súgó szűrés
keresés

Dobai Péter: Kilovaglás egy őszi erődből

Szerző
Dobai Péter
Kiadás éve
1973
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
154
A szócikk szerzője
Morsányi Bernadett

A Kilovaglás egy őszi erődből Dobai Péter egyetemista korában írt verseinek és experimentális alkotói periódusának gyűjteménye. A szerzőt akkor a konvencionális esztétikai formáktól tudatosan elszakított formanyelv alkalmazása érdekelte, s leginkább egyéni szókonstrukcióival keltett feltűnést. Korai munkái erős tematikus és nyelvi egységben állnak egymással. A Kilovaglás egy őszi erődből megjelenésekor a szerző már verseivel és novelláival is bemutatkozott, megírta első forgatókönyvét, a Büntetőexpedíciót, megrendezte első filmjét, az Archaikus torzót, színészi szerepet vállalt filmekben (Agitátorok; Büntetőexpedíció; A harmadik; Staféta), és filmesszéket publikált a Filmkultúrában. 1968 és 1972 között, a viszonylag liberális periódusban megjelenhettek olyan könyvek, amelyek a neoavantgárddal is összefüggésbe hozhatók. A szerző rokonszenvezett az aktivista avantgárddal, versképletei az olasz neoavantgárd poétikájával hozhatók összefüggésbe (pl. nyitott verskompozíció, a verselemek ornamentális mellérendelő halmozása, törések, újrakezdések, szómágia). Az avantgárd törekvésekkel rokonítja Dobait múltellenessége is, elutasítja a „szájkokárdákat”, a nemzetieskedő közhelyeket, a provincializmust. A szerző korai nyilatkozataiból tudható, hogy az egyéniség kiteljesedéséért küzdött, azért, hogy az életben és az irodalomban elfogadják a különbözőség elvét, s fontosnak tartotta azt is, hogy egy írónak „legyen magatartása”. „A jelenlét: a magatartás” – írja A megnyilvánulás nehézsége c. versben. Amikor Dobai jelenlétről beszél, nem a szocialista közéletben való jelenlétre utal, nála a jelenlét a nyelvvel, az „agyunkba nyomtatott szavak” (ld. In continuo) ellen való küzdelemmel és a magatartással hozható összefüggésbe. A szerző a valóságot a nyelv segítségével akarja birtokba venni, nem véletlen, hogy a ~ a Szavak c. verssel kezdődik, az első ciklusnak pedig A szavak folytatása címet adja. Dobai célja, hogy a részletekből (pl. szavakból) összerakja a létezés egészét, erre utalnak a szómontázsokból felépülő versek (pl. Szavak; Vágások). A Kód és kulcs c. versben a kötetet „egy öntudat és egy magatartás fejlődése” tükrének nevezi, az „egyes és esendő megnyilvánulásokat” pedig olyan kísérleteknek, amelyekkel „az emberek / létezésük szilánkjait megpróbálják visszaépíteni / a különbségekre-rombolt totalitásba”. A „nyelv memóriatükre” nem teljes, a metaforák például „sodrásban felszínen úszó tárgyak” (A „tényleg” ciklus). Dobai kép- és gondolatmozaikokból építkezik, s mivel a valóság részleteit nem lehet egyetlen egésszé összerakni, a mozaikokat kell gondosan kidolgozni; a totalitás élménye csak a szuggesztív nyelvi élmény által lehetséges. Szavak, szóelemek összemontírozása, deszemantizálása, aforizmák, képek asszociációs áramlata váltakozik a kötetben szavak, képek, szóösszevonások, aforizmák tagadásláncolatával. A szerző nagy költői intenzitással, érzékletes képekkel reprodukál festményt, épületet, filmet, szóalkotás-kísérletei figyelemfelkeltőek (pl. arc-összetételei „Az ember arca” ciklusban), s az állítmány- és jelzőhalmozások értelembővítő lehetőségével is él. „Talán a nyelv szeretete az, amiért még életrajzot is hajlandó vagyok írni” – olvasható a szerző 1971-es önéletrajzi esszéjében, s Dobai „szellemi önéletrajzát” a Szavak c. verssel kezdi, de a szavakból, a kultúrából élő értelmiségi tudat önkritikájával. A szerző széleskörű műveltségen nyugvó világképből merít, egy európai műveltségű fiatal értelmiségi szótára jelenik meg, a hatvanas-hetvenes évek fordulójának kulcsszavaival (Woodstock, Sex, Drog, Strike, Protest, Kordon), a történelem nagyobb „botrányaival” (Heil, Bunker, Kóser, Bastille) és a kultúra különböző szegmensének figuráival (Švejk, Godot, Stan & Pan, Tarzan). Dobai nem csoportosítja a szavakat, asszociatív szóindák láncolata rajzolódik ki a vers keretében, a kötetben ezek a szavak köszönnek vissza, bővülnek, variálódnak tovább. A gyors ritmusú szómontázsban a spontaneitás és az esetlegesség kifejezi azt is, hogy a szavak devalválódtak. „A nyelv végleg elvesztette a »mint« tapasztalatát” (In continuo). A szerző azt a következtetést vonja le, hogy a nyelv pontatlan médium, ezért jut el a csend, a hallgatás lehetőségéig. „A lényeg arcán / lila drámába öltözve vásári kopáran / ül a látszat. Hallgatok, mint a csont.” (Vad meditáció)

