súgó szűrés
keresés

Gion Nándor: Latroknak is játszott. Virágos katona, Rózsaméz

Szerző
Gion Nándor
Kiadás éve
1976
Műfaj
regény
Kiadás helye
Újvidék
Kiadó
Forum Könyvkiadó
Oldalszám
486
A szócikk szerzője
Elek Tibor

Gion Nándor halála (2002) előtt néhány héttel fejezte be a három évtizedig formált, mégis szorosan egymáshoz kapcsolódó, egymásra épülő részekből álló regényfolyamát (Virágos katona, 1973; Rózsaméz, 1976; Ez a nap a miénk, 1997; Aranyat talált, 2002). A tetralógia a 20. század első felén átívelve mutatja be egy többnemzetiségű (magyar, sváb, szerb, cigány, zsidó) bácskai falu (később kicsinyke mezőváros) lakóinak életét, boldogságkeresését, a megmaradásért folytatott küzdelmük közben adódó magatartáslehetőségeket. Cselekménye a Virágos katonában a századfordulótól indul, Stefan Krebs sváb molnár és családja Szenttamásra költözésével, majd az Aranyat találtban a negyvenes évek végén zárul azzal, hogy a regényfolyam főhősének, az akkor már szenttamási mezőőrnek, Rojtos Gallai Istvánnak sikerül leszámolnia a kettős ügynöki szerepével.

Az 1976-os Latroknak is játszott kötetet, azaz a Virágos katona és a Rózsaméz együttesét a gioni életmű csúcsaként, legemlékezetesebb alkotásaként tartja számon máig az irodalomtörténeti emlékezet. Gion regényeiben a valóság iránti elkötelezettség a népi mesemondók szabadságával és szárnyaló fantáziájával társul. Az író gyakorta elemeli kicsit a hétköznapi realitásoktól hőseit és azok történeteit, céljai érdekében némiképp elrajzolja a valóságos alakokat, dúsítja, gazdagítja vagy akár leegyszerűsíti az egykor talán valóban megtörtént eseményeket. Ez a lényege a realizmuseszményének is, amit később „dúsított realizmusnak” nevezett.

A Virágos katonában elbeszélt eseményeket általában a kamasz, majd fokozatosan felnőtté érő Rojtos Gallai István személyes nézőpontjából látjuk, az ő előadásában halljuk. Máskor úgy, hogy vélhetően évtizedekkel későbbről tekint vissza Gallai kamaszkorára, felnőtté válásának a folyamatára. A beszélő fogalmazásmódja (részben tudása) ekként a felnőtté, nézőpontja viszont észrevétlenül, reflektálatlanul azonosul a kamaszéval. Rojtos Gallai István egykori pásztorősök sarja, aki citerájával a házi bálokon már tizenöt éves korára megkeres annyit – miközben munkájával másoknak örömet szerez –, hogy ne kelljen a földet túró tuki vagy Kálvária utcai „vakondemberek” sorsában osztoznia, s napközben szabadon kószálhat, üldögélhet a Kálvária-domb kápolnájának teraszán, a megfeketedett bronz Jézus lábainál. Onnan fentről szemlélheti az elé táruló világot, a falubeliek életét. Leghőbb vágya, hogy a stációképeken látható, a Megváltót szöges korbáccsal verő, mégsem szenvedő, sőt inkább boldognak látszó, mellén hatalmas sárga virágot viselő katona titkát megfejtse. Azt, hogy „miért boldog a Virágos Katona”. Végül az ütődött kiskanász, Gilike segíti hozzá akaratlanul a megfejtéshez. Az ő játék közbeni arcán fedezi fel Gallai azt a boldogságot, amit a Virágos Katona arcán lát. Az ő sorsából vonja le a tanulságot, és fogalmazza meg a Virágos Katona titkát, s vele a regény kulcsmondatát: „el kell menni onnan, ahol a ronda dolgok történnek, ki kell lépni abból a képből, ahol a Megváltót korbácsolják.” Az első világháborúban a keleti fronton harcoló, majd orosz hadifogságba kerülő, az ember elállatiasodásával szembesülő Gallai számára a feleségétől, Rézitől kapott, a szenttamási főutcán ácsorgó embereket megörökítő képeslap hasonló funkciót tölt be, mint korábban a Virágos Katona. Egyrészt a valóságból kilépés, a kívülálló lelki integritása megteremtésének eszköze, ugyanakkor a visszavezető út jelképe is. Rojtos Gallai a Virágos Katona „elvont humánuma helyébe a valóságos humánumot állítja” (Odorics) azáltal, ahogyan az otthoni, valóságosan létező embereket és világukat reprezentálja. Az olvasó számára ez a tény azonban már nemcsak egy másik világot jelképez, hanem azt is előkészíti, hogy a szerelem, az elérhető boldogság forrása miként veszi majd át az álmodozás szerepét a felnőtté érés és a kijózanodás során. 

