Határ Győző: Golghelóghi

Határ Győző Magyarországon, majd 1956 után Angliában élt. Zeneszerzői, utóbb írói ambícióit követve viszonylagos jólétét és személyes függetlenségét – sőt első világháborús sérüléséből felépülni nem tudó apja helyett családja eltartását – jövedelmező építészmérnöki foglalkozásával, műszaki rajzkészségével, valamint kényszerű fordítói tevékenységével tudta biztosítani. A szabadon gondolkozás igénye a diktatúra idején „bokorugrásra” (disszidálásra) késztette, ám elfogták és bebörtönözték. A márianosztrai fegyházban, 1952-ben, látomás formájában jelent meg neki Golghelóghi alakja. Határ utóbb így döbben rá az ihletett pillanatra: „Honnan e soha-volt név olaszos helyesírása? És ha már olaszos, mit keres a második »o«-n a magyaros ékezet? Az talán csak a hangsúly? Alkalmasint az, a hangsúly; helyesebben: a prozódia.” Hogy pedig a ragaszkodás az ékezetekhez mit jelent Közép-Európában, azt a másik önkéntes száműzött, Márai Sándor San Gennaro vére c. regényének egy megjegyzéséből tudhatjuk, nemzettudatunkkal együtt belénk vésődött.

Ki ez a Golghelóghi? Voltaképpen egy manó, aki belekeveredett a „michelangelesque” szoborvázlatok és az Utolsó Ítélet-szerű díszletezés felé haladó bűnös emberiség Tannhäuserből ismert zarándokmenetébe. Lehetne a Mephistophelesszel szövetkező Faust, az élet értelmét a kalandokban kereső Peer Gynt vagy a történelembe bonyolódó Ádám középkori moralitás-jelenetekbe sodródó társa. Még inkább mindnek őse, a bibliai Jób ellenképe, akire fogadást kötött az Úr és a Sátán. A Golghelóghi Határ Győző mindkét otthonának – a magyar és az angol – középkori színjátszásában elterjedt, a templomok előtti térségben előadott, teológiai indíttatású létmagyarázó és moralizáló drámajáték karikírozó felelevenítése. Ezeknek a misztériumjátékoknak a formáját megtartó, ugyanakkor a cselekményét parodizálva átalakító „Magnus Ludus Passionalisa” – azaz „Nagy Érzékeny Titokjátéka” – egészoldalas címébe maga a szerző írja bele főhőse jellemzését: „Gézengúznak töredelmes volt, jámbornak elvetemült. Herék hergelték, huritották, gazok gurultában gurgurították, törpének királyok nagyolták – óriásnak nép kicsinyelte.” Ez a figura gurul bele a megelevenített káoszba, amely az Utószó egyik passzusa szerint a világ rendjével azonos: „»a teremtő kétségbeesés« – ez az egyetlen lehetséges magatartás egy oly korban, amelyben kipattannak Golghelóghi gyalázatos igazságai: hogy a Jó Rablók Magnum Latrociniuma és a Sátánnak elszegődött hűbéres úristen – egy-húron pendül.”

Határ Győző háromkötetes Életút c. életút-interjújából tudhatjuk, miként született meg a rejtélyes figura ötven részes, kilenc estés előadásra szánt álomi ihletésű világdrámája: „Lázasan lestem a napokat, hogy mit hoz előmbe a holnap s hol-merre álmodom tovább. Iszonyúan aggódtam minden sorért s rettegtem, hogy hasztalan próbálom bevésni – elpereg. Íróhártya helyett a kortexembe véstem s mint az imakereplőt, korgattam naphosszat. […] Felvonás-felvonást, kép-képet kergetett; Golghelóghi világgá eredt; korongoló inasnak állt a titokzatos Korongoló Mesternél. Megverte püspökét; ráijesztett császárjára; kereste-kutatta sátánját; kísértette istenét. A világdráma kikerekedett-kiteljesedett s meglelte koronáriumát: a Jó és a Gonosz harcának tótágast-állítását, az ún. »nem-euklideszi« teológiát.” A börtönben megálmodott emlék írásos rögzítéséhez később, Londonba érkezését követően egy hosszas betegségből való gyógyulása idején kezdett hozzá. „A táskagépet vertem, de már ideális környezetben […] elkezdtem: 1974. március 16-án, a Negyven Mártír napján – befejeztem: Szent Vidor püspök napján, 1975 január 14-én”. „1989 március idusán”, a harmadik kiadás előkészítésekor vált véglegessé a poétikailag kikerekedő eseménysorozat. „Az ezredik esztendőt olyan gyűjtőlencsének tekintettem, amely a drámaciklus elképzelt színpadán egyszerre fókuszába hozhatja az előtte járó teljes évezredet csak úgy, mint az utána következő századokat.” Golghelóghi „gurulása”, melyet rejtve őrzött bibliája indított a szülői házból, a molnár mester családi otthonából, végül furcsa névre zökkenéssel zárul. Lázadása a jó és rossz közötti billegésből akarata ellenére is nyugalmi állapotba juttatja, az angyalok közé helyezi. Új névvel, új életformával, melyre Határ Győző az Életút emlékezése szerint éppen a véglegesítés, a harmadik kiadás készítése idején talált rá egy általa gúnyosan csak „bolondgombászatnak” nevezett angyal-szótárban. A Golghelóghi végén a hős titokzatos, a mű címét adó álombeli neve „a koronás közönyébe elburkolódó” Szatanael [a Sátán] parancsára új nevére és szerepére cserélődik le: „Galgaliel! Angyallá kárhozol!” Sorsa humorral tetéződik, megreked a jó és a gonosz, a gyenge és az erős pólusai között: „S viseled szárnyad szégyenét, felszárnyazott!” Így „talál” helyet a misztériumjáték álomi mesehőse „tűzangyalként” egy emberiségköltemény ironikus világmagyarázat-keresésében.

Határ Győző keresztény, valamint más vallások egyháztörténeti és ezoterikus olvasmányai alapján merített, saját maga által „nem-euklideszinek” titulált teológiája egymásnak ellentmondó következtetéseit az Utószó és az újabb kiadásokat jellemző Appendix jegyzi le: „Míg írtam, szenvedelmes szeretettel méginkább bebábozódtam a hitbe.” Így még a nem-euklidészi teológia is megtalálja poétikai funkcióját. Eckhart Mester gondolata kapcsolódik a szerző ars poeticájához: „az emberteremtés az isten önkiteljesítő instrumentuma, s amíg embert nem teremtett, isten nem eszmélt létére, s mintegy »nem tudott« önmagáról.” Játék, „szentivánéji álom”, belső gyönyörködés a siralomban, vigasztalás a Latrociniumban? A történelmi sorsok seregszemléjében az ember a létét fürkészi. Határ Győző szövege alakításával életben maradásáért küzdött börtönében, leírásakor az idegen ajkú környezetben a nyelvben létezés felszabadító csodájára eszmél. Korlátomása drámaköltészetünk maradandó darabja: „A közvetítő voltam, az áteresztő közeg: hűségesen lejegyeztem, ami nekem az álomban megjelentetett.”