súgó szűrés
keresés

Oláh János: Por és hamu

alcím
Versek 1991–2002
Szerző
Oláh János
Kiadás éve
2002
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magyar Napló Kiadó
Oldalszám
127
A szócikk szerzője
Jánosi Zoltán

A Kilencek költőcsoport antológiájának (Elérhetetlen föld, 1969) címadó versét alkotó költő, író (Közel) és drámaszerző negyedik lírakötete a rendszerváltozás utáni bővebb évtized költői termését foglalja magába. A Kádár-korban önmagát és családját jórészt cselgáncsoktatásból fenntartó szerzőnek (1994-től a Magyar Napló folyóirat főszerkesztőjének) a már nyitott publikációs lehetőségek, írói, szerkesztői sikerek sem tudják visszaadni a diktatúrában – részben az alkotói elvek, részben az elemi létfenntartás kényszerei miatt – elrabolt szabadságát. Költészete egyre komorabban a több mint negyedszázada pályájára rakódó gondokkal szembesül. A ~ című kötete erről a kemény szembenézésről ad számot.

A könyv alaphangja, a személyes krízisérzet a 20. századvégen és az új ezredelőn nem csupán Oláh János verseiben képződött meg. Az izolálódó tehetség, a folyamatosan a roncsoló történelmi erőknek feszülő küzdelem tükröződik vissza Ratkó József, Serfőző Simon, Buda Ferenc, Kalász László, Nagy Gáspár és mások műveiben is. Ám Oláh e köteténél keserűbb verseskönyv aligha született – mint hosszabb időszakaszból koncentrált létélmény kifejeződése – az ezredforduló évei körül. Nem csupán a közösségi sors érdekeiért megszólaló költészet űzöttség-érzésének fókuszba állítását végzi el, hanem – címével is tudatosítottan – a személyes élet végső pusztulásba zuhanását is alapélményévé teszi. A könyv hét ciklusa a „por és hamu” közeledő helyzetének fenyegetése alatt felmért küldetés analízise, a történelem hálóiba szorított személyiség önértelmezése. A költői közérzet hátországát az öregedés és a betegségek is árnyékolják, a könyv sorselemzéseinek fő irányát mégis a közösségi költészet személyes sorsban megtapasztalt sebzések röntgenezése adja. „Az egyetemes szenvedés még összetettebb egyéni, közösségi létkataklizmákkal telítődik. A hallgatás elhallgattatással és kényszerhallgatással […] az elmagányosodás tétnélküli ambivalenciájával viaskodó létfeszültségnek számtalan változata csapódik ki – egész motívumkört, sokértelmű képhálózatot bontakoztatva ki.” (Bertha Zoltán) A megelőző gyűjteményben (Nagyító fény, 1991) már megképződött fájdalmas hangoknak itt még keserűbb akkordjai születnek meg. Az egyes ciklusok más és más szempontokból adják pszichológiai, kultúrtörténeti, személyes és nemzetsors-ábráit a közös tárgynak: a küldetés vélt csonkaságának (hiábavalóságának vagy befejezhetetlenségének) előbb a Rákosi- és a Kádár-kor, majd az ezt követő történelmi idő Magyarországán. S mert a szerep felmérése a teljes emberi távlat átfogását kívánja, jó félszázados történeti-antropológiai-kulturális horizonton (a gyermekkortól a jelenig) képződik meg a lírai önértelmezés. Ez az ív az áttekintett idő nemzeti alapú költészetre tett romboló hatásmechanizmusait a személyiségre gyakorolt lélektani és fiziológiai következményeivel együtt foglalja magába.

