súgó szűrés
keresés

Borbély Szilárd: Halotti pompa

alcím
szekvenciák
Szerző
Borbély Szilárd
Kiadás éve
2004
Műfaj
vers
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Kalligram Kiadó
Oldalszám
123
A szócikk szerzője
Márkus Béla

A kötet címe a régiség irodalmának ismert kifejezésére, a „pompa funebris”-re utal, amely a temetésre írott gyászverseket, gyászbeszédeket magában foglaló gyűjtemény volt, mint például az 1674-ben a Kolozsvárott, Bocskai István tiszteletére kiadott Szomorú halotti pompa. Borbély Szilárd is ilyen halotti dedikációs könyvvel vesz búcsút egy elhunyttól, akit éppúgy a keresztnevén szólít meg, mint egy élőt. „Ilonáért 1940.01.15.–2000. 12.24. és Mihályért 1933.10. 03” – az ajánlás az imádkozás formáját ölti, s hogy a versek beszélője a szülei lelki üdvösségéért fohászkodna, azt a jegyzetek sem tárják fel. Ott az újságcikkek csak azt árulják el, hogy a karácsonyi tragédia elszenvedője egy házaspár volt, B. Mihály és B. Mihályné.

A különös dedikáció poétikai, illetve ontológiai értelemben is jelentéses. Egyrészt felfogható úgy, mint a korábbi verseskötetek azonosíthatatlan nyelvi alanyának közelítése az azonosítható felé, másrészt mint konkrét személyek tragédiájának általános érvényűvé emelése. A műimmanens szemlélődés kétféle aggályt vet fel: az életrajzi tények figyelembe vétele nem vezet-e „valamiféle kicsinyes, földhözragadt referenciális olvasáshoz” (Márton László), illetve tekinthetjük-e csupán „irodalomnak a verseket”, anélkül, hogy „morálisan és érzelmileg is viszonyulnánk” hozzájuk (Pécsi Györgyi). A Halotti Pompa igazi költőemberi leleménye, ahogy a gyászmunka elvégzésének kísérletével, a méltó emlékállítás gesztusával a kötet Első Könyvében, a Nagyheti Szekvenciákban Ilona és Mihály kínszenvedését Jézus Krisztuséhez és Máriáéhoz emeli. Egymásba játszatja a jelenkori, karácsony esti gyilkosság és a bibliai nagypénteki Passió jeleneteit, Jézus születésének örömét és halálának gyászát. És egymásba keveri a nyelvi regisztereket, hangnemeket, stílusokat is. A strófákban áthajlásokkal szabálytalanul választ el egymástól fogalmakat, kifejezéseket, a szonetteket megfosztja a rímektől. A mintának tekintett középkori himnuszköltészet emelkedett szólamai, az imádságok áhítatformái, a szakrális kinyilatkoztatások azonos szerepűekké lesznek a vulgáris, durván alantas, közönségesen köznapi beszéddel. A konyhai a templomival: „Többé ne rettegj, mert most / halott vagy, mint Úrjézus, / azt mondták néki, hogy ’Kuss! / Nem vagy te más: véres hús!’ // Nem sírt, mikor kínozták, / mikor nyelvét kihúzták, / fejét bakanccsal rúgták, / s baltával trancsírozták”. A gyilkosság rendkívül naturalisztikus leírása – állítja Fazakas Gergely Tamás – „újraír egy barokk hagyományt”: a katolikus énekgyűjtemények több darabja megdöbbentően részletezi Krisztus szenvedését. Az pedig – Ottilie Mulzet, a szerző műfordítója szerint – egyedül a barokk világképében helyénvaló, hogy „a teológiai nézőpont veszélyesen közelít a blaszfémikushoz”. Ennek jegyében ékelődhet be a régi magyar lelkiségi irodalom szertartásrendjébe a cinikus felhangú mai hírlapi glossza: „A nyomozók unottak. Őket nem érinti // meg semmi már. Részegen érkeztek, és a / szomszéd büfében rátöltöttek. A hullákat / Húsvét miatt gyorsan eltemették. Az ügyet ad / acta tették. És nem kapcsolták be a Dies iraet” (Végső dolgok. A Halál). Az utolsó ítéletről szóló középkori himnusz egyike lett az unt gépi muzsikáknak: nincs részvéttel teli lélek, mely megszólaltatná. És mert nincs bűntudat, nincs bűnbocsánat-kérés sem. A megváltás elmarad, a húsvéti misztérium akár egy piaci tudósítás: „A feltámadást is hitték / Bizonyos megszorításokkal, / A tőzsdehíreket figyelték / S a másnapi időjárás jelentést, / Amikor Krisztus Urunk / fejét széjjelverték” (Fenn volt a nap még). A ciklusban szekvenciaszerűen, azaz egy motívumot – jelesül az Örökkévalóság gondolatát – többször megismételve a Rosarium. A Végsőről a hitetlenség szentenciája: „Az embert váltsa meg más, / mert nem lesz több Feltámadás”. A szekvenciák tehát a „feltámadás örömhíre helyett a Halál örökkévalóságának” tapasztalatát rögzítik (Szénási Zoltán).

