súgó szűrés
keresés

Vári Fábián László: Ereimben az idő

Szerző
Vári Fábián László
Kiadás éve
2015
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalszám
116
A szócikk szerzője
Papp Endre

Jellemző vonása a Kárpátalján élő Vári Fábián László költészetének, hogy verseskötetei válogatásokat foglalnak magukba. A Széphistóriák (1991), az első gyűjtemény óta minden könyvben az új darabok mellett jelentős hányadot foglalnak el a már korábbi versek is. Ezek tematikájuk vagy egy aktuálisan fontosnak érzett tulajdonságuk miatt sorolódnak ciklusokba. Az olvasó e költészet praktikusan tálalt esszenciájával találkozik.

Az első pályaszakasz munkálkodását összefoglaló – melyet a Szovjetunió szellemi leszorítottsága és a lírikus személyes háttérbe állítottsága egyformán jellemez – a még 1992-es Kivont kardok közt mellett a legfontosabb – az eddigi legterjedelmesebb, sok új költeményt magába foglaló – verseskönyve az Ereimben az idő Vári Fábián Lászlónak. A költői „beérés” kötetének is nevezhető. Letisztult, sajáttá formált hang, szemléleti bölcsesség, arányosság és kedvteli poétai játék jellemzi. Megannyi személyes vallomás alakítja összetéveszthetetlenül egyedivé.

Négy ciklusba sorolódnak a művek. A kezdő verscsoportban a költői önképek, összegzések, létszemléleti számvetések alapvetően az elégia hangulati kikötőjében érnek partot. A téma, az emberi élet méltósága és a halállal való szembenézés, többféle viszonyulást is megenged. A szarkasztikus változat (Az angyal és a hold) mellett igazi drámákról (Már ma éjjel) szólnak a versek. Az alagút végén vacogtató és egyben reménytelen világvégét mutat meg – madáchi láttatással. Olyan végállapotot, ahol a lelkek fázva összegömbölyödnek. Az „esztéta modernség” esztétikája, a minden látványnak és tárgyi elemnek a kifejezés szépségében való poétikus feloldódása teljesedik ki Az asztalom pompa panorámájában. Az ősz természeti analógiájában válik érzékletessé az Istennel történő találkozásra elkészült ember utolsó vágya. A Végülben mint Balassi-reinkarnáció szól a költő: „Egyik fejem babám ölében, / másik egy török kopja hegyén.” Erósz és Thanatosz labdázik a koponyákkal – kezdetektől ezek a líra távlatai, s azonosító jegye ez a látóhatár e költészetnek is.

A következő ciklus elnevezésével – Halál ellen – is kifejezi a kapcsolódást. A megírás ideje óta már meghalt barátokhoz szólnak a versek, vagy emlékeznek régebbi alkotókra, illetve köszöntenek sorstársakat. Az Ítélet után című vers kozmikus, keresztényi, mitikus és misztikus motívumok egymásba szövésével eleveníti fel a háború, a rabság, a kényszerű elfojtottság és hallgatás időszakát. A Sikoly és sóhaj – mint Kárpátaljáról feltörő elemi életmegnyilvánulás – szól a kedvelt hármas tagolásban. A népdal formai hagyományára hagyatkozó, ám a ma pokoli hatásait – „a jelek újabb romlást mutatnak” – verselő első egységet egy miniatűrbe foglalt léthelyzetjelentés követi: „csörtet már felém a sebzett vadkan”, s a népballadák sejtelmes, borzongató világát felelevenítve zárul a kompozíció.

