súgó szűrés
keresés

Bertha Bulcsu: Ilyen az egész életed

Szerző
Bertha Bulcsu
Kiadás éve
1980
Műfaj
elbeszélés
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
471
A szócikk szerzője
Vasy Géza

E válogatott kötet fülszövegének önvallomása szerint is a gyermek- és ifjúkorában megtapasztalt élmények – a dunántúli táj, az ott élő emberek – tették íróvá Berthát. Idővel úgy látta, hogy az író természetes állapota a szemlélődés. Másként a világ közös összefüggéseire, rejtélyeire soha nem bukkanhat rá felfedezőként, csak ha időt szán erre. Alighanem az is igazolható, hogy Bertha Bulcsu írói szemléletében Comte, Dilthey, Bergson és Freud gondolatai rétegződnek egymásra. A pozitivista Comte-é, aki a valóság leírható, lefényképezhető tényeit tartotta meghatározónak, Dilthey-é, aki ezzel szemben az életfilozófiában a beleérzést, az intuíciót, az élményt hangsúlyozta. Bergsoné, aki az időbeliség és a tudatáram, az emlékezés tényezőit vizsgálta, és Freudé, aki a lélekelemző kutatást alapította meg. Ugyanakkor - s ezt legközvetlenebbül Bertha publicisztikája igazolta - a társadalmi igazságosság elve, s így a szocializmus elmélete sem volt idegen tőle, ám a marxizmus elméletével és a létező szocializmus gyakorlatával az író ritkán értett egyet.

Az alkotó szépirodalmi műfajai: a novella, az elbeszélés, a regény, a dráma, a rádiójáték, a szépirodalom határán pedig a tárca, a publicisztika, az interjú. Meglehetősen egyöntetű az a kritikai vélekedés, miszerint Bertha a kisepikában alkotta a legmaradandóbbakat, a legnagyobb sikereket viszont publicisztikájával és írói interjúival érte el. Azonnal feltűnést keltő kisprózáját kezdetben a szikár, tömör történetkezelés, a drámaiság jellemezte. A központi történetet egy sorsforduló határozza meg, amelyből nincs visszaút ( emlékezetes példája ennek a Jégnovella, 1958). Az egyes szám első személyben előadott történetben a nincstelen fiatalember éjszaka a Balaton jegén szerzi meg táplálékát. Mivel egyszer már följelentette egy orgazda, s két hónapig börtönben kellett ülnie, zsákmányának nagy részét át kellett adnia neki. Egyszer a léktől hazafelé tartva segélykiáltást hall, de mikor visszafordulva meglátja, hogy a fuldokló éppen az orgazda, nem segít neki, hanem belerúgja a vízbe. A közelben azonban ott van az orgazda cimborája, aki tanúja lesz a gyilkosságnak: ettől kezdve neki jár a zsákmány java. Sokkal derűsebb történet Az Őthey lány (1962). Nyár van, az ötvenes évek eleje: egy balatoni gazdaságban dolgozik a kitelepített és megvakult tábornok felesége és lánya. Mindhárman őrzik régi társadalmi állásuk emlékét, bár a nők ugyanúgy dolgoznak, mint a helybeli munkások. Itt a konfliktust egy új munkás, a hadsereg néhai ejtőernyősének érkezése indítja el. Az anya számára lánya megismerkedése majd eltűnése a férfival a régi erkölcsi normákkal való szembeszegülést jelenti, így mikor azok megjelennek a parton, pofon üti. Az író hatvanas–hetvenes évekbeli történeteiben gyakran megmutatkoztak a társadalmi különbségek hullámmozgásai. A lírai jellegű, hangulatfestő novellákra, mint a Harlekin és a ködhajók (1963) már nem a drámai cselekményesség jellemző. A porcelánfestő fiú és barátnője az alkonyodó, majd sötétedő Balatonon vitorlázik. A fiú porcelánfestő, s az alkonyodó, majd sötétedő Balatonon vitorlázik a lánnyal. A leereszkedő ködben őket követő hajókat vélnek látni. Első reakciójuk a menekülés, a befejezéshez azonban a fiú filozofikus kérdése teremti meg az alaphangot: „Hol van a valóság és a vízió határa?” Az Ilyen az egész életed… (1965) ugyancsak vitorlástörténet, de ebben az idill és a dráma egymásra épül. Az írói alakmás, Lint kedvesével viharba keveredik, horgonyuk beleakad valamibe. A férfi nagy nehezen, többször is víz alá bukva, meg is sebesülve, kiszabadítja a horgonyt, amely egy világháborús bombában akadt el. Ez az emberpróbáló küzdelem, a helytállás utal a címre, amely a szövegben egy szerelmi civódás közben hangzott el. Lint árnyalt jellemzése a novella értelmezésének is kulcsa lehet: „Nem mellékesen, szabad idejében élte az életet, mint az emberek milliói…”, „Nem félig szeretett, hanem egészen.”

A hetvenes évek elbeszéléseiben már feltűnő, hogy fokozatosan módosult az író időkezelése. A személyes életidőben előre haladva egyre gyakoribbá válik az a fajta időszembesítés, amely nem szűk intervallumú, hanem a jelent és a sok évvel korábbi régmúltat helyezi egymás mellé, a jövőről pedig nem beszél, vagy csupán a jelen meghosszabbításaként értelmezi azt. A rettenetes légió (kötetben 1982) című novellában a boldogság és boldogtalanság dialektikáját kétezer év tapasztalatával, Marcus Aurelius gondolataival igazolja. „Minden testi dolog rohanó vízfolyás, minden lelki jelenség álom és ködkép, az élet harc és számkivetés, az utókor dicsérete feledés” – idézi a bölcset a főhős. Bertha Bulcsu nemzedéke ifjabban a gyorsuló idő elképesztő dinamizmusát élhette át. Az író szemlélete viszont egyre megőrzőbbé, konzervatívabbá vált. Nem a múltat sírta vissza, hanem az elképzelt, emberarcú, de megvalósíthatatlannak tűnő jövőt, melynek képzetét a gyermekkori falu világa még felmutatta. Jövőképében a társadalom helyett egyre inkább az öntudatát és értékrendjét megőrző személyiség áll, mint például A tulipános kert (1986) idős kertésze.

Az életműben az epikus ábrázolás alaphangját kezdetben hol a többszörös tragédiába torkolló drámaiság, hol a lírai jelleg formálta egyénivé. Többnyire nem meghatározó elemként jelent meg a komikum többféle változata. Megmutatkoztak karneváli jelleget adó, olykor abszurdba vagy groteszkbe hajló elemek is. A hetvenes évek után az idő- és értékszembesítő történetekben egyre általánosabbá vált az elégikus szemlélet és ábrázolásmód.

Irodalom

Tüskés Tibor: Utazás napkeletre. Bertha Bulcsu. In uő: Pannóniai változatok. Bp., 1977, Szépirodalmi.

Bertha Bulcsu: Interjú Bertha Bulcsuval. Jelenkor, 1978. 10. sz.

Bertha Bulcsu Emlékkönyv. Bp., 1999, Magyar Írók Egyesülete.

D. Nagy Imre: A gyanakvó ember. Bertha Bulcsu élete. Bp., 2010, Kairosz.

Vasy Géza: A megélt jelenkor írója, Berha Bulcsu. In uő: Az irodalom: nélkülözhetetlen. Bp., 2016, Nap.