súgó szűrés
keresés

Határ Győző: Pepito és Pepita

Szerző
Határ Győző
Kiadás éve
1983
Műfaj
regény
Kiadás helye
München
Kiadó
Aurora Kiadó
Oldalszám
200
A szócikk szerzője
Falusi Márton

1945 húsvétján három nyulat vásárol a piacon Pepito, más néven a Hárfás. Az egyiket a Pepitónak anyai szeretettel gondját viselő Bábikának viszi; ők laknak együtt a húsz emelet magas óratorony tetején, a háború utáni, porig bombázott Budapesten. Marioláne, a Nagy Hangversenyrendező fuvolista lánya kapja a másikat. Gazdára talál a harmadik nyúl is; Pepitánál, a színésznőnél, aki egy óriási bérpalota hónapos szobájában arra készül, hogy minden erejét összeszedve kivakarja magát a koszból, leküzdje testi-lelki nyomorát, és újra színpadra lépjen. Így kezdődik a magyar irodalom tüneményes, páratlanul egyedi hangvételű regénye, a Pepito és Pepita, amely a harlekin-toposzt újrafogalmazó, parabolisztikus művészregényként, sajátos mesebeli világot és nyelvet teremtő, szuggesztív ereje révén Herceg János Ég és föld, illetve Füst Milán A sanda bohóc, Goldnágel Efráim csodálatos kalandjai című alkotásával mutat rokonságot. Az előbbihez az teszi hasonlóvá, hogy valóságreferenciája határozottan artikulált, hírt ad a történelmi korról, sőt G. Komoróczy kulcsregényjellegét is bizonyítja, de mindhárom keletkezési ideje közel esik egymáshoz. Határ Győző ugyanis 1956 őszén, a visegrádi alkotóházban írta a regényt, a gépiratot viszont már Kahlenbergbe küldték utána, ahol emigrációjának első állomásán ideiglenesen menedéket talált. Hányatott sorsa lett a könyvnek is, hiszen Gara László közbenjárására először franciául látott napvilágot (Párizs, 1963), magyarul pedig csak húsz esztendővel később. Csakis a politikai turbulenciának tudható be, hogy az írónak közvetlenül a rendszerváltoztatás előtt végre Magyarországon is kiadott műveivel, illetőleg fordításkötetével együtt (Éjszaka minden megnő, 1986; Görgőszínpad, 1987; Pepito és Pepita, 1988; Anibel, 1988) csekély kritikai visszhangot váltott ki.

