súgó szűrés
keresés

Kalász Márton: Téli bárány

Szerző
Kalász Márton
Kiadás éve
1986
Műfaj
regény
Kiadás helye
Budapest
Kiadó
Magvető Könyvkiadó
Oldalszám
376
A szócikk szerzője
Elek Tibor

Kalász Márton önéletrajzi ihletésű regénye két dél-baranyai német család, s rajtuk keresztül egy többnemzetiségű (németek, magyarok, szerbek, sokacok, zsidók, cigányok), de javarészt svábok lakta falu (illetve egy kisebb és egy nagyobb falu) két évtizednyi történetéről ad művészileg rendkívül hiteles, ezért az olvasó számára is átélhető képet. Arról, hogyan élték meg a regény szereplői a nácizmus terjedését, a Volksbund-mozgalmat, a második világháborút, a zsidók deportálását, a szovjet katonák bevonulását, a háborút követő kollektív megtorlást, a kényszermunkát, a kitelepítéseket, a bukovinai székelyek és a felvidéki magyarok betelepítését, a paraszti magántulajdon felszámolását, az ötvenes évek kényszerű beszolgáltatásait, az ’56-os forradalmat.

Téli bárány hősei, az egymással keresztkomaságban álló, a kisebb faluban élő középparaszti Probst család és a falun kívüli szőlőhegyen élő szegény Mess család három nemzedéket is képviselő tagjai (rokonaik, falubeli ismerőseik) csak élik, időnként inkább csak élnék a maguk hétköznapi életét, de a világtörténelmi jelentőségű események magyarországi változatai folytonosan megbontják a tájjal, a természettel, a természeti munkával, a faluközösséggel organikus és harmonikus, archaikus jellegű viszonyukat. A szerző ugyanakkor jó érzékkel ügyel arra, hogy a saját világukban pontosan eligazodó hősei csak annyit érzékeljenek és tudjanak a falu világán kívül történtekről, amennyit megélnek, s ami az ő természeti és közösségi létviszonyaikba közvetlenül behatol.

A regény két narrátora közül az elsősorban saját családja, majd önmaga sorsának alakulásáról egyes szám első személyben beszámoló középső Mess fiú, András esetében ez természetesebb is, hiszen a gyermeki, majd kamasz látószög azt még csak-csak lehetővé teszi, hogy időnként olyan falubeli és családi eseményekre is visszaemlékezzen, amelyeknél nem volt jelen, de azt már nem, hogy tudatállapota a saját létezési körén túlterjeszkedjen. Ugyanakkor azonban az én-elbeszélőt fejezetenként váltó, elsősorban a Probst család tagjainak életéről beszámoló, harmadik személyben fogalmazó névtelen, auktorálisnak tűnő elbeszélő szemhatára sem terjed túl a falusiakén. Ő sem tud sokkal többet náluk, akiknek az életét viszont úgy ismeri, mintha ő is közülük való lenne, és ő is éppúgy, mint a Mess fiú, lazán kapcsolódó családi, falusi életképeket, anekdotikus történeteket, lírai szépségű jelenteket, drámai feszültségű epizódokat sorakoztat egymás után. Mindkettejük elbeszélői szituációja retrospektív jellegű, de nem tudhatjuk, milyen időből és helyzetből történik a visszaemlékezés. A regény harmadik fejezetében, az Epilógusban a két nézőpont egyesülni látszik, mert immár a harmadik személyű elbeszélő emlékszik vissza Mess András újságíróvá, íróvá válására és visszatérésére a szőlőhegyre, búcsúzására a szülői háztól. Mindez már-már posztmodern gesztusként azt sejteti, hogy a két nézőpont mögött egy személy áll, az, aki, nyilván később, íróként megalkotja majd mindkét szöveget, szubjektív élményeiből kilépve, azokkal némi távolságot tartva, a névtelen elbeszélőét is. Azt a feltételezést, hogy a két elbeszélői szólam azonos tőről fakad, tovább erősíti az is, hogy még a gyerekkori élményeiről valló Mess Andrást is valamiféle epikus távolságtartás, tárgyiasság jellemzi. Nemcsak a nagyvilágban történtek ismertetésével bánnak csínján mindketten, de egyaránt visszafogottak „a munkák és napok hésziodoszi nyugodt ritmusa” (Csűrös Miklós) szerint élő, illetve annak hagyományai szerint élni vágyó falu és a történelem találkozásainak, a kívülről érkező megosztottságok belsővé válásának bemutatásakor is. Elbeszélésükben épp annyi és épp olyan szerepet kapnak a kívülről behatoló erők, amennyi és amilyen a valóságban lehetett. Egyik szólamban sincs nyoma tételességnek, kommentárnak, ideologizálásnak, ítélkezésnek, mint ahogy nem beszélik túl a különböző konkrét helyzetekben választott magatartásformák, az emberi viszonyok, az összetartozások és szembenállások bemutatását sem.

A különböző látószögeknek, az elbeszélésmódok rokonsága ellenére, mégis van funkciójuk, mert általuk egyidejűen láthatjuk az eseményeket és hősöket belülről, otthonos, familiáris és kívülről, tárgyilagosabb nézőpontból. A két nézőpont gyakorta ki is egészíti egymást, időnként óhatatlanul reflektálja a másik által elmondottakat. Máskor továbbviszi, folytatja az elejtett szálat, motívumokat ismétel, megteremtve ezáltal a mozaikos jelenetsorok közötti kapcsolódási pontokat, kitöltve a linearitás meg-megszakításából keletkező hiátusokat. A mesterkéletlenül természetes és közvetlen előadásmód, a nyelvi kifejezésmódban is tudatos visszafogottság és mértéktartás mégis rendkívül érzékletes. A kettős nézőpont együttese segíti hozzá az olvasókat ahhoz, hogy hitelesnek érezzék ezt a világot. A mottóként a regény elé helyezett boethius-i szólás igazságát is ezáltal érthetjük meg: „minden sors: jó sors”.

A szerző mesteri módon teremti meg a valóságosság illúzióját, de nem akar félrevezetni, már a műve elé helyezett második mottóval („Mi, a regény alakjai, nem vagyunk azonosak élő személyekkel. Csak emlékezetünk azonos az élők emlékezetével.”) figyelmeztet arra, hogy a tényszerűség ellenére írói világgal van dolgunk. A Téli bárány nyilvánvalóan önéletrajzi élményekből, tapasztalatokból is táplálkozik, de elbeszélői, illetve feltételezhető immanens szerzője éppúgy a művészi fikció része, mint a regény más elemei.

Téli bárány a hetvenes, nyolcvanas évtizedek azon kiemelkedő prózai alkotásainak sorában foglal helyet, amelyek (Gion Nándor regényeitől Závada Pál regényeiig) a valóságvonatkoztatási lehetőségekről, a történetszerűség elvéről nem lemondva törekedtek a hagyományos realista elbeszélésmód megújítására, a nemzeti és a tágabb kelet-közép-európai közösségi önismeret elmélyítésére.

Irodalom

Bartusz-Dobos László, Kalász Márton (Közelképek írókról), Budapest, 2017, Magyar Művészeti Akadémia.

Balassa Péter, Archaikus történelemkritika. Kalász Márton: Téli bárányJelenkor, 1987/2.

Beney Zsuzsa, Kalász Márton: Téli bárányVigilia, 1987/3.

Csűrös Miklós, Sors és regény. Kalász Márton: Téli bárányKortárs, 1987/5.

Elek Tibor, „…minden sors: jó sors”. Kalász Márton: Téli bárány = Uő., Árnyékban és fényben, Pozsony, 2007, Kalligram Kiadó.