súgó szűrés
keresés

Bánki Éva: Esőváros

Szerző
Bánki Éva
Kiadás éve
2004
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
2004
A szócikk szerzője
Kolozsi Orsolya

Bánki Éva író, irodalomtörténész, több tanulmánykötet szerzője, verseket, novellákat, regényeket is ír; szerteágazó életművének első prózai kötete a 2004-ben megjelent Esőváros, mely egy csallóközi parasztcsalád több generációjának történetét örökíti meg. A regény hátterét a huszadik század magyar történelme alkotja, a lapokon a családregény és a történelmi regény hagyománya kapcsolódik össze, az egyéni sorsokat a történelem fontos eseményei színezik át, a história pedig az egyes ember szempontjából válik láthatóvá: „[…] a regény az Osztrák─Magyar Monarchia utolsó éveitől kezdve a világháborúkon, a csehszlovák köztársaság és szocializmus évein, az 1956-os októberi eseményeken, a Kádár-korszakon keresztül egészen az 1989-es rendszerváltásig kíséri végig hőseinek, választott családjának sorsát és kalandjait.” (Margócsy István) A nagyszabású szöveg felvidéki családtörténet, két família (Torma és Bujdosó) sorsainak összefonódása egy női szerző által létrehozott férfi elbeszélő tolmácsolásában. Gabriel García Márquez és Darvasi László, Závada Pál és Oravecz Imre, de Jókai, Mikszáth, Krúdy egyaránt felmerülnek az előképek között, és mindegyik teljes joggal; több az analógia, a hasonlóság, mert az Esőváros stilisztikailag, műfajilag, elbeszéléstechnikai szempontból is sokrétű szöveg, nem írható le egyetlen irodalmi tradíció fogalomkészletével, nem hasonlítható kizárólag egy írói világhoz vagy egyetlen szöveghez.

A regény egy rövid vásári idill után egyből két halálesettel indul. Először az elbeszélő bátyja esik el az első világháborúban, ezután nem sokkal pedig édesapja halálát okozza egy új, éppen bemutatás előtt álló cséplőgép felrobbanása. Ez a fatális robbanás voltaképpen a regénykezdet, egy pont, ahol kizökken az idő, a módos parasztcsalád élete az előre tervezetthez képest más pályára kerül. A könyv innentől kezdve a két család egymásba szövődő történetét meséli, az egyes generációk és személyek közötti eligazodást az előzéklapon látható családfa segíti. A két család – bár sorsuk sok helyen egymásba kapaszkodva fut – nagyban különbözik: Tormáék realisták, „törekvőek”, akik rajonganak a műszaki újdonságokért, Amerikába vágynak, és elsősorban a jövőre összpontosítanak. Ellenpólusuk a Bujdosó família, akik menekülnek az újtól, a múltba révednek, szellemekkel kommunikálnak, nem a technikában, sokkal inkább a nyers, paraszti erőben bíznak. Egymás ellentétei (és egyben kiegészítői), mégis közösek abban, hogy az őket körülvevő történelmi forgatagban egyikük sem boldogul, ahogy Bánki írja is: „Az egyik családban mindig valami felrobban, az idő újra és újra erőszakosan megszakad, a másikban az öregek és a szellemek élnek a fiatalok helyett.” A világháborúk, a trianoni békeszerződés, a kitelepítés, a kommunista diktatúra történelmi traumái mellett magánéleti tragédiák (elsősorban gyermekhalálok) is hatással vannak életükre. A félelem, a kiszolgáltatottság, a sorscsapások szinte mindennaposak –, ebben a könyvben az ember túl kicsinek látszik ahhoz, hogy felülkerekedhessen a sorsán.

A családtagok közül legrészletesebben az egyes szám első személyben megszólaló narrátor, Torma Imre élettörténete bomlik ki, de bátyja és annak családja, vagy édesanyjuk alakja is árnyaltan, aprólékos jellemzéssel íródik a történetbe. A családtörténeti narratíva időkezelése alapvetően lineáris, időrendben beszéli el a történéseket, de a körkörösség, az ismétlődések is helyet kapnak benne, illetve a vissza- vagy előreutalások során egymásra csúsznak az idősíkok. Az elbeszélő pozíciója kettős, hiszen egyrészt a család tagjaként maga is a történet(ek) fontos szereplője, ugyanakkor kívülállása és távolságtartása miatt képes nem csak alanyként, hanem tárgyként is tekinteni saját magára. Az önmagát íróként definiáló Imre egyszerre kívül és belül is van a történeten, ráadásul az utolsó oldalakon – az addig egyértelműnek tűnő – elbeszélői pozíciója megkérdőjeleződik, hiszen felmerül, hogy Imre (és a család) történetét talán az unokahúg, az író Éva szerkeszthette egybe vagy jegyezhette le. Több ehhez hasonló, önreflexív, a szöveg önmagára vonatkozó kérdésfeltevéseit magába foglaló „játék” jellemzi a szöveget, mely egyszerre felmutatja, de meg is kérdőjelezi a klasszikus családtörténeti tradíciót. Az egységes, nagy elbeszélésként tálalt történetben láthatóan nem hisz a szerző, helyette a mozaikokból építkező, többrétegű, elakadásokkal és újraindulásokkal operáló narratívát részesíti előnyben. Az Esőváros beszédmódja ennek köszönhetően messze nem egységes, nem csak a családi legendáriumból betoldott vendégszövegek (naplók, versrészletek, tankönyvek szövegei, monográfiák bekezdései) miatt, de az én-elbeszélő (szándékolt) stiláris egyenetlenségei miatt sem. Nem csak a nyelvi és stilisztikai regiszterek keverednek azonban a könyv lapjain, de a valósághoz való viszony is ingatag, az alapvetően realista kódú szövegbe helyenként mágikus, szürreális, természetfeletti tapasztalatok leírásai is beleépülnek. Az esztétikai minőségek is gyakran váltakoznak: a tragikus, a komikus, az ironikus, az emelkedett folyamatosan át- meg átszövődnek egymásba, minden fejezetben a valóság más és más aspektusát hangsúlyozva. Bánki Éva első regénye történelmi, társadalmi kérdéseket egyaránt taglal, miközben egy különös, „száz év magányra” berendezkedett család történetét vázolja fel. Többrétűségével, textuális játékaival pedig irodalmi, prózapoétikai kérdések egész sorára reflektál.

Irodalom

Fekete J. József, Intenzitás és tempó, Új Forrás, 2004/6.

Keserű József, Macondo a Csallóközben, Kalligram, 2004/10.

Kulcsár-Szabó Zoltán, Otthontalanul otthon, Kalligram, 2004/10.

Margócsy István, Száz éven innen és túl, Élet és Irodalom, 2004. április 30.