súgó szűrés
keresés

Hernádi Gyula: Kiáltás és kiáltás

Szerző
Hernádi Gyula
Kiadás éve
1981
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
237
A szócikk szerzője
Koncz Tamás

A Kiáltás és kiáltás Hernádi Gyula második regénye. 1960-ban készült el, egy évvel a Péntek lépcsőin című regénye megjelenése után. Bár Hernádi ekkor ha nem is elismert, de már ismert szerző, megjelenésére 1981-ig kellett várnia. Az eredetileg Az ég bútorai munkacímet viselő regény (az első címet aztán egy novelláskötet kapta) ugyanis olyan, a maga korában veszélyesnek és kínosnak érzett jelenségekre mutatott rá, mint a kiteljesedésre vágyó egyén és az őt korlátozó rezsim konfliktusa. A Kiáltás és kiáltás történetea korában újszerűnek számító metaforikus nyelvhasználat ellenére is kiszámíthatónak mondható: klasszikus szerelmi tragédiáról van szó, melyben az egymásra eszmélő, kapcsolatukban a szabadságot megélő páros alulmarad a féltékeny harmadik formájában megjelenő karhatalommal szemben.

A regény ideje konkrétan nem behatárolt, ám egyértelmű, hogy valamikor az ötvenes évek elején járunk, a Rákosi-rendszer még ereje teljében működik. A főhős, G. egy konzervgyár alkalmazottja: szikár, szenvedő karakter, aki csak nemrég térhetett vissza krími hadifogságából (egyértelmű utalás Hernádi saját fogságélményére: a második világháborúban leventeként került szovjet hadifogságba, ahonnan 1947-ben tért haza), a munkatáborban átéltek pedig testileg-lelkileg is megtörték.

G. szobát bérel Pesten, szabadidejében talponállókba és alkalmi szeretőjéhez jár, próbálja kitölteni kínzóan feleslegesnek érzett életét. Így villámcsapásként éri a szerelem, amikor felfigyel a gyár legszebbjeként emlegetett nőre: mániákusan követni kezdi, és fokról fokra becserkészi a távolságtartó asszonyt. Idővel kiderül a vonakodás oka is – a nő egy százados (vélhetően egy ÁVH-s tiszt) szeretője, aki a gyár vállalati összekötője, és féltékenyen ellenőrzi az asszony minden lépését, figyelteti őt.

A pár hetes szerelmi viszony kibontakozására csak az ad lehetőséget, hogy a százados kórházba kerül. G. és a nő ekkor vakmerő, végzetes következményekkel járó döntésre szánja el magát. Mindketten szabadságot vesznek ki, és vidékre utaznak – vagy inkább menekülnek –, hogy végre együtt lehessenek. De az elnyomás akkor is jelen van életükben, ha éppen nyomát sem látják: ott van minden autófékezésben, s hogy a lebukástól tartva hivatalosan nem jelentkeznek be vidéki szálláshelyükre. A kitörési kísérlet így is elnyeri büntetését, a százados egy nap megjelenik embereivel, elviszi szeretőjét, G.-t pedig összevereti. Hernádi hőse nem adja fel, s mint a magyar népmesékben, első veresége után még kétszer indul az asszony után; s akkor sem adja fel, amikor már egyértelmű, hogy a méltóságért és szerelemért folytatott harca öngyilkos küldetés. Végül a tiszt keretlegényei szó szerint „hülyére verik” G.-t, aki – mint a regény utolsó jelenétéből kiderül – később egy elmegyógyintézet agysérült lakójaként, emlékek, szavak nélkül tengeti napjait.

