súgó szűrés
keresés

Döbrentei Kornél: Honvágy egy álom után

Szerző
Döbrentei Kornél
Kiadás éve
1992
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Orpheusz Kiadó
Oldalszám
234
A szócikk szerzője
Papp Endre

A válogatott és új verseket közlő kötet merít a költő első három könyvének – A Skorpió jegyében (1972), a Szökőév (1979) és a Naplövő (1984) – anyagából, illetve felöleli az Amikor a szippantók megjönnek cím alatt egybeszerkesztett, 1984 és 1991 között született verseket. A fiatal költő ars poeticája így látja önmaga műveit: „A költészet, főleg az imaginatív, a jelenség és a lényeg dialektikus egységében tagadja a semmit, és a szétesőt igyekszik megfogni, mint végső bizonyság, megmaradás.” Korai verseiben, az autonóm nyelvi világteremtés jegyében, a kép mond el mindent: a vers azonos a képek kompozíciójával. „A látomás ketrecnyi kozmoszában” a trópus nem valami mögöttes jelentésre utal, hanem maga a jelentés: „a mindenség-egyberántó pillanata a csodának” (Nagyanyánk utolsó vászna előtt). A képzuhatagok összekapcsolói a motívumok, a hangulatok, a megfeleltetések, a hasonlóságok. A logikai párhuzamok a felfokozottságot, a látványösszetevők, a műveltségbeli tartalmak és a sorsesemények egybesűrítését szolgálják. Metaforái és trópusai nem hétköznapi látványvilágot mutatnak be, szokatlanságuk egyénivé formált művészi stilizáció eredménye. A groteszk-barokkos pompa, a szakrális áhítat, az életvágy, a szépség festése ellentételezve naturális ábrázolásokkal, a fizikai lét esendőségével, taszító voltával, paradoxonokba foglalva tör az időtlen lényegi érzékeltetésére. A kimondhatatlan lényeg ostroma a vers.

Döbrentei látomásos, metaforikus alapkarakterű poézisét szürreális elemekkel színezett lírai-groteszk hangoltság teszi egyénivé. A formai sokféleség mellett alapvetően a szabadvers gondolatritmusára, a hosszúvers poétikai hagyományára épülő alkotásmódja emlékek, érzelmi-hangulati elemek, látványok, látomások, vágyképek összetett kompozícióját szólaltatja meg. Képisége felnöveszt, kiterjeszt, átdimenzionál. Döbrentei Kornél énközpontú költő. Jellemzően két, minden elemében összefüggő témát versel meg: saját és hazája sorsát. A sors mint a végleteket ötvöző monumentális kép jelenik meg a teljesség horizontján. A saját élet történelmi behatároltsága, külső erőszak eredményezte determináltsága, nemzetének balsorsa, az erkölcsi elvárásokhoz mérhető tökéletlensége, illetve a keresztény megváltástörténet misztikája közös jelentéssíkba illeszkedik. Paradoxonokon, végleteknek való kiszolgáltatottságon át vezet a kimondás útja. Az élet kisszerűségével szemben nagy összeütközések, roppant küzdelmek színtere a vers: teremtett valóság, ahol a harc hősének és szenvedőjének egzisztenciális drámája méltóságot és értelmet kap. Az erős szubjektivitás és vallomásosság, a közösségi számonkérés és az önlefokozásig érő vizsgálat, a tetemre hívás végső soron a szent és a sátáni egymásnak feszülésében mint elvonatkoztatott végső létmagyarázatban, illetve a megtörhetetlenség, a soha meg nem adás morális imperatívuszában fogalmazza meg a remény elvét a tragikus földi élet fölöttes értelmét keresve.

