súgó szűrés
keresés

Örkény István: Egyperces novellák

Szerző
Örkény István
Kiadás éve
1968
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
286
A szócikk szerzője
Thimár Attila

Az Egyperces novellák kötetcím műfaji elnevezéssé vált a magyar irodalomban, igaz, mind a mai napig elsősorban Örkény írásaira alkalmazzák. A kötet először 1968-ban látott napvilágot, az író életében még ötször jelent meg, s folyton bővítette a novellák körét.

Örkény a könyv elején Használati útmutatót ad az egyperces novellákhoz, s ezzel jelzi, hogy az irodalom és az élet szoros, de nem megszokott kapcsolatát tartja fontosnak ezekben az írásokban: „A mellékelt novellák rövidségük ellenére is teljes értékű írások. Előnyük, hogy az ember időt spórol velük, mert nem igényelnek hosszú hetekre-hónapokra terjedő figyelmet. Amíg a lágytojás megfő, amíg a hívott szám (ha foglaltat jelez) jelentkezik, olvassunk el egy Egyperces novellát. […] Figyelem! Ha valaki valamit nem ért, olvassa el újra a kérdéses írást. Ha így sem érti, akkor a novellában a hiba.”

A novellákban különös, groteszk reflexiókat kapunk a 20. századi magyar hétköznapokról a II. világháború idejétől kezdve az 1960-as, 1970-es évek kettős értékvilágú Kádár-rendszeréig. Örkény nem a sorsfordító „nagy” eseményeket ragadja meg, hanem az egyszerű emberek köznapi életének „kis” pillanatait emeli saját groteszk, fordítva ábrázoló nagyítóüvege elé. A történetek eseményeivé így válhat egy bevásárlás, lakáscsere, autóbusz-utazás, várakozás a pater noster liftre, sorban állás a közértben, gumimatrac-kölcsönzés a strandon. A rutincselekedetek mellé váratlan események társulnak, mint a halál, a születés vagy a feltámadás, de oly módon, hogy nem zavarják meg az alapszituációt, csak járulékos elemként növelik a belső feszültséget a szövegekben. A novellák között van, amelyik a történet (az epikai cselekmény) példázatos jellegével, van, amelyik a felvetett filozófiai problémával gondolkoztatja el az olvasót. Az élet értelme című írás a cseresznyepaprika-koszorú ontológiai helyzetét vizsgálja köznapi egyszerűséggel, de a legmélyebb hermeneutikai kérdéseket nyitva meg: mi teszi a koszorút koszorúvá? Az egy-egy gondolati magot, filozófiai kérdést körbejáró darabok voltaképpen már nem tartoznak a novella műfaj hagyományos keretei közé, mint ahogy a művészi megragadást a szélsőségekig kijátszó, „egy az egyben” átvett idézet a villamosjegyről vagy tűzoltókészülékről sem (Mi mindent kell tudni; Egy gonddal kevesebb).

A novellákban különösen nagy jelentőséget nyernek a címek, hiszen a rövid terjedelem esetében a címek értelmezési vagy éppen átértelmezési funkciója teszi lehetővé, hogy a kis történetdarabok vagy gondolatfutamok önmagukon túli jelentéseket kapjanak. A címek önmagukban sosem ironikusak vagy groteszkek, hanem a szöveg viszonylatában válnak azzá, illetve e viszonylatban teszik ironikussá a novellát. Többnyire pár szavasak csupán, de néhány esetben egészen hosszúra nyúlnak, ekkor természetesen átveszik az irónia hordozásának súlyát, szembehelyezkedve a kivételesen rövid terjedelmű szöveggel: „SÓHAJNAK BEILLŐ SZÓZAT EGY ISMERETLEN RENDELTETÉSŰ VASDARABHOZ, MELY A TÖRTÉNELEM VIHARAIN KERESZTÜL SZÉP CSÖNDBEN MEGLAPULT EGY LIMLOMMAL TELE LÁDIKÓBAN, MERT SE NAGYAPÁMNAK, SE APÁMNAK, SE NEKEM NEM VOLT MERSZÜNK SZEMÉTRE DOBNI, ÉS AZ UTÁNAM JÖVŐNEK SE LESZ // Túlélsz pöcök.”

A szerző elsődleges poétikai eszköze a novellákban a tömörítés, amelyet a legfontosabb történetelemek kiválogatásával éri el. Ennek hatását fokozza az ügyesen kialakított nyelvhasználat. A korabeli – 1950-es, 60-as, 70-es évek – köznapi, sokszor a szlengtől sem mentes, mindenki számára ismerős nyelv színes fordulataival tette ütőssé a novellákat.

A narrátor, noha mindent tudóként mesél, sőt a történeteket közelről ismeri, erősen tartózkodik attól, hogy bármiféle értékítéletet megfogalmazzon, akár a rossz és jó, akár az elfogadható és elfogadhatatlan, az erkölcsileg tartható és tarthatatlan értékskáláján. A történetek relativizmusa, amely leképezte a korszak értékbizonytalanságát, tette ismerőssé és könnyen értelmezhetővé itthon az írásokat. Noha a kötetet a legtöbb európai és számos Európán kívüli nyelvre lefordították, s groteszk megformálási, lecsupaszított narrációja miatt külföldön is népszerű lett, mégis leginkább a hazai olvasók tudták érteni és értékelni ezeket a szövegeket.

Az Egyperces novellákba felvett írások legkorábbi darabjai 1940-ből valók, majd 1948-tól válik folyamatos sorozattá megszületésük, legtöbbjük az 1960-as években készül. Örkény az idő előrehaladtával egyre rövidebb novellákat írt, az 1970-es évek darabjai már többnyire nem érik el az egy oldalnyi terjedelmet. Ez a változás az élet tempójának felgyorsulását ugyanúgy érzékelteti, mint a kommunikációs folyamatok sűrűbbé és intenzívebbé válását. A gyűjteménybe bekerültek olyan elbeszélések is, amelyek először más kötetekben váltak híressé, például a Sátán Füreden vagy a Nászutasok légypapíron.

Irodalom

Nagy Péter, Egyperces novellák, Népszabadság, 1968. jún. 1.

Sükösd Mihály, Örkény István egypercei avagy a konkrét abszurd, Új Írás, 1970/6.

Tandori Dezső, A tótágas ágazatai. Örkény István: Egyperces novellák, Irodalomtörténet, 1978/4.

Thomka Beáta, A pillanat formái. A rövidtörtént szerkezete és műfaja, Újvidék, 1986, Forum Kiadó.

Szirák Péter, Örkény, Budapest, 2008, Palatinus Kiadó.