súgó szűrés
keresés

Tóth László: Istentelen színjáték, 1976-1982

Szerző
Tóth László
Kiadás éve
1983
Műfaj
vers
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Madách Könyv- és Lapkiadó
Oldalszám
133
A szócikk szerzője
Filep Tamás Gusztáv

Tóth Lászlónak a több mint kétéves kiadói huzavona után megjelent verseskötete fordulópont a csehszlovákiai magyar költészetben, de összmagyar viszonylatban is fontos szerepe volt – ahogy akkoriban nevezték – a „kísérleti költészet” honosításában. Előtörténete mutatja, hogy a csehszlovákiai neosztálinista kultúrpolitika nemcsak azokat az irodalmi műveket tartotta rendszerelleneseknek, amelyeknek közvetlen politikai-ideológiai utalásaik voltak, hanem azokat is, amelyeket a cenzorok nem értettek. Másfelől azonban Tóth verskompozíciója valóban minden ízében ellentmondott a kommunista ideológiának a normalizáció (resztalinizáció) korszaka összetéveszthetetlen motívumainak didaxistól mentes versbe emelésével, és főként a marxista esztétika és a „szocialista embertípus” felsőbbrendűségének tagadásával. A kéziratot az állambiztonság ellenőrizte, a Madách Kiadó igazgatója hatodszorra vagy hetedszere talált lektort, aki hajlandó volt elutasító véleményt írni róla, viszont a szerkesztőség határozottan fellépett az igazgatóval szemben a kézirat mellett, így az végül – apró, a szerző által elfogadott húzásokkal, szövegrészcserékkel – megjelenhetett. A kézirat történetének néhány fontos dokumentumát a kötet recepciójával együtt megtaláljuk Tóth reprezentatív kötetében (Átváltozás avagy Az „itt” és az „ott”, 2003). Az Istentelen színjáték recepciójában nemegyszer emlegetett „kísérleti” jelleg látszólag a formai megoldásokra utal ugyan, de ez távolról sem jelent szimpla formajátékot: prózavers, áradó szabadvers, mások szövegeiből összeillesztett s új minőséget eredményező „ragasztás”, kollázs, képvers, monodráma egységes világot teremt és közvetít. A formai újszerűség, a sokszor az élőbeszédhez, köznyelvhez közelítő stílus rétegzett hagyományból nő ki, az irodalmi-művelődéstörténeti örökséget használja föl és építi tovább, sőt, a szerzőtől nem idegen a magyar költészettől sokszor elvárt társadalmi jelenlét vagy szerepvállalás sem. Persze, éppen ellentétes formában azzal, ahogyan azt a hivatalos kultúrpolitika megkövetelte: „Közép-Európa pokolkörein halad a költő útja, úgy európai, hogy szlovákiai magyar, úgy modern, hogy világát alakító élményköre az ókoriaktól a maiakig minden minőségteremtőt el- és befogad” (Zalán).