A Második KönyvÁmor és Psziché-szekvenciái a barokk kereszténység világát a pogány antik mitológia történetével váltják fel, a Test és a Lélek együvé tartozásának és szétválásának „színre vitelével”. Ha az előbbi versek a keresztény feltámadáshit „destrukcióját” hajtották végre, akkor az utóbbi ciklus még inkább megteszi ezt. Már azzal is, hogy motívumai zömét – jó néhány elemzés máshogy vélte – nem Apuleius művéből (Aranyszamár) választotta, hanem a görög Erósz legendájából. „Visszafelé olvasva Ámor és Psziché történetét, látható, hogy a Lélek halálosan / vágyik a Test után. Psziché nem tudja / elviselni az őt éjszakánként lélekként // ölelő Szeretőjét. Ismétlődő történet: / A haláltáborokban mindig vannak férfiak, / akik kiköttetnek foglyokat, és éjszakánként / úgy látogathassák és erőszakolhassák meg/// őket rendszeresen, hogy azok ne lássák / arcukat” – tudatja, mint egy köznapi közlés a XXIX. Háborús bűnök. Az erőszaktevő szeretkezés örömét ecseteli másutt is: „a testnek meghalni már szinte élvezet, / ha lelke, mint a báb. ’Ki vagy’ – kérdezte // tőle Psziché. ’Anyád! Csak tartsd a szád, / és kussolj, hogyha duglak!’ – válaszolta”. A vers címe is – XXXI. A szabadságszárnyain – elárulja, hogy a nyíllal hódító Ámor helyett az a szárnyas Erósz a hódító, akit Psziché sosem láthatott, mert éjszakánként látogatta meg, majd amikor lámpával megvilágította (s megégette), Erósz felszállt az égbe. Az antikvitás mítosza hívja elő a kereszténységét, a lelket elragadó szerelem a lélek mennybemenetelét. Lélek és Test kettősségét, a halál „beálltának” jeleit vizsgálja a modern tudományok – az agykutatás, sőt a nyelvfilozófia – eredményeinek felhasználásával több vers is, mintegy bizonyságot nyerve – Pécsi Györgyi szerint –, hogy ha érvényét vesztette is a keresztényi világkép, a tudomány mégis kimutat „valamit” az emberről, ami már nem anyagi.

A Halotti Pompa történetéhez tartozik, hogy a második kiadása 2006-ban bővült egy Harmadik Könyvvel, a Hászid-Szekvenciákkal, amelyek holocaust-történeteket, kabbalisztikus és haszid legendákat dolgoznak fel.

Irodalom

Fazakas Gergely Tamás, Elbeszélhetetlenségében elbeszélhető beszélgetés,Debreceni Disputa, 2004/11–12.

Pécsi Györgyi, Paradox harmónia, Irodalmi Jelen, 2005/4. = Uő., Folytatódik, Miskolc, 2007, Felsőmagyarország Kiadó.

Márton László, Visszájára fordítani, Jelenkor, 2005/4.

Ottilie Mulzet, „Valóság, rom formájában”, ford. Mezei Gábor, Debreceni Disputa, 2006/7–8.

Borbély Szilárd, szerk. Lapis József, Valastyán Tamás, Studia Litteraria, 2016/1–2.