A Rózsamézben a falurajz és a társadalmi tabló még szélesebbre tárul: a Virágos katona fejlődésregénye immár igazi családregénnyé teljesedik. Az Osztrák–Magyar Monarchia széthullása, a trianoni határmeghúzás után Szenttamáson a hatalmi berendezkedést a szerb uralom határozza meg. A kor jellegzetes társadalmi feszültségeit immár a hétköznapi élet szintjén is átszövik a Virágos katonában még kevésbé jellemző nemzeti (szerb–magyar–sváb) ellentétek. Gion azonban ebben a regényben sem Szenttamás krónikájának megírására törekszik. Itt is a Virágos katonából ismert és újabb főszereplők sorsa, egymás közti viszonyrendszere, illetve magatartáslehetőségeik, értékválasztásaik foglalkoztatják az írót. A Gallai személyes nézőpontjából való ábrázolást itt már felváltja a harmadik személyű objektív, auktorális jellegű elbeszélésmód. Nem hagyományosan realista, mindentudó és mindent megmutató magatartás jellemzi azonban az elbeszélőt ebben a regényben sem. Ezúttal is csak a tényekről, a cselekvésekről számol be, nem is próbál mögéjük nézni; a hősei lelkében, tudatában zajló történésekről nem vall közvetlenül, a realista lélekábrázolás hagyományos eszközével nem él. A szerző rájátszik a realista fejlődésregények, családregények, a cselekményt több ágon kibontó, mégis egyenesen előrevezető, az anekdotikus cselekményformálást az élőbeszéd eszközeivel is élénkítő szerkesztés- és elbeszélésmódok hagyományaira. Regényei strukturális és metaforikus eljárásaival azonban át is alakítja, meg is újítja azokat.

A regények egymáshoz mozaikosan kapcsolódó, novellisztikus egységekből, illetve párhuzamosan futó történetelemekből építkeznek. Mivel húsz-húsz évet ívelnek át, mindkettőre jellemzőek az időbeli ugrások, a filmszerű vágások. A cselekmény, a történetek metonimikus kapcsolóelemein túl ugyanakkor a regényszövegekben jelentős kohéziós erőként működnek a metaforikus összefüggések, amelyek újabb jelentésekkel gazdagítják a regényvilágot. Az adott kor és hely emberének sorsképletei, létkérdései, magatartás- és értékválasztásai a jelképes ábrázolás során általános érvényűvé, már-már mitikus sugallatúvá válnak.

Irodalom

Elek Tibor: Gion Nándor írói világa. Bp., 2009, Noran.

Gerold László: Gion Nándor. Bp., 2009, Kalligram.

Görömbei András: Napjaink kisebbségi magyar irodalma. Bp., 1993, Nemzeti Tankönyvkiadó.

Odorics Ferenc: Módszer és szemlélet szintézise. Forrás, 1982. 11. sz.

Pécsi Györgyi: Rekviem Bácskáért. Gion Nándor tetralógiájáról. Forrás, 2007. 6. sz.