súgó szűrés
keresés

Albert Gábor: Emelt fővel

Szerző
Albert Gábor
Kiadás éve
1983
Műfaj
szociográfia
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
512
A szócikk szerzője
Pécsi Györgyi

Albert Gábor hatvanas, hetvenes években írt, más-más kísérleti prózapoétika szerint épülő négy elbeszéléskötetét és két regényét szerény szakmai visszhang fogadta. A több rétegű kultúrából eredő emlékezések, a belső monológok, az álmok és látomások egymásba csúszása, az idősíkok, a perspektívaváltások, a Joyce, Proust, Faulkner, Borges, illetve a francia újregény hatását mutató művek zavarba ejtették a recepciót. (Az 1974-es Kagylóhéjban című regény összetettségét érezvén az író később jelentősen átdolgozta, s 2003-ban A cet gyomrában címmel jelentette meg.) Ács Margit válogatott novellái kapcsán írja, de az egész korai pályaszakaszra jellemző, hogy Albert Gábor „írói vállalkozása természetének és írói alkatának is része lehet abban, hogy nem képződött meg vele kapcsolatban markáns vélemény, karakteres összbenyomás. Túlságosan sokfelé indult meg: írt realista élmény-novellát és szabadasszociációs mozaiktechnikával készített szöveget, allegorikus tézis-elbeszélést és történelmi kisregényt, lélektani portrét és szociográfiai mélyinterjút.” A széttartó irányokba való hosszabb pályaindulás (Határ Győző) után Albert Gábor váratlanul a tényirodalom, elsőként a szociográfia, majd a történelmi esszé felé fordult. Valójában, ahogy utóbb megjegyezte, mindig is a kádári Magyarország hazug és nyomasztó valóságáról akart írni, de a közvetlen realizmusra, az igazság nyílt kimondására nem látott esélyt.

A pécsi születésű író egy Baranya megyei vegyes, sváb–magyar lakodalom kapcsán a nemzetiségek (látszólagos) megbékélését az Egy lakodalom végelszámolása című elbeszélésben (ua. című kötet, 1983) megírta, s eredetileg ennek kibővített változatát ajánlotta a népszerű Magyarország felfedezése sorozatba. Az anyaggyűjtés során azonban nyilvánvalóvá vált számára, hogy a problémakör sokkal összetettebb és drámaiabb. Az Emelt fővel című szociográfia végül enciklopédikus teljességgel a maga idejében elsőként foglalta össze a magyarországi belső telepítések, valamint a Baranya, Tolna megyei nemzetiségek ki- és betelepítéseinek, etnikai népességcseréinek a történetét az 1764-es madéfalvi veszedelemtől, részletesen a 19–20. századforduló első tudatos telepítésétől a könyv megírásának a jelenéig. 1948 óta ez volt az első híradás az agyonhallgatott, hírhedt kassai programról, a Beneš-dekrétumokról és a csehszlovák-magyar lakosságcseréről.

Albert Gábor kezdetben magnetofonos mélyinterjúkkal próbálkozott, de évtizedekkel a II. világháború után is megnémította a félelem az embereket. A Rákosi- és a Kádár-kor nemlétezővé minősítette a nemzetiségi kérdést, az elszenvedett sebeket, sérelmeket lefojtotta. Az író a nehezen megszerzett bizalom után a személyes és közösségi élethelyzetek megdöbbentő sokaságát gyűjtötte és tárta fel: őshonosok, kelet-magyarországi Horthy-telepesek, németek-svábok, szerbek, bosnyákok, bukovinai csángók, felvidéki magyarok görög sorstragédiákba illő hányattatását, kiszolgáltatottságát, szenvedését, élet-halál harcaikat, indulataikat, el egészen a megírás idejének belenyugvó konszolidációjáig.

Az író a szociográfiát olyan társadalmat leíró, deskriptív műfajnak nevezte, amelynek eredményei tudományosan is értékelhetők, de mindig konkrét és mindig életszerű, legközelebbi műfajrokona pedig a realista próza. A klasszikus, két háború közti szociálisan érzékeny szociográfiákkal szemben (Féja Géza, Illyés Gyula, Szabó Zoltán) az Emelt fővel könyvnek erőteljesebb a szépirodalmi karaktere, a társadalmi-nemzetiségi feszültségek érzékeltetésére főleg a szövevényes történelmi háttér fölszálazására helyezi a hangsúlyt. Az író folyamatosan egymásba tükrözteti és ütközteti a sokféle forrással bőségesen dokumentált történelmi eseményeket a személyessel, részben az oral history-k vallomásaival, részben a szinte önálló elbeszélésnek tekinthető, íróilag megformált közösségi és magántörténetekkel. A szenvedélyes oknyomozó szerző nem csupán deskriptív módon leír, de folyamatosan személyesen is jelen van: értelmez, állást foglal, mérlegel, kérdéseket tesz föl, személyes kötődéseit is megvallja. A valóság és az igazság felkutatásának szenvedélye kivételes empatikus érzékenységgel társul, valamennyi megszólalónak nemcsak egyedi kálváriája, de egyéni arca, személyisége, saját múltja, célképzete, nyelve van.

A szociográfia egy szimbolikus, a maga korában nagy visszhangot kiváltó eseménnyel kezdődik: 1934-ben a kihaló hidasi református egyházközség harangját diákok a magyarság veszélyeztetettségére és a német túlsúlyra figyelmeztetve „áthelyezték” Budapestre. Az író néhány oldalban érzékletesen idézi fel az összetett dilemmát: az egészségtelen földbirtok-politika következményeként létrejött egykézést és a nemzetiségi arányok megbillenését, amelyet akkortájt Fülep Lajos, Illyés Gyula, Ravasz László és mások is fölvetettek. Innen, erről az alapról válik megérthetővé és értelmezhetővé a belső telepítés szükségessége, amely egyúttal feszültséget gerjesztett a telepesek, az őslakos magyarok és németek között, de amely csak szelíd bevezetője volt a II. világháború alatti és utáni, a nagyhatalmak által kényszerített tömeges lakosságcserének. Albert Gábor kaleidoszkópszerűen, külön fejezetekben idézi fel az egyes nép- és nemzetiségcsoportok kálváriáját, a hazai és a nemzetközi nagyhatalmak rossz döntéseinek következtében az egyes ember bukdácsolását, konfliktusait, túlélési küszködését. Ily módon egyszerre vertikális és horizontális térben rajzolódik ki a magyarság és annak szerves részeként a magyarországi nemzetiségek sorstörténete.

A kötet gazdag archív és kortársi fotókkal illusztrálva jelent meg. Jelentős olvasói és szakmai, különösen történészi sikere ellenére újrakiadását Albert Gábornak a Magyar Írók Szövetsége 1986-os közgyűlésén elmondott hozzászólása miatt a hatalom nem engedélyezte.

Irodalom

Ács Margit, Albert Gábor: Sárkány és oktaéder, Alföld, 1992/1.

Tilkovszky Lóránt, Nép és történelem – emberi dokumentumokban, Jelenkor, 1984/7–8.

Tüskés Tibor, „Jöttünk rossz erkölccsel rossz helyre”, Forrás, 1984/11.