súgó szűrés
keresés

Juhász Ferenc: Szerelmes hazatántorgás

Szerző
Juhász Ferenc
Kiadás éve
1977
Műfaj
vers
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Szépirodalmi Könyvkiadó
Oldalszám
379
A szócikk szerzője
Széchenyi Ágnes

A hetvenes évek Juhász Ferencének jellegzetes kötete a terjedelmes, vegyes műfajú Szerelmes hazatántorgás. Ez a gyűjtemény verspróza-elmélkedések, kortárs-köszöntők, költői játékok (köztük képversek, rajzolt levelek) és interjúk foglalata. Juhász monográfusa,Bodnár György szerint a kötetben „felbukkan ugyan a nagyvers is, de nem képes áthidalni azt a szakadékot, amely elé a korábbi gazdag évtized után került a költő”, azonban a kötet mégis jelképe a hetvenes évtizednek, mert „a torokszorító belső és külső válságot éppúgy kifejezi, mint a feloldás vágyát és a némaságba hullt szavak feszítő erejét”. A kötet – mint látni fogjuk – főként a siratóversek miatt emlékezetes.

A ~ megjelenésének idejére már nyilvánvalóvá vált, hogy bonyolult versszerkezetű, sűrű, a világmindenséget, természettudományt, filozófiát, eszméleti, szociológia, teológiai kérdéseket versbe építő, tobzódó, egyéni jelzős szerkezeteit, metaforáit csak új versolvasási technikával lehet megközelíteni. A hagyományos olvasási mód nem működik. A Juhász-versek eleve többszöri és erősen tudatos olvasást feltételeznek, az első olvasással a tételmondatokat kell kijelölni, megjegyezni, amelyek sokszor életrajzi elemekhez kötődnek. Ezek horgonyozzák le a verset a befogadás menetében, majd újraolvasva figyelmesen el kell különíteni a bővítményeket, a metafora-zuhatagok határait, s összekötni a tételmondatokkal. Mint ahogy a kötet mondja: „Minden, ami a világ, állandóan foglalkoztat engem”, s ezért kell az olvasónak is végigjárni a végtelen könyvtárat. Egy interjúban ez akként fogalmazódik meg, hogy képeinek tobzódásával „szitává lövi a céltáblát”, hogy elérje a kifejezni kívánt pontosságot. Mint egyik kritikusa, Radnóti Sándor észrevételezi, a Juhászt jellemző biologikum, pontosabban a líra anyagának páratlan kiterjesztése a mikro- és makrokozmoszra tulajdonképpen egyetlenhatalmas, hullámzó metafora, mely gáttalanul és parttalanul csap át az egyik poémából a másikba.

A gyűjtemény bevezető prózaversének kulcsmondata egy majdnem tőmondat: „Pedig én hazúlról elfutottam.” A közlés jelentését árnyalják az interjúk, amelyek egyikében Juhász például elmondja, hogy faluja, Bia „szellemében és természetében épp konzerválódott feudálkapitalizmusa miatt a kiválni akarót és a kiválni akarást gyűlölte: hitem szerint és eszméletem szerint! Én mindig kiválni akartam, mindig el akartam jönni nem a faluból és nem a falutól, de más akartam lenne, mint amire születésem, és a szülői elképzelés eleve rendeltetett.” S mert a faluban elterjedt ennek híre, „rendkívül sok és nagy megaláztatás ért[e] az emberektől, az ott élőktől”. És hogy ennek ellenére „a visszafelé-utat, tehát az emberek szívéhez való utat” próbálta és próbálja keresni. „Mondják, sokat és sokszor, hogy én mindig a halottakról írok, nagyon sokat írok temetőkről. Igen, létem elemi izgalma is a halottak! Is. […] Meg is találtam az alvilági utat és vissza is találtam az emberek szívéhez”– vallja Hegyi Bélának, a Vigilia szerkesztőjének, az itt a kötetben újraközölt interjúban. Ennek az útnak a leírása a kötet címadó verse. Csakhogy ehhez még egy teher járult, mázsás teher, feleségének öngyilkossága, akinek szintén átkozódó katedrálist emel versprózában, s visszatérően a kötet még számtalan egyéb helyén. Az öngyilkosság mögött álló skizofrénia, a társadalomból kivetett, meg nem értett fél- vagy egészen beteg József Attila és Latinovits Zoltán sorsa kap a kötetben katedrálist, amelyet egyszerre káromol és fél Juhász Ferenc.

