súgó szűrés
keresés

Végel László: Egy makró emlékiratai

alcím
Regény
Szerző
Végel László
Kiadás éve
1967
Műfaj
regény
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
183
A szócikk szerzője
Bence Erika

„Szabad, szép könyv. (Weöres lelkesedett érte.) Talán az egyetlen ’68-as magyar regény. Egyáltalán, ’68 szelleméből innét tudhatunk meg a legtöbbet” – olvashatjuk negyedik kiadása (2017) borítóján Esterházy Péter sommás véleményét Végel László első regényéről. Az író hetvenedik születésnapja alkalmából a Híd folyóiratban (2011. január) közölt köszöntőjében pedig: „Ha róla beszélek, Pavlov kutyája, azonnal eszembe jut Pavlov kutyája meg Tolnai meg Domonkos meg az egész Új Symposion”. S ezzel a Végel-opus korosztályi besorolhatóságának helyét jelöli ki egyértelműen. Mindezek mára evidens tények, miként az Egy makró emlékiratainak az ún. farmernadrágos próza típusába történő illeszkedése is. Szüzséje is e karakterisztikák mentén foglalható össze: Fiatalok csoportjáról szól, akik Újvidéken tengetik életüket egy visszájára fordított élet- és morális program keretében, amelynek lényege a semmilyen szabályt fel nem vállaló semmittevés. A felnőttek világának hazugságaival és felszínességével kerülnek szembe, lázadni próbálnak, elutasítják a szabályokat, kötelezettségeiket és a konformizmus minden formáját, ugyanakkor nem elég függetlenek és kitartóak ahhoz, hogy válaszokat vagy alternatívákat adjanak, mutassanak fel az elutasított szabályrenddel, társadalmi moráldiskurzussal szemben.

A memoáríró főhős, Bub makró, azaz a kerítő létforma közvetlen és áttételes megnyilatkozásai is megfigyelhetők magatartásában. Egyrészt egy mérnök béreli fel (a szó szoros értelmében megveszi) arra, hogy fiatal lányokkal töltött szerelmi együttléteiről titokban fényképeket készítsen, amelyeknek segítségével (ezáltal Bub megvett cinkossága révén is) újabb szexuális szolgáltatásokat zsaroljon ki tőlük, másrészt saját önmeghatározása is a strici-jelentésre épül: többször is kifejti, hogy „meg lehetett venni”. Hasonló a helyzet a barátaival (Csicsi például egy „tekintélyes igazgató” kitartottja): noha elutasítják azokat a magatartásokat, amelyeket a felnőttek (azaz szüleik és tanáraik) értékrendjéhez sorolnak, azonban – az ezeknek megváltoztatására irányuló törekvések helyett – leginkább csak unatkoznak, céltalanok és magányosak. Ebben a lelki ürességben tinédzser álmaik és vágyaik is elértéktelenednek, épp úgy távol kerülnek tőlük, mint a megvetett életmodellektől. Ezért az Egy makró emlékiratai későbbi (a megjelenését követő egy-másfél évtizeddel később, az újrakiadások hatására kibontakozó) recepciója erőteljesen hangsúlyozza, hogy hősei nem felnőttek; maga a napló szerzője, Bub is csak a regény végén, az „újvidéki történet”-ből való kilépése (szökése, távozása) idejére éri el a felnőttkor határát: legfeljebb húszéves lehet.

Végel László e művének csaknem olyan érdekes a recepciótörténete, mint maga a regény, mi több, negyedik kiadásának eseménytelen fogadtatása akár még arra is utalhat, hogy a jelenkori befogadót már ez utóbbi érdekli inkább. Az Egy makró emlékiratai megjelenése 1967-ben komolynak nevezhető polémiát váltott ki, amelybe Gerold László, Podolszki József, Tomán László, Tóth Emil (álnév), Utasi Csaba és Vajda Gábor szólt bele a Magyar Szó, a Képes Ifjúság, az Új Symposion és a Híd lapjain. A vita leginkább a regény világának és hősének amorális jellegét érintette. Utasi Csaba, aki az Új Symposion 1967-es szabadkai irodalmi estjén „a makrót a mű esztétikai értékeitől függetlenül amorális regényhősként” mutatja be, később – az épp katonáskodó Végel László levélben küldött reagálását megfontolva – kritikájában (1968) már módosítja és pontosítja értékítéletét, s ezt az amoralitást a konszolidáltak világával szemben jogosnak, de a főhős erkölcsi értékrendjét illetően elfogadhatatlannak tartja. Ugyanő huszonkét évvel később is visszatér a kérdésre, de Két negatív világ ütközőpontjai című tanulmányában a recepciótörténeti visszatekintés eljárása mellett már inkább az időközben kanonizációt nyert farmernadrágos próza – főleg Aleksander Flaker szintézise nyomán – értelmezési modelljei felől közelíti meg a regény jelentésvilágát. A múlt század hetvenes éveinek második felétől kezdődően a regény újraolvasói (Bosnyák István, Szajbély Mihály, Csányi Erzsébet) a jeans-próza salingeri és kerouaci kontextusában értelmezik az Egy makró emlékiratait. Az ún. jugoszláv próza kortárs diskurzusában pedig leginkább Anton Šoljan műveivel mutat rokonságot (Faragó).

Az Egy makró emlékiratai nyelvi regiszterei ugyancsak vita tárgyát képzeték. A szerzőnek írt, de az Új Symposion 1967. márciusi számában is közölt levelében Weöres Sándor „lelkesedett” érte. Mások elutasították alulstilizáltságát, szerzőileg rontott nyelvét. Elfogadását a 21. századi magyar regény jelenségeinek, nyelvi játékainak és formáinak hasonlósága tette lehetővé, hiszen ezáltal Végel regénye ezeknek előképeként definiálható (Faragó). Az Újvidék-trilógia részeként megjelent 1993-as pécsi második kiadást épp ezért, a speciális nyelvi megoldások és rétegnyelvi effektusok kihagyása miatt nem tartja relevánsnak a Végel-recepció.

Irodalom

Csányi Erzsébet, A morálfilozófus beatnik (Végel László: Egy makró emlékiratai) = Uő., Farmernadrágos próza vajdasági tükörben. Újvidék, 2010, Bölcsészettudományi Kar–Vajdasági Magyar Felsőoktatási Kollégium.

Faragó Kornélia, Interpretációs ösvények kereszteződésében (Végel László: Egy makró emlékiratai), Hungarológiai Közlemények, 2002/2.

Flaker, Aleksander, Proza u trapericama, Zagreb, 1976, Razlog.

Szajbély Mihály, Újvidék, hatvanas évek. A farmernadrágos próza magyar klasszikusa, Végel László, Jelenkor, 1992/7–8.

Utasi Csaba, Két negatív világ ütközőpontjai, (Végel László: Egy makró emlékiratai), Hungarológiai Közlemények, 2002/2.