A Kilovaglás egy őszi erődből szerkezetét az egymást kizáró, az egymásnak ellentmondó lehetőségek felvillantása mozgatja. A rész-egész játéka végighúzódik a köteten, ezt a cikluscímek is jelzik, minden esetben hiányra, hiányosságra utalnak (A szavak folytatása; A tékozló fiú; Dühöngő dokumentumok; A part és a tudat). A szavak folytatása ciklusban három fotóvers található (Három fotóvers), mindhármon egy bekötött szemű fogoly férfi szerepel, akinek a képét Dobai egy újságból vágta ki, s helyezte be különböző képi kontextusokba (pl. meztelen lány agitációját hallgató tömegbe). Ez utóbbi (happening) fölött a szerző kézírásában a következő sorok olvashatók: „megnyilvánulni / ami megvalósult az nincs / egymaga; ami nincs: az / egymaga nincs”. A Kilovaglás egy őszi erődből egyik markáns tézise, hogy a művészet nem önkifejezési forma, hanem az életet kell olyan intenzitással élni, hogy az művészetté váljon. Dobai a szuperember mintájára megelőlegezi a „költői emberT”, akiben létezés és kifejezés egy, vagyis aki létrehozza az „attitűd és kommunikáció egységéT”. A szerző ezt a jelenlétre épülő közlésformát happeningnek nevezi, s jelöli meg ideális életformának.

A Kilovaglás egy őszi erődből rokon karakterű, hasonló terjedelmű, önállóan is értelmezhető, de egymással hálózatszerűen, motivikusan összefüggő darabokból áll össze, melyekben külön csoportot képeznek a képzőművészeti alkotásokról szóló (pl. Csontváry ciklus), illetve az egy művész sorsát példaként megfogalmazó versek (pl. A szem).

„Egyetemista koromban írott verseim Kilovaglás egy őszi erődből címmel jelentek meg a Szépirodalmi Könyvkiadónál 1973-ban. Ha lehetne a sorssal alkut kötni, az akkori hangomat szívesen visszakapnám.” – nyilatkozta a szerző 1994-ben, s későbbi köteteivel bizonyítja, hogy a régi hang (is) megvan.

Irodalom

Alföldy Jenő: Újmódi és régimódi. Élet és Irodalom, 1974. 4. sz.

Csoóri Sándor: Dobai Péterről. In Domokos Mátyás (szerk.): A magunk kenyerén. Bp., 1971, Szépirodalmi.

Csűrös Miklós: Két fiatal költő első könyve. Kortárs, 1974. 4. sz.

Kulcsár Szabó Ernő: A gnózis próbatétele. Dobai Péter indulása. Alföld, 1975. 9. sz.

Morsányi Bernadett: Egyedül szembejövet. Dobai Péter (és) művészete. Bp., 2016, L’Harmattan.