január–február.

Bata Imre: Kodolányi elbeszéléstípusai. A novellától a nagyregényig. Élet és Irodalom, 1999. 16. sz.

Pomogáts Béla: A társadalombírálattól a mitologikus létregényekig. Kodolányi János évtizedei. Életünk, 1999. 5. sz.

Bán Zoltán András: Egy alig ismert remekmű. Kodolányi János: Boldog békeidők. In uő: Az elme szabad állat. Budapest, 2000, Magvető Kiadó.