súgó szűrés
keresés

Kodolányi János: Vízözön

Szerző
Kodolányi János
Kiadás éve
1967
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
599
A szócikk szerzője
Sulyok Bernadett

Kodolányi mitikus tetralógiája megírását a második világháború végén, a budapesti ostrom idején határozta el. A világégés kataklizmáját, a régi világrend megszűnését s az új kialakulását, magát az átalakulást, az alapvető értékek megrendülését s az újak megszilárdulását kívánta ábrázolni. Történeteit örök érvényűnek szánt kontextusba, prehisztorikus időkbe és egzotikus vidékekre helyezte. E mítoszregények annak az általános 20. századi remitologizációs tendenciának a részei, amely önálló vonulat a kultúrtörténet, a világ- és a magyar irodalom területén. Kodolányiéhoz hasonló törekvések figyelhetők meg Hamvas Béla tradicionalizmusában, eszképizmusában, Weöres Sándor egyedi lírájának mitológiai vonatkozásaiban, Várkonyi Nándor archaikus kultúrák történetét vizsgáló kutatásaiban, Vatai László protestáns egzisztencializmusában. Kodolányi az egyén életének eseményeit univerzális dimenzióba helyezi, egy teljes, koherens, kozmikus világképet próbál kialakítani, azzal a megszorítással, hogy megtapasztalja az egységes paradigma felbomlását, különféle világképek párhuzamos létét.

A Vízözön első változata még Vízöntő címen 1948-ban jelent meg. 1990 előtt többnyire olyan emberek tollából jelent meg recenzió, elemzés róla, akik személyesen ismerték a szerzőt, és az uralkodó esztétikai áramlatokkal szemben haladva nagyra értékelték művészetét. Csűrös Miklós az elsők között volt, akik az életmű folytonosságát hangsúlyozták. Tüskés Tibor fogalmazta meg, mi foglalkoztatja leginkább Kodolányit: az ember helye a világegyetemben. Rajnai László a szerzőről írt pályaképében az általa Örök Testamentumnak nevezett négy mítoszregényt helyezi az életmű csúcsára. Valóságos enciklopédia, a vallás, a tudomány, a politika, a történelem és a mítosz olvasztótégelye.

A tetralógia darabjai elsődlegesen különböző mitológiai történetek szinkretikus parafrázisaiként értelmezhetők. A Vízözönben Kodolányi összevonja a sumér eposzt az ószövetségi Noé megmenekülésével, a Lugal építette Világtoronyban a bibliai Bábel tornyára ismerhetünk. A Föld felé közelítő, majd rázuhanó kisbolygó, Nannar azonosítódik a Jelenések könyve Vörös Sárkányával.

Irodalmi forrása a sumér-akkád Gilgames-eposz, mely óbabiloni és újasszír ékírásos táblákon maradt fenn. Magyar nyelvre teljes egészében Rákos Sándor fordította le. Az özönvíz az újasszír XI. táblán olvasható. Az istenek Enlillel az élükön elhatározzák, hogy elpusztítják a bűnbeesett emberiséget, vízözönt bocsátanak a földre. Éa isten Utnapistimet álmában figyelmezteti a veszélyre, és meghagyja, hogy építsen egy hatalmas fahajót, melyre minden élőlényből vigyen egy párat, s abban szállásolja el magát és családját.

A narrátor kedélyes krónikásként magától értetődő természetességgel kalauzol a több ezredévvel korábbi előtörténet idejébe. Bemutatja a matriarchátus társadalmi berendezkedését, majd az ezt felváltó patriarchális rendszert. Szatirikus elbeszélői stílusa az emberi gyarlóság állandóságát, folytonos ismétlődését veszi célba, amely Jonathan Swift, 18. századi angol írónak a Gulliver utazásaiban alkalmazott látás- és ábrázolásmódjához hasonló. A narrátor a szereplők torz, sarkított nézőpontjaival leleplezi kisszerű érdekek vezérelte mozgatórugóikat. Erech és Szurippak, a két városállam mitikus időbe helyezett háborúja a kommentárok révén kicsinyesnek mutatkozik, mindez a modern kor bírálatával párosul, amely egyrészt groteszkké teszi az eseményeket, másrészt szellemes és vitriolos élceket tartalmaz.

Lugal, Szurippak főpapja azért kezdi el a Világtorony építését, mert egy hatalmas vulkánkitörés és szökőár rengeteg halálos áldozatot követel, óriási anyagi kárt okoz, és meg szeretne előzni egy újabb hasonló vagy akár pusztítóbb tragédiát. Utnapistim királya kérésére ellátogat az építkezésre. A bölcs figyelmezteti, hogy ez a torony olyanná teszi az embereket, mint a hangyák, akik elvesztették szabadságukat, csavarrá váltak a boly gépezetében, minden lépésükkel szabályoknak engedelmeskednek. A diktátorrá váló Lugal számára a hangya a közös célért tevékenykedő ember ideális metaforája.

Számos ókori kultúrában létrehoztak piramisokat, hatalmas templomokat és tornyokat. Ezek a világmindenség modelljei, különféle szintekre oszthatók: a létezés síkjainak és a kozmikus szféráknak a leképezései. Erech és Szurippak csillagtornyai egyszerre templomok és csillagvizsgálók. Ugyanakkor sok szakrális elbeszélésben a torony az égbe törő, az isteni hatalomra áhítozó ember szimbóluma.

Gilgames felcseperedésének és jelleme alakulásának bemutatása a nevelődési regény (Bildungsroman) tradícióját folytatja. A történet Gilgames gyermek- és ifjúkorát a vízözön előtti időkbe helyezi, ami jelentős eltérés a Gilgames-eposzhoz képest. Gilgames akkor születik, mikor Utnapistim és Simetán, a csillagász felfedezik az égbolton Nannart, az Égi Gyíkot. Nannar sugárzása befolyásolja sorsát és világlátását, ami jellemének negatív tulajdonságait vetíti előre. Anyja Risat-Ninlil, Ninszun istennő papnője, feladata a szerelmi szolgálat, ő a megszentelt kurtizán. Mivel papnőként meddőséget fogadott, ezért anyává válása szégyennek számít. Utnapistim a törvény szerint – mint ősanyja papnőjének gyermekét – örökbe fogadja. Gilgames az új korszak előhírnöke, mivel az új embertípust már nem borítják pikkelyek és ujjai között nincs úszóhártya. Személyében testesül meg az átmenet a vízözön előtti korból a vízözön utániba. Gilgames a világ dolgain változtatni és uralkodni akar, nem tud lemondani a hatalom gyakorlásáról. A beavatás hetedik fokozata csak lehetőségként van benne jelen. Gilgames a történelem alakítását választja, a férj, az apa, majd az uralkodó szerepében bontakoztatja ki képességeit – de mindvégig vágyik a misztikus találkozásra a szerelemmel, ami az Új ég, új földben, a Vízözön folytatásában a halhatatlanság utáni vágyakozással egészül ki.

Irodalom

Csűrös Miklós, Regény a mítoszok határán. Kodolányi János pályája 1945 után, Literatura, 1975/2.

Szalai Éva, Kodolányi Vízözön című regényének keletkezéstörténete, Életünk, 1989/8.

Tüskés Tibor, Kodolányi János, Budapest, 1999, Pro Pannonia Kiadó.

Kodolányi János, Én vagyok, szerk. Csűrös Miklós, In memoriam, Budapest, 2001, Nap Kiadó.

Rajnai László, Kodolányi János, Székesfehérvár, 2002, Árgus Alapítvány – Kodolányi Főiskola.