A Változatok a halotti beszédre című, „Zoltán fiamnak” ajánlással ellátott költemény valódi összegzés: benne foglaltatik egy családtörténet keretében a lírikus pátriájának sorsa, a történelem menete, mely beárnyékolta saját és felmenői életét, s kirajzolódik általa a személyes világlátás tragikuma. A címválasztás is jelzi – az első magyar nyelvemlék ősiségéhez kapcsolódik műfajában – a húsz évezredes, sőt, a bibliai allúzióval az idők kezdetétől induló szemléleti ívet. Az archaikus és a modern ismeret, a korszerű technika magától értetődően jelenik meg a versbeszédben, a tűzáldozat mellett helyet kapnak a gének és a computertomográf is. A família története a magyar históriába ágyazottan ölt alakot. A szabadságharcos hagyomány, a kolera pusztítása, a hős fiú toposzszerű figurája, az országvesztés, az ellenség szerepe, a kivándorlás és idegenné válás – nemzeti múltunk egy-egy sorskijelölő karója. Mintha Ady Endre A szétszóródás előtt című versének illúziótlan továbbgondolása lenne a Változatok a halotti beszédre. „Minket korszakok tűz-dühe nem edzett / S fölolvaszt a világ kohója / S elveszünk, mert elvesztettük magunkat” – jövendölte az „utolsó magyar” 1914 januárjában. A ma költője keserű összegzésben, szürreális, lázas látomásban rögzíti a história végét. A legsúlyosabb fenyegetés a magvaszakadás, a kihalás, mely az isteni terv megvalósulását keresztezi. Belső harcról, megnyugvásról, megállapodásról, illetve olthatatlan életvágyról, fellángoló vitalitásról számol be a megszólaló, ám a „meghurcolt tudat”, a megszenvedett tudás deformálja az alkatot. A külső hatás egyértelműen negatív, mert a létezés is mostoha. S ami a papíron marad, a „vérszennyes piktogramok”, a „vers-abortátumok”, csak áldozatok: maradványai, emlékfoszlányai egy lehetséges teljességnek. A gondosan komponált vers, a megnevezés és láttatás művészi ereje viszont ellentmond ennek. Maga a költészet győzi le a kétségbe esést és a felszámolódást.

Figyelemre méltó vonása a könyvnek a szerelmi motivika gazdagsága. A blaszfémiába hajlótól az éteriig, a dévaj szerelmi látomásig terjed a regiszter. A Van-e mégben csúcsra járatja a poétai eszköztárat: elégikus a hangulatfestés, fegyelmezett, dallamos a verselés, elővezettetik az örök mintákat követő animitás, átlényegülés, az őz bőrébe bújás, mégis kiérződik a kifejezésből a keserű irónia, mely mosolyt csal az olvasó arcára. A Már megint a régi című vers a másik nemhez kötöző ambivalens viszonyt elemzi; a Paradicsom idilli rendjebomlik fel a kígyóval is kokettáló „női testek” miatt. A saját fizikumává egyszerűsített feminitás a nyers biológiai kényszerűséget szemlélteti.

A záró szakasz: a Versek a Lúdas Matyiból. Frivol humor, pajzán ötletek, borhoz és lányhoz szóló dicséretek szórakoztató formában – a lírai könnyedség és elegancia gyöngyszemei. Íme a remekbe metszett verskoszorú: Bandába gyűl, Kata-strófák, Északi románc, Népdal, Lehoztak a vizek, Ha leszállván a nap, Udvarló ének (a magyarkanizsai Vándorkulacshoz), Nem kenyerem, A díj, Őszi panaszok, Ha majd a halál (Csokonai után – nagyon szabadon).

Irodalom

Bertha Zoltán, Szépség és méltóság. Vári Fábián László: Fecskehajtó idő, = Uő., Sorsjelző. Miskolc, 2006, Felsőmagyarország Kiadó.

Elek Tibor, Szemben a romlással. (Vári Fábián László költői pályája.), = Uő., Irodalom és nemzeti közösség – Válogatott és új esszék (1984–2014), Budapest, 2014, Libri.

Görömbei András, Vári Fábián László könyvei.Jég és korbács; Tábori posta, = Uő., Irodalom, nemzet, harmadik út, Budapest, 2012, Nap.

Nagy Gábor, A történelmi emlékezet mint megtartó erő Vári Fábián László költészetében, Magyar Napló, 2005/1.

Penckófer János, Emléklüktetés avagy a hűségre gondol egy kárpátaljai. Vári Fábián László költészete, = Nemzetiségi magyar irodalmak az ezredvégen, szerk. Görömbei András, Debrecen, 2000, Kossuth Egyetemi Kiadó.