A címadó Szerelmes hazatántorgás némiképp magyarázza a különben talányos, egyéni képalkotási kapcsolatokat: „S két éve korhadozik a földben, két éve már, aki az Asszonyom volt! Maga is föld már. Az Én Asszonyom! Szerelmes hazatántorgásom hát boldog visszavágyódás, józan boldog tántorgás hazafelé, Biára, ahol születtem, porlékony és zöld pikkelyekkel benőtt Óriás Haltest szülőfalumba, akinek elátkozott gyomrában éltem, szörcsögve-fuldokolva kiszíva az olajos, zsíros, mirigyes váladékos savas gyomortartalomból a levegőt, mint magzat, ahogy a magzat-burok forró vizében lélegzik lebegvén kuporodva. És nem véletlenül mondok hasonlatúl óriás zöld-pikkelyzetű […] Halat: mert földig-érő, mohos nádtető-bajszú szülőházam (a gyerekkori) zöld mohagombával és kék mohakorongokkal betenyészett […] a kiskert földig és udvar-gyöpig lezuhogó nádhajzatú gyerekkorházam tövében hatalmas tó volt”. Az idézett részlet csak a legegyszerűbb gondolattársítás bemutatására képes. A prózavers a temetőt idézi, mint annyiszor a Juhász-művek.

A kötetzáródarabja a Latinovits Zoltán koporsója kívül-belül teleírva, mint az egyiptomi múmia-bábok. A megrázó vers párversét a Juhásszal együtt induló Nagy László írta meg, a címe Gyászom a Színészkirályért. A vers – szemben a kötet döntő többségével – kötött formában íródott, négysoros, ’abab’ rímképlettel. A versben egy szintre emeli felesége – az irodalomtörténész – Juhász Erzsébet halálát és a színész pusztulását, mintegy megátkozva őket. „Te Asszony-zseni, Kis Depresszió, s te, Skizofrén Gyémánt-társam! / Nem zokogok! // Mert gyáva, hazug, kurva, rongy mind, aki más szívére dönti / választott halálát […]Te Asszony, Skizofrén Aranykard, Végső Aranytokban, / Kék Nőstény-Megváltó. / S te Férfi, Mániás-Depressziós Kristálycsillag az Élet-Iszonyban! / Bohóc-Kikiáltó!” A befejező sorok előtt négy, majd egy sorban, a formát követve huszonötször(!) monoton ismétli a költő a „Halál!” szót. Majd lezárja a verset az eltávolítással, amelynek erejében nem hihetünk, noha a túlélő megvert diadalát akarja itt bejelenteni: „Nem vagy: szerelmem! / Kannibál-szívem kitépett emberszívet rág, embercsontot mar, emberhullát zabál: / ím: győzedelmem!”

Juhász Ferenc kötete a döntően a halál körülöttünk való ólálkodásáról, a depresszióról és annak kétséges feloldhatóságáról szól. Nem kívülről beszél: ő is végigjárta ezeket a poklokat. De mindig volt ereje, ha másra nem, káromkodva-átkozva szembefordulni az önpusztítás csábításával.

Irodalom

Bodnár György, Juhász Ferenc. Balassi Kiadó, Budapest, 1993.

Baránszky-Jób László, Képnyelv és világkép Ady Endre, József Attila és Juhász Ferenc költészetében, Új Írás, 1978/4.

Kabdebó Lóránt, Juhász Ferenc: Szerelmes hazatántorgás, Magyar Nemzet, 1978. május 14.

Radnóti Sándor, Halál-líraKritika, 1984/1.

Radnóti Sándor, Válasz bírálóimnakKritika, 1984/4.