Az élet ideje meghatározóan a kiűzetésé ebben a versvilágban. A felfokozott életvágy, a „mennyboltnyi szomj” (Harmincadik születésnapomra) beleütközik a felismerésbe: „tőlem mindent elvesz a történelem” (Karácsony, 1956). A múlt tapasztalata nyújt támaszt saját – származása okán, a diktatórikus Magyarországtól kapott rendszeridegenség bélyege miatti –társadalmi kiszorítottsága miatt is. Petőfi – az örök magyar költőideál – alakjába vetítve a nemzeti sorssal bajlódó értelmiségi küldetés saját arcképére formált, tragikomikus képét festi meg A magyar Ölümposz című versében: Héjjasfalva előtt a szánalmas / magyar Olümposzon állong a költő, világszabadság / nemecsekje, civil zakóban tengődnek vereség-nyűtte / vállai”. Az áldozat szükségességébe való beletörődés helyett azonban az elrendeléssel szembeni dacot, a lázadást választja. „Vállalva tusát, töretést fénylő daccal” – írja a Válságos órán szemközt egy régi karddal című opuszában, rögzítve elszántságát: „s elhiszem: nem történelmi félárnyék a végzetem”. A költő nemzeti sorsgondokat emel versbe. Haza- és nemzetképe drámai és tragikus. Szemléleti öröksége a fennmaradást veszélyeztető, tragikus históriai múlt, alapélménye a nemzeti magunkra maradottság. A kardélre állított sors végső bizalma az otthonosság vágyképében kap nyelvi formát: „honvágyam van / részegen és józan-félszegen, ügyesen lélegezve, életben maradva / sután, / honvágyam van egy sohasem volt-lehetett Magyarország után” (Honvágy egy álom után).

Döbrentei Kornél rendszerváltó művei is megtalálhatók a könyvben. A versek archaizáló szépirodalmi stílusban, közvetlenül reagálnak a korabeli történésekre. A Halottak napi vers refrénje – „Nem üszkösödő vád van / a gyertyalobogásban” – kimondja, hogy a gyász most sem a belenyugvás és megbékélés jegyében megy végbe. Éppen ellenkezőleg: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc kivégzett hőseire emlékezés a nem szűnő fenyegetettséget tudatosítja, a tovább regnáló hóhérok és hiénák elleni tüntetéssé válik. A magyar sors keserű esszenciáját adja az Ez is a Dunánál. Éles, érzelemmel teli a felütés: „Reng a parti lépcső, annyi a patkány”. Szent István király a megszólított, hozzá szól a siralom hangja, mely magába foglalja a kollektív gyónást: „meghunyászkodó tehetetlenek, / hagytuk, sorsunkból kirekesszenek”. Egy kiszolgáltatott nép sorsa tárul fel a beszámolóban, melynek mitikus jelképei lefokozó, lényegi valójából kiforgató miliőbe helyeződnek. Az államalapítóhoz fordulás oka a történelmi múltba vetett remény, hogy a megmaradás szimbólumává magasztosult koronája lesz a magyarság „megtartó abroncsa”. Az Átpingált március az önmaga hatalmát a megváltozó politikai berendezkedésbe, az új világba átmenteni akaró kommunista nómenklatúra álságos szerepjátszása és képmutatása ellen íródott a felháborodás indulatában: „Uramisten, mennyi csapodár kokárda, / nemzeti színre játszik a régi gárda”. Ötvenhatos vers a mártír költő, Gérecz Attila emlékére írt A medveölő halála. A cím az oroszok ellen harcoló fiatalembert állítja fókuszba a szovjet csapatoknak az országból való kivonulása alkalmával.

Irodalom

Ágh István, Honvágy egy álom után. Döbrentei Kornél válogatott és új versei. Kortárs, 1993/3.

Pécsi Györgyi, Döbrentei Kornél: Honvágy egy álom után = Uő., Olvasáspróbák, Miskolc, 1994, Felsőmagyarország Kiadó.

Kemsei István, A horgony ördögszarvára fölakadva. Döbrentei Kornél: Tartsd meg a sziklát, Kortárs, 2009/1.