súgó szűrés
keresés

Talamon Alfonz: Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából

Szerző
Talamon Alfonz
Kiadás éve
1998
Műfaj
regény
Kiadás helye
Pozsony
Kiadó
Kalligram Kiadó
Oldalszám
240
A szócikk szerzője
Tóth László

„Talamon Alfonz a modern próza sokféle fekvésében tud ugyan beszélni, de mindig csak arról beszél, amit neki kell mondania” – írta Domokos Mátyás az akkor mindössze huszonkét éves író első kötetéről, A képzelet szertartásairól 1988-ban. Ezt megelőzően a szlovákiai magyar pályakezdők Magyarországon is nagy visszhangot keltett Iródia-mozgalmának legnagyobb figyelmet keltett tagjai közé tartozott. Még gimnazista volt, amikor Grendel Lajos az Irodalmi Szemlében bemutatta. 1986-os antológiájukban, a Próbaútban szereplő két elbeszélését a kritika egyöntetűen a gyűjtemény erősségeiként értékelte, de elismerő fogadtatásban részesült a Gályák Imbrium tengerén (1992) és Az álomkereskedő utazásai (1995) is; bár ez utóbbi megjelenését már nem érhette meg: a következő évben, harmincéves korában autóbaleset következtében meghalt. Talamon így nem tudta már befejezni a Samuel Borkopf álnév alatt kezdett Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából című regényét sem, mely töredékes formájában is – és a töredékességéből adódó tisztázatlanságokkal együtt – az 1990-es évek figyelemreméltó magyar prózai kísérletének mondható.

Talamon pályája, elbeszélő- és regényművészete Borges és az 1960–1970-es évek latin-amerikai prózájának mágikus realizmusa, valamint egyfajta közép-európai, kafkai létszorongatottság ihletésére indult. Később, a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából burleszkbe hajlón humoros-gunyoros történetdarabjainak hangolása már a mesélő-anekdotázó Krúdyt, sőt akár az egykori Monarchia kedélyvilágát is festő Hašeket vagy Hrabalt is megidézheti. Az írások zömét álom és ébrenlét, valóság és képzelet szüntelen egybejátszatása, jelenlét és távollét pozíciójának váltogatása működteti, melyekben minden a határhelyzet, határlét dimenzióit rajzolja ki. Talamon epikai világában a konkrét, valóságos történetek tere beszűkül, a világ az emberi belső kivetüléseként, írásbeli megképződéseként jelenik meg.

A Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából tulajdonképpen pikareszk regény (műfaji meghatározásában a recepciója sem egységes), könnyed hangvétele, könnyen futó mondatai ellenére alapvető lételméleti kérdéseket (megszabadíthat-e bennünket a mesélés, az emlékezés, az ábrándozás a lét gyötrelmeitől), történetbölcseleti meghatározottságokat foglal magában. Talamon azáltal, hogy regénye élén szerzőként nevezi meg történeteinek (el)mesélőjét, Samuel Borkopfot, művét egyúttal el is távolítja magától, illetve saját szerzőségét idézőjelek közé helyezi. Érzékelhető távolságot teremt ezzel saját maga és történetmesélője között, bejátszva így a közte és hőse közti fiktív teret is. Művének kiindulópontja a lehető legegyszerűbb: az életútja végére érkezett Samuel Borkopf egyedül, magányosan üldögél kocsmájában, ahol sorra megidézi a hajdanvolt időket, egykori barátait, felelevenítve közös történeteiket. A szöveg két, egymástól jól elkülöníthető cselekményszintet jelöl ki: az egyik helyszíne a valóságos kocsma tere, mely az elmúlt idő megidézésének ad terepet, a másik pedig az emlékező Borkopf tudata, melyben újraélednek, újrajátszódnak a barátaival egykor megéltek. A regény(töredék) voltaképpen az eltűnt idő helyreállítására, a narráció általi újrakonstruálására, s ezzel együtt egy megbomlott kollektív identitás – egy szétszéledt baráti közösség mese útján történő – újraszervezésére tesz kísérletet. A könyvben a képzeletbeli jelen hátterének nélkülözhetetlen részeként valóságos történelmi események, helyek, helyzetek és figurák tűnnek fel, felvetve egyúttal a történet újramondhatóságának, a történelem újraírásának kérdését is. A műfajilag kettős – mind a novella, mind a regény felőli – olvasatot kínáló, gazdagon rétegzett regény(töredék) cselekmény- és tapasztalati világát úgy építi a történelmi idő, hogy mesélője és alakjai tulajdonképpen kívül maradnak rajta, azaz, úgymond, nem vesznek részt benne. S bár Trianon a műben vízválasztóként szerepel, mégsem történelmi értelemben, hanem a mesélő, Samuel Borkopf személyes életének sarokpontjaként, melyet maga mögött hagyva idézi fel korábbi életszakaszait.

Az életmű „lezárulása mellett érvelni” – mint H. Nagy Péter is megjegyzi – mégis teljes „naivitás” volna, hiszen az értelmezés távlatai újabb és újabb dimenziókba helyezhetik. Talamon e lezáratlanul maradt művének befejezésén akár annak olvasói is tovább dolgozhatnak… A mű hatástörténetéhez tartozik például Talamon „évjáratos” nemzedéktársa, Hajtman Béla Szivarfüstben című, a Samuel Borkopf: Barátaimnak egy Trianon előtti kocsmából ismert Béla von Goffa néven közzétett parafrázisa is, mely ihletésében ugyan kapcsolódik hozzá, lényegében azonban különálló világot teremt vele.

Talamon szövegfolyamai, egymástól távoli valóság- és történetelemeket egybekapcsoló, zsúfolt, telített hosszúmondatai nemcsak ritka stiláris remeklések, hanem külön-külön is szinte regény terjedelmű „cselekmény”, bonyodalom, ismeret, vonatkozás, műveltségélmény hordozói. Az író végtelenített monológjai, a „jelen nem lévővel” vagy nem is létezővel folytatott párbeszédei pedig mintha magát a nyelvet (is) mondanák, mindegyik mondatában érezni a szerző végtelen felszabadultságát, s érzékelni, ahogy mindegyre kimosolyog írásából, miközben annak szövege is örömét leli abban, amiért, ahogy és amilyennek írják.

Irodalom

Ardamica Zorán, Perspektívaváltás a szlovákiai magyar irodalomban. Monográfia, [H. n.], 2008, AB-ART.

Domokos Mátyás, Végítélet a műteremben. Talamon Alfonz novellái, = Uő., Varázstükrök között. Esszék, tanulmányok, kritikák., Budapest, 1991, Szépirodalmi.

Elek Tibor, Biztató próbaút, ill. Költészet és valóság, avagy „a képzelet szertartásai”, = Uő., Szabadságszerelem. Magatartások és formák a nyolcvanas évek kisebbségi magyar irodalmaiból, Pozsony, 1994, Kalligram.

H. Nagy Péter, A narráció fázisai, = Uő., Kánonok interakciója. Tanulmányok, kritikák, Budapest, 1999, Fiatal Írók Szövetsége.

Németh Zoltán, Talamon Alfonz, Pozsony, 2001, Kalligram.