Bruck Edith: Ki téged így szeret

A falusi ortodox zsidó családban született Bruck Edith Olaszországban vált íróvá, első prózai alkotása, az 1959-ben kiadott Ki téged így szeret (Chi ti ama cosí) sikere széles körben ismertté tette a nevét. Az emlékirat a korai, első magyarul írt vázlatok elvesztését követően egy évig tartó intenzív munka eredményeként olasz nyelven készült el. Bruck transznacionális irodalom körébe sorolható műveiben a múltfeldolgozásnak fontos részét képezi a traumatizált emlékekkel terhelt anyanyelv elvesztése, az írónő megfogalmazása szerint könyveiről ezért mondható el, hogy mindig a saját nyelvükön születnek. A hármas identitással (magyar, zsidó, olasz) rendelkező szerző így vallott első munkájának létrejöttéről: „Maga az írás mikéntje, a forma, a stílus, a nyelvezet – vajmi kevéssé foglalkoztatott. Egyetlenegy dolog érdekelt csak, az sürgetett odabentről: az elcsendesíthetetlen élmény, amit valamiféle öntudatlan és haszontalan reménytől fűtve lázas sietséggel igyekeztem papírra vetni, hogy egyszer s mindenkorra megváljak az életemre nehezedő terhektől is, hisz megtaláltam végre azt a nyelvet, amelyen mindezt elmondhatom. A nyelvet, amelyet munka közben vagy az utcáról felcsípve végül az irodalom révén szelídítettem meg.” A Székely Sándor által fordított magyar kiadásba a címadó önéletrajzi elbeszélés mellett a szerző novelláskötetéből (Andremo in cittá, 1962) további négy kisepikai írást válogattak be.

A Ki téged így szeret címét az író József Attila egyik verstöredékéből kölcsönözte, a kötet műfaját tekintve egy húszas évei közepén járó fiatal nő memoárjaként olvasható. Bruck élettörténete a gyermekkor tiszakarádi miliőjének leírásával indul, s a haláltáborok világának, valamint a hazatérést követő útkeresésnek az ábrázolásán keresztül az izraeli emigráció kudarcával zárul. Az egymást követő eseményekre fókuszáló lineáris narratíván belül a holokauszt jelöli a traumatikus múlt eredetpontját. Bruckot 1944 nyarán szüleivel és három testvérével előbb a sátoraljaújhelyi gettóba zárták, majd Auschwitz-ba deportálták. Tizenkét éves gyermekként, Eliz nővérével egymást segítve éli túl Dachau és Bergen Belsen embertelen körülményeit; a táborokban elpusztult szülők és fiútestvér mellett végül hárman jutnak vissza a megmaradt két testvérhez. Az életrajz szerint az újrakezdéskor a főhős egyik testvérénél sem talál igazi otthonra, ezért egy csehországi kitérőt követően, 1948-ban a kivándorlás mellett dönt. Három házasság, válások, családi erőszak, abortusz után az Ígéret Földje sem váltja be a hozzá fűzött reményeket. Az emlékirat befejezése a hároméves emigráció lezárását a haifai kikötőben lezajló búcsú képében, a családjától és népétől való végleges elszakadás pillanataként írja le. A higgadt tárgyilagossággal elbeszélt fejlődéstörténetből ily módon egy olyan hontalan, független nő alakja bontakozik ki, aki a születésével örökölt közösség egyikében, sem a magyar, sem a zsidó államban nem képes hazára lelni. A származáson alapuló identitástól való elidegenedés folyamatára a magyar szülőföld családi kötelékeiből és a territoriális zsidó nemzeti közösségből való kettős kitaszítottság tesz végérvényesen pontot. Bár a műnek nem kizárólagos tárgya Auschwitz epikai reprezentációja, s a gettó- és lágerélmény csak egy fejezetet tesz ki az önéletrajzi alany történetében, a Ki téged így szeret ma mégis része a holokauszt világirodalmi kánonjának. A téma prózairodalmán belül Bruck memoárja annyiban tekinthető egyedi alkotásnak, hogy a szerző a kettős identitásváltás távlatából, idegen nyelven meséli el szenvedéseit, az irodalmi nyelv egy stilizálást nélkülöző, a személyesen megélt női tapasztalatokra redukált formájának közvetítésével.

A kötet novelláiban az író a főhős nézőpontjából beszéli el egy-egy meghatározó esemény történetét. Az Elmegyünk a városba a szülők halálát követően árván maradt testvérpár deportálásán keresztül családi drámaként fikcionálja a holokausztot: a kamaszlány a kegyes hazugság eszközével, a régóta ígért városi kirándulás képével leplezi el a bevagonírozást vak öccse előtt. A novellából 1965-ben Bruck olasz férje, Nelo Risi rendezett filmet. A Szellő és A befagyott folyó egyaránt a szülőföld falusi világát, a társadalmi periférián élő zsidó család nyomorúságát idézi vissza: míg a betegen megvett ló kimúlása a megélhetésért folytatott küzdelem kudarcát szemlélteti, a két tizenéves szerelmének az antiszemita társadalmi kirekesztés vet véget. Az Izraelben játszódó Goldberg úr végkicsengésében különbözik a többi szövegtől: az éhségtől űzött főhős munkakeresése a pincérnői állás megszerzésével és a bőséges ebéd elfogyasztásával zárul.

Az író műveiben gyakran elevenítette fel gyermekkorának környezetét, amely a traumatikus múlt helyszíneként különösen fontos inspirálója volt alkotómunkájának. Bruck Edith elhurcolását követően háromszor tett látogatást szülőfalujában, utolsó visszatérését B. Révész László A látogatás (1982) c. dokumentumfilmjében örökítette meg.