Gyurkovics Tibor: Isten nem szerencsejátékos

Az Isten nem szerencsejátékos a több műfajban alkotó (vers, regény, színpadi mű) Gyurkovics legsikeresebb műve. Népszerűvé vált az olvasók körében, a kritika is kedvezően fogadta, színpadi változata is közkedveltségnek örvendett. A regény prózapoétikai erényei mellett a sikerhez a választott téma is hozzájárult. Cselekményét egy jelentős visszhangot kiváltó megtörtént eset inspirálta, melynek főszereplője egy szerzetes paptanár, illetve a lélektani motivációk felkutatása mellett nagy hangsúly helyeződik az Isten-bűn-személyes felelősség kérdéskörének az újragondolására – egy erősen antiklerikális korszakban. A regény szüzséje szerint a veszprémi egyházi gimnázium népszerű paptanára, Simon amatőr barlangász szakkörének tagjaival háromnapos rutintúrára indul. A barlangban azonban három fiatal meghal. A tanárt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélik. Fél évvel később egyik tanítványa lánytestvérével éjjel beeveznek a Balatonba, a lány úszni akar, beugrik a vízbe, de elsodródik a csónaktól. A tanár halottnak véli, ezért nem indul a mentésére. A lány azonban megmenekül, a tanárt pedig hat év letöltendő börtönbüntetésre ítélik.

Maga az Isten nem szerencsejátékos című könyv tulajdonképpen két, tipográfiailag is elkülönülő, párhuzamosan futó regény. Az egyik regény mintegy a rendőrségi kihallgatás jegyzőkönyve, következetes dialógusformában: a kihallgató tiszt kérdései és Simon válaszai. Itt derülnek ki a két szerencsétlen baleset apró részletei, és részben Simon tanári magatartása, viszonya tanítványaihoz. A kihallgatás legmeglepőbb (és az olvasó számára nehezen elfogadható) része, hogy Simon semmiféle személyes felelősséget, bűntudatot nem érez utólag sem, Isten akaratáról beszél, véletlennek, a körülmények szerencsétlen összjátékának értelmezi a történteket. A másik regény Simon élettörténete, melyet a mindentudó narrátor – olykor lírai hevülettel, máskor bőséges gondolatfutamokkal – mesél el, Simon gyerekkorától diákévein, útkeresésén, elhivatott szerzetesi paptanárkodásán át a csónakos balesetig, a jelenig. A két regény folyamatos, vágásos dramaturgiával párhuzamosan fut, fokozatosan tárva fel Simon személyiségét és téveszmére épülő gondolatvilágát, s végül a két regény a börtönbevonulás pillanatában ér össze. „Az emberi felelősség mélyebb értelmét kutattam. […] nem egyszerűen ítélkezni akartam, nemcsak a törvény köznapi értelmére, hanem lélektani felelősségre és fejlődésformára is igyekeztem fényt deríteni. Az ugyancsak kitalált kihallgatási szituációban sem ellenfelek állnak szembe egymással, hanem világnézeti pólusok esetleges végletei. A kihallgatást vezető nemcsak ítélkezni akar, hanem igazi kételyeket támasztani a vádlott lelkiismeretének legbelső rezdüléseiben.” – írja a regény bevezetőjében Gyurkovics. Az Isten nem szerencsejátékost maga az író lélektani regénynek nevezte, Kiss Dénes szerint Gyurkovicsban dosztojevszkiji lélek munkál. Az összevetés annyiban jogos, hogy a regény is a bűn, a személyes felelősség és az eszme (Isten) háromszögét vizsgálja, elsősorban pszichológiai, lélekelemzői készséggel. A könyv izgalmasabb és kidolgozottabb része a Simon élettörténetét elmesélő szál. Az író különösen virtuóz személyiséglélektani és egyházi, vallási, hitbéli kérdésekben. (Maga is piarista gimnáziumban kezdett tanulni a Rákosi-rendszerben – az iskolát ezekben az években államosították –, megfordult a fejében, hogy pap lesz, végül gyógypedagógiát végzett, majd a lipótmezei elmeintézetben dolgozott klinikai pszichológusként.) A regény fő kérdése, hogy Simonban hogyan, milyen metamorfózisokon, kudarcokon, megerősítéseken át alakult ki istenkeresése során az a téveszme, fixaideál, hogy csak a sors, a veszélyesség állandó kihívásával, már-már nem evilági etikával mérhető morális maximalizmussal érhető el az isteni elragadtatottság állapota. Istent, az emberi jóságot és a szeretetet hirdeti, ám Isten felé fordulva egyre inkább megfeledkezik a hétköznapok banális és valós veszélyeiről. Ezért állítja utolsó kihallgatásán is, hogy „Nem érzem magam vétkesnek.”

„Isten nem szerencsejátékos” – mondta Albert Einstein, amikor a kvantummechanika elméletéről kérdezték. Azaz semmilyen téveszmét nem lehet Isten nevében fölmenteni – sugallja az író –, és ahogy csodák, úgy véletlenek sincsenek, morális döntéseiben, magatartásában az embernek minden esetben vállalnia kell a felelősséget. „Gyurkovics legjelentősebb regényét, az Isten nem szerencsejátékost a magyar próza rangos teljesítményei között tarthatjuk számon […] ezzel a lélektani, filozófiai elemzésre is alkalmassá tett lírai nyelvvel egy emberi közösség felé zárt, csak isten fiktív világa felé nyitott személyiséget világít át, az emberi lét akaratai és tudatalatti áramain, a végtelenség és a halál érzetének transzcendens hullámain át intuitív érzékenységgel közlekedve.” (Czére)