súgó szűrés
keresés

Papp Tibor: Vendégszövegek 1

Szerző
Papp Tibor
Kiadás éve
1971
Műfaj
vers
Kiadás helye
Párizs
Kiadó
Magyar Műhely
Oldalszám
128
A szócikk szerzője
Bedecs László

Ritka, hogy egy sorozat első tagját is beszámozzák. Papp Tibor viszont tudta, hogy rátalált egy olyan alkotói módszerre, amelyik mellett hosszú időre elkötelezi magát. Ezért számozta már a sorozat első tagját is, melyet a kilencvens évek végéig négy másik követett, hogy aztán az összegyűjtött versei is a Vendégszövegek (n) cím alatt jelenjenek meg. Mondhatjuk tehát, hogy semmi sem jellemzi jobban ezt a rendkívül gazdag életművet, mint a vendégszövegek használatának egyedi és kreatív technikája.

Magyarországon csak az ezredforduló környékére vált az irodalmi elemzések kedvelt szavává az intertextualitás, de Papp ott volt e poétikai fogalom szülőhelyén, Párizsban, amikor a neoavantgárd, majd a posztmodern alkotói és elméletírói felfedezték az irodalom számára. A ráismerés lényege az volt, hogy az eredetiség romantikus kultusza hamis alapokon áll: minden szöveg idéz korábbi szövegeket, minden vers más versekből építkezik, a szépirodalom nem is működhet másként. Ez mindig is így volt, az újdonság az, hogy ezután bátran lehetett vállalni a forrásokat, megnevezni a szó szerinti vagy torzított formában felhasznált szövegeket, főként abból a megfontolásból, hogy egy-egy szó vagy mondat egy új kontextusban úgyis eleve mást jelent.

Papp Tibor a ~ kötetében a hatvanas évek Párizsában valóságos ikonként tisztelt, a két háború közti szürrealisták (Aragon, Éluard, Breton) közül kiemelkedett René Char prózaverseit használta: fordította, átírta, kiegészítette, saját szövegeibe építette – egy teljes köteten keresztül. És ezzel megteremtette az újabb magyar nyelvű avantgárd költészet egyik viszonyítási pontját minden utána következő nemzedék számára.

Először is darabokra törte a klasszikus versformát, a sorokat elcsúsztatta, sőt szétszórta a könyvoldalakon, vagyis térben, optikailag is átgondoltan helyezte el. Közben magukat a szavakat is szinte ledarálta, az értelmetlenségig darabolta, roncsolta: „szanaporszét összcikáid ellen támcsókolat rövidsége ah / lavikenőzám hamarjában odaadó testté összecsomózvacso- / ránk” (Szeriális zuhanás). Ahogy az avantgárd szöveg esetében gyakran történik, a mondandó, ha az egyáltalán több, mint az alkotás folyamata maga, nem annyira szövegszerű, mint inkább reflexív, kritikai, azaz magáról a közegről, a költészetről, a nyelvről, a művészetről szól, a rutinokat, a megszokott és ezért kényelmes alkotói és olvasói reflexeket támadja, provokálja. Ráadásul Papp már ebben a kötetében sem elégedett meg a nyelv roncsolásával, hanem vízszintes vonalakkal tovább tagolta az amúgy is darabjaira hullt verseket.

A közel negyven oldalas Szeriális zuhanás című nyitómű a mai olvasót is sokkolja, letaglózza, megdöbbenti – elképesztő ugyanis, meddig tágíthatók a nyelv és a vers határai, mennyi ötlet és újítás lehet egyetlen szövegben. A szerző fantáziája, a kifejezésmód és a szerkezet ritkán tapasztalt szabadsága a kötészet egészen új tereit nyitja meg. A zuhanás a tudat mélyrétegébe visz, olyan helyre, ahol már nem érvényesek a szótári szavak, nincsenek konkrét jelentések. A cím másik fele arra utal, hogy a zenében akkor már polgárjogot nyert szerialitás (Schönberg, Webern, Berg), vagyis a matematikai alapú alkotásmód ihlette a verset, és az ottani forradalmi megoldások, a sosem hallott dallamok, zajok, zörejek versbeli párhuzamaira számíthatunk.

A kígyó egészségére ciklusban olvasható versek állnak a legközelebb a fordításhoz (Char-művekről van szó továbbra is), de ezek sem a megszokott, nyugatos értelemben vett fordítások, inkább átdolgozások. A kötet első részében találhatóknál szabályosabb, lineárisan olvasható és bár homályos, rejtélyes, de követhető szövegek kaptak helyet itt. Nagyrészt erotikával átitatott szerelmes versek, melyek egyébként nagyon jól illeszkednek Papp előző kötetében, az Elégia egy személyhez vagy többhöz oldalain megismert„hétköznapi szexualitáshoz”, az „erotika forradalmához” – ahogy interjúiban ő maga utal erre a jelenségre: „merész leánykák be jó hogy nem vagytok óvatosak de / a pumátok szerelméért / a lángot amikor képekben virágzik nedvesítsétek ajkitokon” (Lihegett a lány).

A „vendégszöveg” szó itt többet jelent, mint másnál, máshol, mert az igaz, hogy például Char szövegei vendégek Papp kötetében, de közben ő is vendég választott lakóhelyén, Párizsban, és így a francia irodalomban is. És emigráns íróként vendég, sokáig csak vendég lehetett a szülőföldjén is – vagyis az idegenség állandó tapasztalata határozta meg versvilágát.

Irodalom

Bodor Béla, Jöjj el, szöveg, légy vendégünk, Alföld, 2005/4

Kékesi Zoltán, A tekintet újraírása, Kortárs, 2004/10.

Kelemen Erzsébet, „volt, van és lesz értelme”, Parnasszus, 2014/4.