súgó szűrés
keresés

Fehér Béla: Romfürdő

Szerző
Fehér Béla
Kiadás éve
1995
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Maecenas Könyvkiadó
Oldalszám
235
A szócikk szerzője
Cs. Nagy Ibolya

Önvallomásaiból tudható, hogy a Magyar Nemzet című napilapnál dolgozó Fehér Béla véletlenül, mintegy biztatásra vált íróvá. Debütálásként a Zöldvendéglőt, az első prózakötetet említi, s hogy a benne felbukkanó gyermekkori élmények-emlékek egyberendezésével már készen is volt a kiadói segítség felkínálásakor. Az első regény után néhány éven belül még kettő született, ezeket tematikai, világszemléleti, elbeszélés-technikai, stiláris sajátosságaikat tekintve egy regénytrilógia köteteiként is említhetjük. Fehér Béla e három könyvének hősei ugyanis a világ egy szűk, ám nagyon pontosan lokalizálható színterén élik a maguk, s az emlékezés és a képzelőerő játékai által az őseik, sőt valamikori leszármazottaik életét is. Létük különböző, egyedi sorsok egymásba kapcsolódása, ontológiai „selyemzsinór”, melyre felfűződnek az egyszeri ember véges idejű életdarabkái, de valamiképp minden hős életsorsa egy hajdúsági faluhoz kötődik. A Zöldvendéglő (1990) garabonciás, péklapáton száguldozó narrátora, történetmondója mindig Hadházról startol, és ott fog talajt. A Törökméz (1992) Bujdosója, a legendás ős, a nagy hadházi családi tablókép egyik alakja ugyan sok esztendőn át Törökországban eszi a Rákóczi-korabeli száműzöttek keserű kenyerét, a cukrozott gyümölcskocsonyát, de álmai örökké a hajdúsági fehér agácosokba röptetik, s majd a „selyemzsinór” elől sikerrel menekülve török, de gyorsan magyarrá váló társakkal haza is tér.

A Romfürdő helyszínei –, ahová a hősök visszatérnek, vagyis visszatér az elbeszélő író, magát ismét egy mágikus időutazó bőrébe bújtatva, azaz emlékezve, ősei sorsában kutatva –, tehát e harmadik regény Görbekertje, Szakolykertje, Téglása, Törökmetélő halomja, Látókép csárdája, a számos tanya, zug, halom, dűlő, út és patak térképészetileg pontos szegletei a Hajdúságnak. Mondhatjuk, alighanem teljes bizonyossággal, hogy Fehér Béla szülőföldjén és gyermekkorában járunk, amikor e műveinek hőseivel tartunk. Vagyis a trilógia darabjai két valóságos, meg annak is elképzelhető, reális alapozású színtéren játszódnak; egyrészt a Hajdúságban, másrészt a törökség valamely színhelyén, a Rodostóban raboskodó Mikesnek leveleket írogató, maga is menekült „rokon” főhőssé emelése révén. S a történetek cselekményideje is hasonlóképp részint az elbeszélt jelen, másrészt az elbeszélt múlt/régmúlt.

De van egy harmadik tér s idő is: a hősök mozgásának mágikus térideje. Ebben a téridőben pedig, erre kiváltképpen a Romfürdő a példa, már együtt vannak a regények alakjai, több száz esztendő eseményláncolata hátrafelé s előre. Kemény István úgy is véli: „eszébe kell jusson az olvasónak, hogy itt egy akkora szabású írói vállalkozással áll szemben, akár a Száz év magány”. Mert valóban, ha ennek az elbeszélői stílusnak a világirodalmi példáit keressük, leggyakrabban García Márquez kolumbiai regénytörténetét, a Száz év magányt említi a kritika, hazai, kortárs irodalmi példaként pedig Lázár Ervin „rácpácegresi” novelláit, vagy Osztojkán Béla roma „időutazóit”, akkor Fehér Béla írói pályájának első művei a mágikus realista „regénypoétikai írásmód, beszédstílus” hazai megtestesítőiként tűnnek fel.