A Kagylómély a költőt körbeszorító történelem és az öregségbe hajló lét kontrasztos színeit kiemelve tudatosítja az alaphelyzetet (Szabadság; Orvostól orvosig; Az öregség). Az Eltörött vonók az emlékezés keretei között a küldetésfelmérés irányába tágítja a kötet egészét is (Vásznak a szélben), illetve filozófiai távolságokból is szembesít az elfutó idővel (Rejtvény; Megpróbálod). A Célgömb a személyes mellett az egyetemes sorsot is az örökös fenyegetettség fókuszaként mutatja meg. A beborult égen csupán a gyermekkor emlékei tűnhetnek át derűsebben (Égtől égig; Kés a földben). A méltó küldetés végrehajthatatlansága miatt keletkezett gyötrő hiányérzet a személyes életet ért támadások erőképével kap közös hangot A megkergült iránytű ciklusában (Hátad mögött; Dobog a föld). A szél pórázán szövegegység alkotásai a lét és a történelem kiismerhetetlen, rideg törvényeinek atmoszférájába rántanak, „jeges borzongások”, „kísérteties díszletek” közé. Egyre erőszakosabban ostromolja a beszélőt az elmúlás levegője, az értelemkeresés a káoszt láttatja a szétzúzódott múltbeli célok fölött (Éjszaka kettő felé; Bármi történt; Hűlő nap). Az Árny-odú ciklus kivégzés előtti életérzést feltüntető sötét analógiái (Bordó mente; Félszárnyú madár) még veszélyesebb, szakadozottabb világba vonnak. A korábban függetlennek tetsző személyes lét helyzete itt végképp a „kővel dobált madár” allegóriájához hasonul (Mágnes). A Zúg a nyárfa záró ciklusának összegzései az idilltöredékek parányi helyzetrajzai között is a nemzedéki sorstapasztalattá emelt kifosztottság tárgyszerű vázlatait vagy nyugtalanító látomásait rögzítik. A művésztársaknak ajánlott költemények (Szédült ecset; Gyíktojás; Vak tükör; Az aranyszarvas elvesztése) sem képesek feloldani a kötetegész kulcskategóriáiként megszilárduló „nemlét”, „elmúlás” és „kivégzés” fogalmait.

A könyv a magyar líra örökségének számos erővonalát oldja magába. A tárgyias és az elvont tárgyias (Átkelni nem lehet; Zsögödi tájkép) líra futamai a látomásos-metaforikus vers (Bomlott sziget), az avantgárd képalkotás (A belső ragyogás), a groteszk-abszurd látásmód (Kibúvó), a magyar népköltészet és folklór (Bordal) elemeivel forrnak össze. Az alapjaiban gondolati verstípus újszerűen ötvözi a társadalom- és önsors-elemző líra értékeit, s köti hozzá e költészetet a közelmúlt és a jelen történelméhez, szociális folyamataihoz és filozófiai áramaihoz. A poétikai jellemzőket intellektuális középpontként a nemzeti és a személyes lét alapkérdéseinek ötvözése foglalja egybe. A Nyárzöld című vers – tragikus példaszerűséggel mutatva vissza a személyes és a nemzeti közelmúltra – így ad tanúságot erről: „Nyirkos csizmák nyomát / törlöd a mellkasodról. / Minden szónok / a szeretetről papol. / Még nem gyógyult be / a farsangi hullabál sebe. / Bárkit elítél az átmentett morál. / Nem tudja senki, / e körmönfont kivégzés / mit tett velünk.”

Irodalom

Alföldy Jenő, Az őszinteség szabadító ereje. Oláh János: Belső tükör. Összegyűjtött versek 1958–2014, Magyar Napló, 2015/ 7.

Bertha Zoltán, Földem. Vonások Oláh János költői arcképéhez, = „…mint egy mély folyóban…” Antológia Oláh János 70. születésnapjára, szerkesztette Mezey Katalin, Budapest, 2012, Széphalom Könyvműhely.

Kodolányi Gyula, Oláh Jánosról háromszor = Oláh János, Por és hamu, Versek 1991–2002, [Utószó], Budapest, 2002, Magyar Napló.

Szakolczay Lajos, Szembenézés és tisztánlátás. Beszélgetés Oláh Jánossal In: „…mint egy mély folyóban…” Antológia Oláh János 70. születésnapjára, Felelős szerkesztő és kiadó: Mezey Katalin, Budapest, 2012, Széphalom Könyvműhely.

Vasy Géza, A Kilencek, Miskolc, 2002, Felsőmagyarország Kiadó.