Az egyes ciklusok – TopográfiaFeljegyzések egy én-ontológiáhozAz abszolút sírásó feljegyzéseibőlRagasztás – darabjai, a formailag, technikailag vagy tárgyukat tekintve egybetartozó, tematikusan-motivikusan összekapcsolódó, adott esetben egymást ellenpontozó versek az adott cikluscím ismétlésével követik egymást. Külön jelentőségük van a képverseknek, melyek a fogalmi mellett a szöveg képi kifejezőeszköz voltára is figyelmeztetnek. (A képversek kivitelezésében Tóth szerzőtársa Kopócs Tibor festő, grafikus volt.) A könyv a szerzői fülszöveg szerint „regény”, tudatosan szerkesztett kompozíció; központi (hősnek nem nevezhető) „alakkal”, őt segítő vagy őt opponáló mellékszereplőkkel, többfelé ágazó „cselekmény”-nyel. A színtér kevésbé hermetikus, mint Tóth korábbi köteteiben, a lírai alany pedig az ezt megelőző verseskötete, az Átkelés (1977) néhány szimbolikus-heroikus hősével szemben ironikus-groteszk helyzetekben vergődő, a későszocializmus lakógépvilágában cselekvési lehetőségeinek határait kitapogató, szerepét kereső, olykor fölmenői szilárd erkölcsi értékrendszeréhez folyamodó költő. Szembetűnők, és a silány közeggel szembeállítva groteszk hatást keltenek a kötet filozófiai aspektusai is. A fent idézett egyik cikluscím a lételméletre utal, más vonatkozásban azonban a behatárolt mozgásterű lírai alany folytonosan ismeretelméleti és etikai problémákkal is küzd, illetve azokra próbál választ találni. Egyértelműen fölismerhetők annak a társadalomnak a keretei, amelyekben élni kénytelen. Az ábrázolt tér és idő azonos a mű születési körülményeiével; a kötetzáró monodráma egyetlen szerzői instrukciójában szereplő egyértelmű utalás is igazolja, hogy a hős valóban közép-európai értelmiségi.

Tóth szemléletének meghatározó jegye e kötetben a heroikus pesszimizmus, illetve a tragikus optimizmus, mint alkotónemzedéke közérzetének kifejezője. A gazdag művelődés-, főleg irodalomtörténeti motívumháló még inkább paradoxálisnak láttatja a lírai alany alkatát a maga kisszerű életkörülményeivel, -lehetőségeivel. A cím Dante-allúziója nyilvánvaló – csakhogy a színtér itt egy többszörösen „istentelen” földi világ, amelynek már a teremtése is manipulatív módon történik a nyitóversben. „Történelmi reflexió és létfilozófiai hermetizmus, ironikus lírai önvallomás és családtörténeti fragmentum szerencsésen egészítik ki és ellenpontozzák egymást a formák karneváli forgatagában. Az így felfogott egységben a komor én, az érzelmes én, a személytelen én, a szatirikus én, az énhiányos én mind a költő egy-egy arca” (Grendel 1992). A rejtett vagy konkrét utalások, idézetek, vendégszövegek irodalom- és művelődéstörténeti örökséget építenek vagy alakítanak tovább. A versek élén William Blake, Misztótfalusi Kis Miklós, Petri György, Csiki László szövegeiből vett mottók állnak, a kötetzáró monodráma mottói Szent Ágostontól, Adytól és Eliottól valók. A szövegekbe többek között Dante-, Zeami-, Janus Pannonius-, Keats-, Batsányi János-, Nietzsche-, Sylvia Plath-, Ezra Pound-, Nádas Péter-, Zbigniew Herbert-, Domonkos István-idézeteket épített be a szerző. Az Egy évad bugyrai címűben például egy 1919-es tüzértiszti napló és Arthur Rimbaud textusai feleselnek egymással, szembesítve a „pokol” különböző változatait. A 18. század végi első magyar folyóiratokból, a Magyar Museumból és az Orpheusból választott idézetek (Szembesítés, avagy Kis trakta az igazságról) az írói etika különböző értelmezéseit ütköztetik. A szövegek konnotációs körét tágítják a bennük funkcionálisan elhelyezett idegen nyelvű – lengyel, szlovák, angol – szövegbetétek, melyeknek fordítása a kötetzáró jegyzetekben olvasható.

Irodalom

Filep Tamás Gusztáv, Tóth László,Dunaszerdahely 2010, Nap Kiadó.

Grendel Lajos, A Semmi színe előtt. (Tóth László: Istentelen színjáték), Irodalmi Szemle, 1984/5.

Grendel Lajos,Megkésett reflexiók I. (Tóth László: Istentelen színjáték), Irodalmi Szemle, 1992/12.

Odorics Ferenc, Tóth László: Istentelen színjáték, Kritika, 1984/2.

Zalán Tibor, Istentelen színjáték. Tóth László kötete, Magyar Nemzet, 1984. március 30.