Bár a Kiáltás és kiáltás politikai olvasata egyértelműen a Rákosi-érát, az ötvenes évek szűk levegőjét idézi meg, a regény bármely diktatúra kritikája lehetne: a terror beissza magát a mindennapok gyűrt szövetébe. Nem csak frissen mázolt propaganda-feliratként virít a kültelki gyárépületek falán, de ott van a munkahelyi feljelentésekben s végül a nyers agresszióban is. Kiutat mindebből csak a halál vagy az önfeladás jelenthet, főleg az értelmiség számára – Hernádi erre egy mellékszereplő, egy költő-tanár öngyilkosságának hírével utal, de beszédes az is, hogy G.-t éppen agysérülés éri, hiszen szellem kudarcot vall az erővel szemben.

Mindez a Kádár-korszakban is aktuális és kockázatos üzenetnek számított. Nem véletlen, hogy a kötetről 1982-ben, a Jelenkornak kritikát író N. Horváth Béla is óvatosan csak úgy fogalmazott, hogy „a humánumot antihumánus eszközökkel megvalósítani akaró világban találkozik” a két szereplő, G. pedig a fantomizált Hatalommal és Hivatallal vív harcot a kritikus szerint.

A Kiáltás és kiáltás több síkon, így költői stílusával is érzékelteti az ábrázolt korszak – és a változásért folytatott harc – reménytelenségét. Hernádi folyamatosan a megszemélyesítés és a tárgyiasítás kettős játékát folytatja. Metaforikus emberábrázolásai ettől anyagszerűvé válnak, városképei viszont életre kelnek: az utcán menetelő hadnagy például „gyantásan” jár, a 67-es villamoson „kivilágított, megszerkesztett asszonyok” utaznak, G. idős főbérlőnőjének arca pedig „süppedt freskó”. A tereket, házakat eközben gravitációs erők kíméletlen pályájú síkokra terelik, szorítják egymáshoz. „Lüktető, fájdalmas, fintor volt a környék, guruló labdáival, fehér ruhás gyerekeivel, körömágyként keskenyedő, gyulladt medencéivel, egymáshoz súrlódó fáival”– írja egy helyen Hernádi Gyula. A megjelenített tárgyak, testek és terek szinte mindig mesterkéltséget vagy kényszert fejeznek ki, mintha a sorok mögött rejlő demiurgosz erőszakkal fogná össze ezt az amúgy széthullásra ítélt világot – kivételt talán csak G. és szerelme vidéki utazása jelent, ahol a táj természetes, mondhatni idilli marad.

Bár a vidéken kiteljesedő szerelem jelenti a regény csúcspontját, a kapcsolat ábrázolása kissé sematikus marad. G. hódítóként, rendszerrel dacoló hősként jelenik meg, míg szerelme a körülmények és a következmények miatt félve, passzívan viszonozza a főhős érzelmeit – jellemző, hogy míg G. legalább egy kezdőbetűt kapott névként, a nőnek ennyi sem jutott a kötetben. Mindez tipikusnak mondható Hernádi korai nőábrázolásában: szerző már az 1959-ben publikált Deszkakolostor című novelláskötetben is gyakran ábrázolta így az asszonyokat: gyengének és esendőnek, puha, odaadó, ugyanakkor teljesen soha nem birtokolható mellékszereplőként.

A Kiáltás és kiáltást 1987-ben megfilmesítették – a történetet a legenda szerint Hernádi jó barátja és állandó munkatársa, Jancsó Miklós is mozivászonra akarta vinni, de végül Kézdi-Kovács Zsolt lett a rendezője. G.-t itt már Gerencsér Károlynak, az asszonyt Hász Ferencnének hívják, a rendező pedig 1958-ra, már a Kádár-korszak elejére datálta az események időpontját. Mint a film kritikusa, Koltai Ágnes megjegyzi, a produkciónak „így lett politikai pikantériája. Jelzett, de meg nem fogalmazott vádja”– és így csúszhatott át a cenzúra szűrőjén is.

Irodalom

N. Horváth Béla, Kiáltás és kiáltás, Jelenkor, 1982/4.

Koltai Ágnes, Görbe folyosók, Filmvilág, 1988/05.

Hernádi Gyula világa, Cultura.hu, 2015, július 21,. https://cultura.hu/kultura/hernadi-gyula-vilaga/