súgó szűrés
keresés

Örkény István: Pisti a vérzivatarban

Szerző
Örkény István
Kiadás éve
1983
Műfaj
dráma
Kiadás helye
Szolnok
Kiadó
Szigligeti Színház, Verseghy Ferenc Művelődési Központ
Oldalszám
98
A szócikk szerzője
Thimár Attila

A magyar abszurd drámák sorában a Pisti a vérzivatarban kiemelkedő jelentőségű, mert első komoly sikerként alakította át a hagyományos dramaturgiai megoldásokat, s mozdította el a színpadi játék megformálásának lehetőségeit más műfajok, illetve művészeti irányok felé. Az újítások mind a dráma könyvalakjában, mind a színpadi előadásban fontosak voltak.

A drámai újítás alapvetően szakított a hagyományos drámai konfliktusokból épülő szerkezettel, és helyette egy lineáris elbeszélést emelt a darab középpontjába. Noha már Madách erősen lineáris és epikus szerkezetű művet írt Az ember tragédiájában, Örkény ezt a struktúrát úgy alakította tovább, hogy az elvont filozófiai mélyszerkezetet elhagyva, a konkrét történelmi helyzetre koncentrálva egy ember életébe sűrítette be az epizódokat. A mű tere és ideje ezzel jócskán leszűkült, sűrűsödött. A dráma 20. századi magyar történelmünk eseményeit foglalja össze, de nem az ünnepi megemlékezések történeti tablója tárul fel, hanem azok a jelenetek, amelyekben a hétköznapi kisember megélte a történelmi katasztrófákat. A második világháborús zsidó üldözések tragikus abszurditása, a kommunista rendszer elmebajos képmutatása „fejre állított” helyzetben kerül elő, s minden jelenetben éppen a hihetetlen és kifordított emberi viszonyrendszer áll a középpontban. A darab epikus és abszurd jellege miatt viszont a végkifejlet nem lehet sem tragikus, sem komikus a hagyományos arisztotelészi kategóriák szerint, egy megoldandó kérdést nyit a befogadóban: hogyan értelmezhetjük saját életünk visszásságait a 20. században?

A drámában a szereplők közötti viszonyoknak változniuk kéne, hiszen ez a konfliktus képezi alapját a mű előrehaladásának, a Pisti a vérzivatarban darabban azonban ezek a viszonyok nem változnak, s ez a passzív várakozás adja leginkább a mű feszültségét. Ez a várakozás voltaképp a becketi Godot-ra várás magyar megfogalmazása hazai történelmi díszletek között. A magyar viszonyok kontextusától ismerősebbé válik a darab, másrészt külföldi hatása, ­ noha sok nyelvre lefordították és rendszeresen játsszák külföldi színpadokon, korlátozottabb.

A darab előszavában Örkény elmondja, hogy a jelenetek közül többnek az alapját egyperces novellái képezik. Ezek közül néhány jól tud illeszkedni a darab cselekményfolyamatába, mások viszont éppen tömörségük erejéből veszítenek a dramatizálás során. (Például a Sas-hegyre néző Juliot Curie téri lakás cseréje esetében – Apróhirdetés.) A zárójelenet, amely a Budapest című egyperces novella szövegének elmondása (az atomrobbanást követően a főváros elpusztulása után a Kálvin térre kitett egérirtást vállaló hirdetés Varsányinétól) voltaképpen már nem drámai jelenet, inkább a szereplőkre és kórusra átírt elbeszélő szöveg, noha tartalmában illeszkedik a darab többi jelenetéhez.

Némi félreértésekre adott okot a címszereplő elnevezése. Nem önéletrajzi motívumra utal  (ettől maga Örkény is elhatárolódott), hanem egy gyakori, és becézésében is inkább az általános jellegű, kedveskedő egyénítésre. A keresztnévből a darabban mértékegység, sőt általános tulajdonságot jelölő fogalom lesz, amelynek végső, a dráma befejezésére kiteljesedő jelentése, hogy a „pisti”-ség mindannyiunk közös, kelet-európai kisemberségét jelenti, szorongásainkkal, traumáinkkkal, vágyainkkal.

A Pisti a vérzivatarban különlegessége nemcsak az, hogy a szereplők folyamatosan új és új szerepekbe lépnek be a jelenetek során, hanem az is, hogy a főszereplő voltaképpen négy, különbözőképpen megjelenő szereplőre oszlik szét, s ezen szereplők szövegben is hangsúlyozzák furcsa összetartozásukat. A négy szereplőt tarthatnánk az egységes szubjektum felszámolásának is, azonban inkább arról van szó, hogy az elvonatkoztatott „Pisti” mint az emberi jelleg négyféle megmutatkozásaként kerül a dráma terébe, ellentétben a madáchi Ádám–Éva–Lucifer akarat-ösztön-szellem hármasságával. Örkény darabja ezért jóval elvontabb szinten képezi meg a konfliktusokat, a drámai akciók szükségképpen az értelmezők, befogadók fejében születnek meg.

A színpadi előadásban meglehetősen szokatlan és nehéz ennek a szerzői szándéknak az érvényre juttatása. A jelenetek folyamatos változásai miatt nem lehet állandó díszletekkel dolgozni, csak absztrakt, jelzésszerű térképzéssel, s mivel a szerepeket alakító színészek folyamatosan új és új szerepekbe lépnek be, nem könnyű követni az előadás menetét. Örkény a megszokottnál jóval több szerzői utasítást helyezett el a darabban a látványra és a hanghatásokra vonatkozóan, s ezzel mintegy a Gesamtkunstwerk felé mozdította a létrejövő előadás lehetőségeit.

A korabeli kritika (a darab első megjelenése 1972) elismerően fogadta Örkény újító kezdeményezését, egy új korszak kibontakozását üdvözölték benne még azok is, akik meglehetősen sematikusan a történelem ideologikus szerepét látták a darab fő erényének.

Irodalom

Földes Anna, Örkény dramaturgiája, Színház, 1972/5.

Balassa Péter, A részvét grimaszai, Kortárs, 1979/9.

Bécsy Tamás, Az „én”-világának drámája. Örkény: Pisti a vérzivatarban, Irodalomtörténet, 1982/1.

Laczkóné Erdélyi Margit, Pistiségünk, avagy Drámai Önképünk Örkény István Pisti a vérzivatarban című művében, Irodalmi Szemle, 1995/10.

P. Müller Péter, Forradalomváltozatok az örkényi életműben, Jelenkor, 2013/4.