A Pepito és Pepita esztétikai élménye abból fakad, hogy stílusminősége egyszerre emelkedett és ironikus, egyszerre érvényesíti a meseszerűt, a fantasztikumot, valamint a nyers realizmust, a társadalmi és lélektani tények kíméletlen kifejezését. A főszereplők, a csetlő-botló hősszerelmes, a kizárólag a művészi kulisszák és szíve választásának vonzó látszatáért hevülő Pepito, a fényűzésre vágyó és allűrökben tobzódó Pepita, a nagy hatalmú impresszárió, Jankóviusz úr, a szende fuvoláslány, a jóságos Bábika, sőt a virtuóz szólóhangszeres játékot produkáló Fülöp nyúl, alias Jules Tapchy tipikus mesefigurákat is képviselhetnének. Maga a cselekmény is egyszerű: Pepito és Pepita egymásra találása és elválása. Fenntartásokkal hihetünk azonban a szerző nyilatkozatának, mely szerint a szenvelgő „asszonypojácát”, „egyúttal a szerelmi regény paródiáját” kívánta színre vinni. „Határ Győző paródiája szerencsés módon nem irodalmi: tárgya nem annyira a szerelmi történet formája vagy műfaja, mint inkább a valódi szerelem, s ezen keresztül a valóság maga. Ez a paródia ontologikusnak látszik azért is, mert hitellel tud átlépni az ideákon: főszereplőinek szerelme nem a tündérvilágba mutat, hanem nagyon is ide a földre, és ebben a földi állapotban lesz beteljesületlen.” (Csuhai) Az író fő stíluseszköze a túlzás; annak forrása a mondatrészeket szinte korlátlanul halmozó nyelvi humor, a szereplők körülményeskedő, kimódolt, indázó megszólalásmódja, ugyanakkor tárgya, a világháborúban végzetes sérülést szenvedett humánum állapota, tragikus hatást kelt. Nemcsak az elpusztult várost, a munkanélküliséget, az inflációt, az élelmiszerhiányt, az egzisztenciális bizonytalanságot jeleníti meg plasztikusan a regény, hanem a férfi─nő kapcsolat veszélyes mélységeit és magasságait. Nem véletlen, hogy a felülstilizált nyelvalakítás a szecessziót idézi, mely az érzéki tapasztalás létjogosultságát a túlfűtött erotika és a kifinomult részletgazdagság stílusjegyeiben mutatta fel. A felülstilizálás az opera műfaját imitálja; a zeneirodalmi párhuzamot támasztja alá a szöveg lüktető ritmikussága, az eufónia kitüntetett szerepe, az öt részre tagolt, feszes szerkezet és a harsány jellemrajz. Éles kontrasztot képez mindezzel, hogy a regény valamennyi figurája szűkölködik: pénzben, egészségben, tehetségben, befolyásban. A nyelvi gazdagság a kiábrándítóan sivár és sekély valósággal szembesít; a nagyfokú absztrakciót minduntalan a realista ábrázolástechnika horgonyozza le. A szerelem, a művészlét sem az éteri boldogság vagy a földöntúli tisztaság területei, mégis egy jobb emberi minőség hordozói, ezért a regény nem az értéktelítettség és az értéktelenség sémáját követi.

Pepitónak előmenetele érdekében a Hangversenyrendező rajongó lányát kellene nőül vennie, ehelyett a szeszélyes dívának, a számítóan és ridegen viselkedő Pepitának udvarol. Noha igyekszik megfelelni a művésztársadalom elvárásainak – kamaramuzsikát szerez hárfára és fuvolára, melyet Mariolánéval előadnak, társasági életet él –, fellépése biztos bukás. Ahhoz, hogy a külvilág befogadja, erőszakot kellene tennie jellemén. Marioláne a törekvő ifjút pillantja meg személyében, az idősödő Pepita maszkulin energiáit kötné le. A férfi tehetsége azonban nem bontakozhat ki, mert a zenei szcénát – csakúgy, mint a színészekét, akik között Pepita ugyanolyan otthonosan mozog, mint a fuvoláslány a hangversenyteremben – a képmutatás és az öntetszelgés uralja. A kultúra üzletiesedésének tünete, hogy Pepito nyula aratja le a babérokat, az állat hárfajátékát – afféle cirkuszi mutatvány gyanánt – óriási siker koronázza. Bábika az egyetlen, aki önzetlenül Pepito pártját fogja, hiszen Marioláne és Pepita is a csillogást keresik általa, nem egyéniségét méltányolják. Fülöp nyúl egy viharos éjszakának esik áldozatul. Megvadul, gazdája lehajítja a toronyból, majd fenséges nyúlgerinc válik belőle. Ám Pepito karrierjének is befellegzik; a közönség dühödten tombol, neki „nyulat ígértek”. A művész „zughárfásként” végzi, Pepita pedig prostituálódik, ami mindkettejük fáradozásait tragikomikus színben festi. A felmagasztosulás utolsó lehetősége, hogy a Hárfás mintegy Pepitának címezve alkotja meg a közös történetet. Ez maga a regényszituáció.

Irodalom

Csuhai István: Határ Győző: Pepito és Pepita. Jelenkor, 1986. 12. sz.

Rugási Gyula: A pergula hűvösében. Határ Győző életműve – 1956 után. Kortárs, 2000. 1. sz.

G. Komoróczy Emőke: „A minotaurusz nővér-szörnyetege voltál, magad is szörny…” Pepito és Pepita. In uő: Határ Győző életműve. Bp., 2003, Stádium.

Rugási Gyula: Határ Győző (1914–2006). Holmi, 2007. 1. sz.