S bár az úttörő mű a Zöldvendéglő, a Romfürdő lesz az a regény, melyben összegződnek a két előző regényben kuszálódó eseményszálak. A hadházi, határbeli romfürdő, mint valamikori események porladozó tanúja felidézi az oda ki-kijáró regényhősben a lehetséges múltat, de itt érnek össze a már megtörténtek a majdaniakkal, a lehetséges jövővel, s kelnek életre a holtak, jelennek meg a másik két regény figurái, kapcsolódnak össze, kvázi lehetséges módon, a kronológia szabadon röpködő szálai. A regény elbeszélője tehát két irányból is retrospektív mesélő: nemcsak az elbeszélt jelenből, az elbeszélt jövőből is képes visszanézni.

A mű prózapoétikai sajátossága, hogy a Romfürdőben mintegy koncentrálódnak az írásmód speciális Fehér Béla-i jellemzői. Mindenekelőtt annak az esztétikai minőségnek, az iróniának a feltűnő, meghatározó hangnemi szerepe említendő, mely a verbális és cselekvésbeli humor írástechnikai, karakteralkotási, helyzetépítési lehetőségeinek gazdag kihasználásával a történetek mágikus titokzatosságát visszafordítja a köznapiság nagyotmondó, lódító beszédtereire. Továbbá Fehér Béla mágikus realizmusa a történetmondást, az elbeszélő szerző sziporkázó humorát közvetítő mesélői aktust helyezi előtérbe, így a Romfürdő még inkább a tréfásmesék, hazugságmesék, kalandmesék folklórvilágát idézi fel az olvasóban. Az idő legmélyebb bugyraiban, a tér legtávolabbi zugaiban játszódó Romfürdő a mesék szerkezeti-szemléleti alapigazságát sugallja: „ha pedig az idő végtelen…, a mai napból is lehet jövő, kérdés, hogy merről nézzük”. A két első regény narrátora a maga elbeszélői idejében tanyázva mesél, a Romfürdő mesemondója azonban már maga is utazik, a kevert idősíkok mindegyikében felbukkan, az elbeszélő tucatnyi önmetaforája jön-megy a regény lapjain. A visszaadható, leírható regénytörténet is a Romfürdőben veszíti el a tárgyi, történeti, logikai, érzelmi szintek szétválaszthatóságának lehetőségét, tény és kitaláció, reális-irreális, misztikus és tapasztalati szétbonthatatlan, sűrű, szervült elegye a mű.

Ám a csupa tréfa regény létfilozófiai húrokat is megpendít. A hős, az egyik én-metafora a récetojásához beszélve valójában a magány, az elmúlás titkait kutatja: bóklászik a hajdani családi kúria rozzant falai között, s amire – a könyv tanulságaként – ráébred, lesújtó és felemelő egyszerre. Mert ugyan érzi, hogy „szökik belőlem az idő”, de látja azt is: a ház tele van emberekkel. Az evilág és a szellemvilág együtt jelentik a létezés folytonosságát, kétféle világ van jelen egy időben. Az író persze meg is fordítja a tételt: mert hiába „lát a tenyerében arcokat, és hiába hall a háta mögött ismerős hangokat”, az ember egyszer mégiscsak „egyedül marad”.

Irodalom

Bényei Tamás, Apokrif iratok: Mágikus realista regényekről, Debrecen, 1997, Kossuth Egyetemi Kiadó. Orbis Litterarum).

Cs. Nagy Ibolya, „A mindennapok túloldaláról: Fehér Béla regényeiről, Zöldvendéglő-Törökméz-Romfürdő, = Uő., Kérdez az idő, Miskolc, 2002, Felsőmagyarország.

Kemény István, Még ez teszi rá! Élet és Irodalom, 1999. december 17.