A hölgy egy kissé bogaras

A nemzetközi filmes tapasztalatokkal (Lon­don, Hollywood, Párizs) rendelkező Rá­tho­nyi Ákos rendező és akkori felesége, Tol­nay Klári színésznő több közös játék­filmet is jegyeztek 1936 és 1943 között (Tisztelet a kivételnek, 1936; Havasi napsütés, 1941; Katyi, 1942; Menekülő ember, 1943). Ennek az alkotói együttműködésnek egyik korai darabja A hölgy egy kissé bogaras, amely Hamza D. Ákos cégénél készült, és a hamarosan életbelépő első zsidótörvény miatt az 1930-as évek kedvelt férfisztárjának, Ráday Imrének (Dunaparti randevú, 1936; A kölcsönkért kastély, 1937; Lovagias ügy, 1937) sokáig utolsó magyarországi filmszerepe volt.

A film középpontjában egy romantikus kapcsolat áll: a titkárnő, aki egy más nevére kiállított ajánlólevél révén jut álláshoz (Tolnay a korszak filmjeiben gyakran jelenített meg szerepjátszó karaktereket), megismerkedik a cég vezetőjének szerelmi bánatában vidékre visszavonult fiával (Ráday). A narratíva nemcsak a korabeli vígjátékok bizonyos jellemzőit hordozza (társadalmi/vagyoni különbség a szerelmespár tagjai között; álidentitás felvétele; a jellem-, helyzet- és verbális komikum sajátos kombinációja), hanem már előrevetíti a második világháború idején elterjedő vígjátéktípusok egyes vonásait is (mániákus karakterek szerepeltetése).

A hölgy egy kissé bogaras egyik központi témája az őrület és a normalitás közötti határvonal, az ezek közötti átmenet. A titkárnő olyan ajánlólevél birtokában jut munkához, amelyet eredetileg az államtitkár elmegyógyintézetbe került rokonának írtak. Így a munkahelyén „kissé bogarasnak” címkézik, és emiatt helyezik át az elszigetelt vidéki baromfifarmra, ahol a cégvezető szintén bolondnak tartott fia sikertelenül próbálja megvalósítani az elképzeléseit. Két olyan karakter kerül egymás mellé egy elszigetelt környezetben, akiket mások nem tartanak normálisnak. Bár az együttélés során elmélyül a kapcsolatuk (olyan közös tapasztalatok, mint a nélkülözés vagy a közös érdeklődési kör, a lövészet révén), azonban a külső szemlélők (például idegorvos, cégvezetők) különböző félreértések miatt a saját feltételezéseik igazolását látják a fiatalok viselkedésében. A cselekmény késői pontján tisztázódik a titkárnő kiléte és a cégvezető fia is visszatér a fővárosi munkájához, azonban egy konfliktus miatt átmenetileg különválnak. Ráday karaktere arra kezdi el felhasználni a cég erőforrásait, hogy felvásárolja a munkahelyeket, ahol az előle menekülő, alacsonyabb társadalmi státuszú és kevésbé vagyonos hősnő boldogulni kíván. Így üzleti lépéseit nem a racionális döntéshozatal vezérli, hanem a megszállottság – ezt végül legitimálja, hogy a hősnő feleségül megy az udvarlójához (a cégvezető apa karaktere végül már szintén hozzájárul fia házasságához, minthogy a cége vagyona tovább csökkenjen).

Az átmenetiség nemcsak tematikai értelemben jelenik meg a műben, hanem formai tekintetben is. Bár a mű stílusvilága jól illeszkedik a korabeli műtermi esztétika keretei közé (operatőri munka, díszletek stb.), néhány visszatérő megoldást érdemes kiemelni. A vágásoknál alkalmazott áttűnések az időbeli változást fejezik ki, továbbá – mivel két (vizuális) elem határozott körvonalai elhomályosulnak – a képek egymásra fényképezése azt a hatást is kelti, hogy elkülönítésük, megkülönböztetésük nehezebbé válik. A világítástechnika szintén mellőzi az éles kontrasztok alkalmazását.

A film bevezető szövege („Ez a történet valóban megtörtént és a benne szereplők élő alakok. Amennyiben ismert személyekre mégsem hasonlítanának, úgy az merő véletlen csupán.”) előrevetíti a komikus hangvételt, valamint a társadalmi reflexió mint értelmezési keret lehetőségét is. A címkézés/megbélyegzés (nem a tényleges teljesítmény, hanem a kapcsolati háló a minősítés alapja), a munkahelyekre jellemző személyzeti vagy hierarchikus viszonyok (a nők helyzete, lehetőségei), a város és vidék kapcsolata (a vidék a városiak kísérleti terepeként jelenik meg; a falu termelő munkája nélkül a társadalom közép- és elitrétege nélkülözne) mind a mű szatirikus vonásait erősítik.